László Géza: Visszajátszás

A szinergia illúzió

Egotrip

Annak nagyon lehet örülni, amikor egy meg egy az több mint kettő. A szinergia a kémiában, a biológiában vagy a vállalati stratégiában is bűvszó: általában akkor kerül elő, amikor meg vagyunk győződve arról, hogy két dolog összekapcsolásából több jön ki, mintha külön élnék tovább az életüket. Van, mondjuk két szer, ami külön-külön nem hat, de ha összekeverik, elmulasztja a fejfájásomat. Vagy van két vállalat, melyek összegyúrásából egy sokkal sikeresebb jön létre.

A nagy cégek vezetői éjt nappallá téve keresik a felvásárlási célpontokat, vagy épp házon belül próbálják összevonásokkal kihasználni a szinergiákat. A tudás, az eszközök, a tárgyalási és árazási erő összekapcsolása exponenciálisan növelheti a vállalat hatékonyságát.

A beszállítók vagy a konkurensek felvásárlása évszázadok óta a modern kapitalizmus motorja – még ha vannak ennek ellentmondó adataink is.

Michael Porter vagy két évtizede 33 amerikai vállalat tapasztalatait összegezve arra jutott, hogy a felvásárolt vállalatok 55 százalékát később részben vagy egészben eladták és ez az arány még rosszabb, 74 százalék volt, amikor új ágazatokba, ismeretlen területekre tévedtek a felvásárló vállalatok. A szinergia a hétköznapokban gyakran puszta illúzió: lehet, hogy jó az ötlet, de mire eljutunk a célig, többet veszítettünk, mint nyertünk.

A szinergia illúzió forrása leginkább a lezser tervezés. A döntéshozók figyelmét túlságosan lekötik a pénzügyi mutatók: a finanszírozási potenciál növekedése, a létszám- és eszközhatékonyság javítása. Így nem figyelnek a részletekre, például a két szervezet közötti kulturális különbségekre. Persze gyakran ilyenkor is pénzről van szó, mint annyi más, látszólag a kultúráról szóló vitában. Amikor egy tanácsadó cég stratégiai és IT munkatársait összevonták, a szakemberek jól fogadták a változást egészen addig, míg egyik este közösen pizzát nem rendeltek, és a számlafizetéskor az IT-tanácsadók meg nem tudták, mennyivel jobban keres a stratégiai csapat ugyanabban a projektben.

A szinergia ennek ellenére mindig nagyon csábító. Különösen akkor, amikor olcsó a kiszemelt vállalat, ha alacsony egy piacon a belépési korlát. Ilyenkor a csillogó szemű vállalatvezetők végképp megfeledkeznek a kockázatokról, és besétálnak a csapdába. Sok média­­vállalat kezdett bele az elmúlt években e-ke­reskedelembe, mondván, a tartalomszolgáltatás fogyasztóit sokkal könnyebben megnyerhetik vásárlónak is. Ám hamar kiderült: az olvasók nagyon ritkán kapcsolják össze a médiafogyasztást és a vásárlást, a webshopok sikere sokkal inkább a méreten, a logisztikán és a hatékony elérésen múlik.

A szinergia illúzió fontos szerepet játszott minden idők egyik legnagyobb fúziós kudarcában: az AOL és a Time Warner találkozásakor. Az ezredfordulón a dotcom fellendülés sztárja, az AOL internetszolgáltató felvásárolta a médiapiac egyik régi nagy szereplőjét, az alapvetően tartalomkészítéssel és kábelcsatornák üzemeltetésével foglalkozó Time Warnert. A terv az volt, hogy az internetszolgáltatás ügyfeleit kiszolgálják majd tartalommal, és egy rakás új ügyfélhez jut így el a Time Warner. De ez nem működött: nemcsak a két cég közötti kulturális különbségekkel és a két piac közötti szakadékkal, hanem az AOL alapüzlet­ágával is komoly problémák adódtak. Az AOL-részvények értéke néhány éven belül a tizedére esett, majd – sok per és vezetőváltás után – 2009-ben leválasztották egymásról a két tevékenységet.

