Mélyi József

A mai oroszországi emlékművekből oroszok és ukránok közös, egyetlen birodalmi jövője rajzolódik ki - ahogy azt Vlagyimir Putyin elképzeli.

„A történelem nem ismétli önmagát, de rímel.”  (Mark Twain)   

A nemrég bezárt vadászati világkiállítás emblematikus állata a szarvas volt. Nem volt ez másként a mintaként szolgáló 1971-es budapesti eseményen sem; a különbség annyi, hogy akkor a rendezvény emblémáján szerényen csupán egyetlen agancs jelent meg, most viszont a bejáratnál a látogatókat Szőke Gábor Miklós – az „egy a természettel” jegyé­ben – fémcsavarok segítségével összeillesztett, soha nem látott méretű és értelmetlenségű agancskapuja fogadta.

Amikor egy adott tudományterület legnagyobb alakja meghal, a kívülállóknak nehéz elmagyarázni, hogy mit is jelentett a létezése. A most 81 éves korában elhunyt Marosi Ernő a művészettörténet területén fogalom volt: a Marosi vagy az Ernő.

Németh László nem értett a teniszhez.

A vírusválság éles fénybe helyezte a globális képzőművészeti szcéna számos, eddig lappangó baját és ellentmondását. Mi lesz a galériákkal, a nagy múzeumokkal, a nemzetközi rendezvényekkel, a piaccal? És mit jelent az, hogy immár magyar szakember is van a 100 legbefolyásosabb szereplő rangsorában?

Ahogy mindenről készül statisztika, bizonyára nemsokára kimutatják majd azt is, hogy a 21. századra átalakult virtuális és valós médiavilágokban összességében még soha senkiről nem jelent meg annyi megemlékezés, mint a néhány napja elhunyt Diego Maradonáról.