Mélyi József

Emlékművek háborúja

Az orosz emlékezetpolitika ukrán frontja

Publicisztika

Az orosz–ukrán háború második hónapjának végén sűrűsödni kezdtek a hírek az emlékművekről. Kijevben az ostrom alá vett ukrán települések nevére és színeire cserélték a szovjet Hős városok tábláit, Harkivban Zsukov marsall szobrát, Munkácson a második világháborús obeliszket döntötték le, az elfoglalt Henicsenszkben az oroszok első dolga volt, hogy helyreállítsák Lenin szétbontott kőszobrát, Bucsából pedig a tömegmészárlás dokumentumai mellett megérkeztek a szétlőtt köztéri alkotásokról készült fotók is.

Az emlékművek a háború első napjaitól kezdve megjelentek a hírekben – Perejaszlavban már két nappal a támadás előtt döntés született a Mindig együtt az orosz néppel című alkotás lebontásáról –; a világot már március elején megrázta, hogy találat érte a Babij Jar-i emlékművet, a különböző, gyorsan kommunikálható emlékezetpolitikai gesztusok, üzenetek, illetve maró karikatúrák mögött időlegesen mégis háttérbe szorult a közterek szimbolikus átírása.

Az emlékművek szimbolikus nyelvén zajló ukrajnai háború gyökerei a távoli múltba nyúlnak vissza, szálai elvezetnek a 19. századba, a nemzeti gondolat születéséhez, illetve főként a szovjet időkbe. Már nem sokkal az 1981-ben Kijevben emelt hatalmas Haza-anya szobor avatása után felmerült, hogy a kezeiben kardot és pajzsot tartó nőalak orosz sugallatra néz keletre, pontosabban a megmentő Moszkva irányába (s nem az ellenség, vagyis nyugat felé). A Szovjetunió felbomlása után az ukrán éhínségről (holodomor) és a sztálini terror emlékezetéről bontakoztak ki viták; a függetlenné vált Ukrajnában – főleg a nyugati országrészben – szinte azonnal megkezdődött a Lenin-szobrok lebontása, illetve ugyanott a 20. századi nacionalista vezetők, köztük elsősorban Sztepan Bandera szobrainak felállítása.

Az orosz–ukrán emlékezetháború kezdete azonban inkább 2013-ra tehető. A Majdan téri tüntetésekkel elindult szobordöntések (Leninopad) nyomán éleződő feszültség a Krím orosz annektálását követően a kommunista önkényre és a Szovjetunióra emlékeztető szobrok szisztematikus eltüntetésével továbbfokozódott. A 2010-es években valójában hidegháború zajlott az emlékezetpolitikában: az Ukrajna területén a szovjet időkben felállított emlékművek megítélése, a velük való együttélés – csakúgy, mint az oroszok és az ukránok valódi együttélése – számtalan konfliktussal járt az ország szinte valamennyi területén. Hogy milyen kényes szituációk alakulhattak ki, arra példa a mariupoli Hős városok emlékmű, amelyet eredetileg a hetvenes években készítettek. 2014-től kezdve az egyébként sem különösen biztos lábakon álló alkotást számos alkalommal megrongálták, ismeretlenek átfestették vagy leszedték az orosz városneveket, Moszkva, Leningrád, Szmolenszk tábláját. Amikor határozat született a rozsdásodó monumentum elbontásáról, nyugdíjasok egy csoportja vonult ki megvédelmezni, akiket csak azzal lehetett jobb belátásra bírni, hogy 2018-ban pályázatot írtak ki egy új, méltó emlékmű megtervezésére. A tervek elkészültek, de a kivitelezésre már nem került sor. (Ma már talán az emlékmű helye sincs meg.)

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Kutyából nem lesz unikornis

  • SzSz

„1 millió dollár nem tuti. Tudjátok mi a tuti? 1 milliárd dollár” – fűzi be Sean Parker, a simlis befektető a Facebook tejfelesszájú, egyetemista alapítóit a The Social Network – A közösségi hálóban. A Justin Timberlake játszotta pasas maga a gonosz kapitalista csábító, aki David Fincher filmje szerint főszerepet játszott abban, hogy néhány kapucnis srác nekifutásából vanity project helyett végül az egész világot meghódító gigavállalat jöjjön létre.