A szinergiák kihasználásának egy speciális lehetősége az, amikor az egyik cég felvásárolja legnagyobb vetélytársát azért, hogy a piacát megszerezze. Működési szinergia plusz nagyobb piaci részesedés, netalántán egyeduralom – nagyon csábítóan hangzik. Az ellenséges kivásárlás ennek ellenére ritka, mert iszonyú drága: a pusztítás általában többe kerül, mint a későbbi haszon.

A politika már a hódító háborúk óta nem akar kimaradni a szinergiavadászatból. A birodalom növekedésétől méretgazdaságosságot, sarcot, új erőforrásokat, adóbevételeket vártak az uralkodók, de nemcsak pénzben, hanem hatalomban is mérték a remélt hasznot.

A modern politikában a szinergiák hirdetése a radikális politikai retorikában játszik fontos szerepet. Amikor azt halljuk, hogy az „új intézkedések egymást erősítik” és a „reformok működnek”, akkor a szinergiák illúziója lebeg a politikusok szeme előtt. (Albert Hirschman szerint legalább annyira kedves ez a fogalmazásmód a radikálisoknak, mint „a történelem velünk van” érv, vagy ahogy ezt miniszterelnökünk mondta: „a történelem kirúgta a mankót a hónunk alól”.) Jakobinusok és marxisták, népi és fülkeforradalmárok egyaránt lelkesedtek a szinergiákért: a „reformok tovagyűrűző pozitív hatásaiért”. Ki őszintén, ki kevésbé.

A rendszerváltás után az állami szektor merészebb reformkísérleteiben is szerepet játszott az összevonás és a centralizáció szinergikus hatásainak csalóka reménye. Az egészségügyi reformoknak szánt intézkedéseket valahogy mindig spórolással kezdtük. A 2006-os nagy átalakítások idején a konvergencia-program GDP-arányosan 1 százalék kivonást irányzott elő, miközben tudható volt, hogy néhány hónap alatt nem javulhat a rendszer hatékonysága. A közoktatás 2011 utáni államosítása és központosítása idején a politika már rövid távon szerette volna az összevonásokból, az „egy tankönyvből”, a pedagógusok jobb kihasználásából, a központi irányításból származó szinergiákat besöpörni. Ebből fakadt a büdzsé alultervezése, a temérdek adminisztráció és a nem várt felháborodás is.

Manapság, főleg így választások előtt a működési és pénzügyi szinergiák helyett inkább a politikai szinergiák keresése jellemző. Hol látunk olyan esetet, ahol néhány dolog összeadásából több hatalom, szavazat vagy politikai járadék lehet, mintha külön léteznének tovább? Annak a médiumnak a megszerzése és közös működtetése termelhet például ilyen hasznot, ami a másik oldal szavazóit is eléri. Az MTVA vagy a Napi Gazdaság átalakítása viszonylag kevés politikai szinergiát produkált, de nem is ez volt a cél. Az új sportcsatorna vagy a Tv2 már minden bizonnyal igen – és ez a sor folytatódhat a mostani politikai médiaakvizíciók után. A nagy kérdés persze az: sikerül-e úgy működtetni az újonnan megszerzett felületeket, hogy azok olyan választókat is elérjenek, akiket a felvásárló eddig nem bírt. Természetesen van a médiafogyasztásnak tehetetlensége és van olyan téma, amire a másik oldal szavazói is fogékonyak, ezt a „népszavaztatás” már megmutatta. Győzelmet hozhat, ha a bennragadt olvasóknak sikerül eredményesen tematizálni a híreket. Az üzleti életben a szinergia azért illúzió gyakran, mert vagy az összevonás költsége nagyobb a vártnál, vagy az együttműködés haszna kisebb.
A média mostani politikai akvizíciói esetében ilyen gondja a vevőknek nincs: a „költségvetési korlát” puha, a hirdetések rendszere olajozottan működik, miközben – a várható kis különbségek miatt – minden egyes elbizonytalanított túloldali szavazó aranyat érhet.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.