Emlékművek háborúja

Az orosz emlékezetpolitika ukrán frontja

Az orosz–ukrán háború második hónapjának végén sűrűsödni kezdtek a hírek az emlékművekről. Kijevben az ostrom alá vett ukrán települések nevére és színeire cserélték a szovjet Hős városok tábláit, Harkivban Zsukov marsall szobrát, Munkácson a második világháborús obeliszket döntötték le, az elfoglalt Henicsenszkben az oroszok első dolga volt, hogy helyreállítsák Lenin szétbontott kőszobrát, Bucsából pedig a tömegmészárlás dokumentumai mellett megérkeztek a szétlőtt köztéri alkotásokról készült fotók is.

Az emlékművek a háború első napjaitól kezdve megjelentek a hírekben – Perejaszlavban már két nappal a támadás előtt döntés született a Mindig együtt az orosz néppel című alkotás lebontásáról –; a világot már március elején megrázta, hogy találat érte a Babij Jar-i emlékművet, a különböző, gyorsan kommunikálható emlékezetpolitikai gesztusok, üzenetek, illetve maró karikatúrák mögött időlegesen mégis háttérbe szorult a közterek szimbolikus átírása.

Az emlékművek szimbolikus nyelvén zajló ukrajnai háború gyökerei a távoli múltba nyúlnak vissza, szálai elvezetnek a 19. századba, a nemzeti gondolat születéséhez, illetve főként a szovjet időkbe. Már nem sokkal az 1981-ben Kijevben emelt hatalmas Haza-anya szobor avatása után felmerült, hogy a kezeiben kardot és pajzsot tartó nőalak orosz sugallatra néz keletre, pontosabban a megmentő Moszkva irányába (s nem az ellenség, vagyis nyugat felé). A Szovjetunió felbomlása után az ukrán éhínségről (holodomor) és a sztálini terror emlékezetéről bontakoztak ki viták; a függetlenné vált Ukrajnában – főleg a nyugati országrészben – szinte azonnal megkezdődött a Lenin-szobrok lebontása, illetve ugyanott a 20. századi nacionalista vezetők, köztük elsősorban Sztepan Bandera szobrainak felállítása.

Az orosz–ukrán emlékezetháború kezdete azonban inkább 2013-ra tehető. A Majdan téri tüntetésekkel elindult szobordöntések (Leninopad) nyomán éleződő feszültség a Krím orosz annektálását követően a kommunista önkényre és a Szovjetunióra emlékeztető szobrok szisztematikus eltüntetésével továbbfokozódott. A 2010-es években valójában hidegháború zajlott az emlékezetpolitikában: az Ukrajna területén a szovjet időkben felállított emlékművek megítélése, a velük való együttélés – csakúgy, mint az oroszok és az ukránok valódi együttélése – számtalan konfliktussal járt az ország szinte valamennyi területén. Hogy milyen kényes szituációk alakulhattak ki, arra példa a mariupoli Hős városok emlékmű, amelyet eredetileg a hetvenes években készítettek. 2014-től kezdve az egyébként sem különösen biztos lábakon álló alkotást számos alkalommal megrongálták, ismeretlenek átfestették vagy leszedték az orosz városneveket, Moszkva, Leningrád, Szmolenszk tábláját. Amikor határozat született a rozsdásodó monumentum elbontásáról, nyugdíjasok egy csoportja vonult ki megvédelmezni, akiket csak azzal lehetett jobb belátásra bírni, hogy 2018-ban pályázatot írtak ki egy új, méltó emlékmű megtervezésére. A tervek elkészültek, de a kivitelezésre már nem került sor. (Ma már talán az emlékmű helye sincs meg.)