A legnagyobb átverés

Alighanem biztosra akart menni a Netflix, amikor jó pénzért – erről még lesz szó – megvette 2018-ban az akkor már internetszerte nagy népszerűségnek örvendő, és épp börtönbüntetését töltő álörökösnő, Anna Sorokin élettörténetének megfilmesítési jogát, és hozzá ugyancsak szép pénzért leszerződtette az Y generációs narratívák kipróbált tévés elbeszélőjét, Shonda Rhimest. Biztosra mentek, csak épp azt nem tudták eldönteni, hogy mit is akarnak ezzel az egésszel kezdeni, mit szeretnének mondani a történetről, és miért tartják egyáltalán érdekesnek a Sorokin-sztorit.

A legnagyobb tűzijáték

  • Csabai Máté

Zabszem van Tigran Hamasyan seggében. Az örmény folklór, a thrash metal, a prog rock és az ECM-stílusú ambient felé tett kirándulások után odaérkezik, ahonnan mások indulni szoktak: az amerikai jazzdalokhoz, Ella Fitzgerald, Charlie Parker és Chet Baker klasszikusai­hoz. Nem vitatom, hogy ragyogó invencióval és virtuozitással nyúl ezekhez, de izgága természetének nem tud parancsolni.

Távolról sem

  • Sándor Panka

Elgondolkodtató és megragadó látvány fogad (Erős Hanna és Zatykó Bori munkája): a színpadon hatalmas piros M betű, előtte piros szőnyeg, jobboldalt kör alakú vetítővászon, Bartha Máté videóival. A Kovács Lehel által megformált kutató, az Amerikából hazatért Gyarmati Egon bele is kezd a Magor-program kifejlesztésének hátteréről szóló ismeretterjesztő előadásába.

Elnyomás alatt nő

Naomi Wolf amerikai feminista író a Vagina című könyvében hosszan értekezik arról, hogy a vagina fölötti uralom és a nők társadalmi csoportjának elnyomása egy és ugyanaz.

Míg el nem tűnik

  • Erdei Krisztina

A 20. század alkotói gyakran keresték a fotózás valódi helyét a művészetek között. Moholy-Nagy és kortársai, az avantgárd fotográfia képviselői a festészetet utánzó fotóhasználattal szemben, a médium sajátos formanyelvének kidolgozására törekedve önálló kifejezésmódot fejlesztettek ki, amely képes a valóságot sajátos nézőpontok mentén rögzíteni.

A leégett kastély felépítése

A kötet megjelenése után publikált Párhuzamos létezésben című műhelyesszéjében Láng Orsolya úgy fogalmazott, hogy akkor zárja le a verseskötetének kéziratát, amikor úgy érzi, már nem tud többet mondani „arról a kevés dologról, ami foglalkoztat”.

Utánunk is ősök jönnek

Mint amikor locsog a tenger, nyolc-tíz mondatos, csak ritkán hosszabb szövegekből áll ez a regény. Apró képek, monológok arról, hogyan tölti el az életét az ember a neten és a valóságban, hogyan éli meg a rácsodálkozás örömét, szakadatlanul tanulva és csalódva.

Múlt, jelen, jövő

„Miről vitatkoznak a magyarok?” – teszi fel a fogós kérdést a Klubrádió nemrégiben indult műsorának, a Három az igazságnak a beharangozója. Aztán gyorsan meg is válaszolja: „Természetesen önmagukról. És természetesen csak egy igazságot ismernek arról, hogy kik is ők, mi jó nekik, és hová tartanak.

A dolgozó népé lett

A 20. századi magyar írók népes táborán belül kevés­szer fordult elő teljes egyetértés, de az 1953 óta működő szigligeti alkotóház mindenkinek bejött. Lehetetlen felsorolni, hogy az elmúlt hetven évben hányan emlékeztek meg róla meleg szívvel, és az sem volt soha vita tárgya, hogy „az íróknak” szükségük van-e egy balatoni kastélyra.