Lamine Diack élete és műve

Elévülhetetlen érdemtelenség

Sport

December elején 88 évesen elhunyt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség volt elnöke, a szenegáli Lamine Diack. Volt távolugró, adóellenőr, focista, politikus és sportvezető – az atlétika első emberének doppingbotrányok és korrupciós ügyek árnyékolták be regnálását.

Világunk változásait jól megmutathatná, ha egy kutató a nemzetközi sportvezetők életrajzainak átalakulását választaná vizsgálata tárgyául. Az elmúlt évtizedekben a nagyobb sportszövetségek, olimpiai bizottságok, futballszervezetek korifeusainak életútjában ugyanis egyre többször mutatkozik hasonló mintázat: felemelkedés, politikai siker, kitüntetés, dopping és/vagy korrupció, hosszadalmas utóvédharc, bukás, felejtés, halál – utóbbi három néha más sorrendben. December elején elhunyt az ebben a tekintetben „mintaszerű” biográfiával rendelkező atlétikai vezető, Lamine Diack.

Diack 1933-ban született Szenegálban. Egy későbbi vezetőnél szinte elengedhetetlen sportsikereit távolugrásban érte el; 1958-ban francia bajnok lett. Mivel akkoriban Szenegál még Franciaország gyarmata volt, a Népsportban az eredmények ismertetésénél neve mellett zárójelben a „dakari” megjelölés állt.

 

Oroszlánok és politika

Az ezt követő években továbbra is atletizált (legjobb eredménye távolban 772 centiméter), de miközben függetlenné vált hazájában főállásban adóellenőrként működött, egyre inkább a futball felé orientálódott. Előbb maga is játszott, azután autodidakta trénerként dolgozott a Foyer France Sénégal csapatánál, 1966 és 1969 között pedig technikai vezetőként és menedzserként Teranga oroszlánjai, azaz az ország válogatottja mellett. Az új Szenegálnak új szervezetekre és intézményekre is szüksége volt – Diack 1971-es moszkvai látogatása során kiemelte a Szovjet­unió segítségét a sportmozgalom fejlesztésében –; megalakult a nemzeti atlétikai szövetség, Diack előbb főtitkár lett, később elnök. A 70-es években a sportvezetői funkciók mellett inkább már a politikai karrier érdekelte. Betöltött államtitkári posztot – 1971-ben a Szenegáli Köztársaság ifjúságügyi és sportállamtitkáraként látogatott Magyarországra –, Dakar polgármestere lett, miniszter is volt, a 80-as évek végén pedig a szenegáli nemzetgyűlés alelnöke. Belpolitikai pályája azzal ért véget, hogy 1993-ban a választások után ismeretlenek – Diack feltételezése szerint saját szocialista párttársai – felgyújtották a házát.

 

Előre a pápai úton

Az igazán tágas nemzetközi pálya az atlétikában várt rá. 1973-tól az Afrikai Atlétikai Szövetség (CAA) elnöki posztját töltötte be, és szerepe volt abban, hogy az apartheid rendszert működtető Dél-Afrika nem vehetett részt a montreali olimpián. A Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF) 1976-ban lett tagja, abban az évben, amikor a francia Guy Drut, nem sokkal a 110 méteres gátfutás olimpiai aranyérmének megnyerése után bejelentette, hogy elege volt az álszentségből, és bevallotta, hogy számos amatőrnek nevezett társához hasonlóan pénzdíjakat fogadott el. Az IAAF azonnal eltiltotta, de bajnoki címétől nem fosztotta meg. (Drut később politikai pályára lépett, azután korrupció vádjával elítélték, de Chirac elnöktől – arra hivatkozva, hogy egykor sportolóként öregbítette Franciaország hírnevét – amnesztiát kapott.) Diack a 70-es évektől kezdve tulajdonképpen minden olyan döntésnek részese volt, amely a korábbi „pápa”, Primo Nebiolo idején az atlétikát új, kommerciális pályára állította. A 80-as években rendezték meg először a világbajnokságokat, ugyanebben az évtizedben dolgozták ki a nemzetközi pénzdíjas versenyek rendszerét, és miközben a szövetség bevétele az ezerszeresére emelkedett, természetesen megváltozott a profizmussal kapcsolatos mereven elutasító hozzáállás is. Ez az időszak már a sportvezetőkkel szembeni vádaktól volt hangos: 1992-ben a Magyar Nemzetben Kik azok a sportbárók? címmel jelent meg cikk többek között a futballt üzletiesítő João Havelange-ról, az olimpiai mozgalmat jövedelmezővé tevő Juan Antonio Samaranch-ról, valamint Nebiolóról. Utóbbi pozícióját még az olaszországi eredménymanipulációs botrányok, a csúszópénzekről szóló hírek, vagy a Ben Johnson körüli doppingügyek sem rázták meg; 1999-ben, néhány hónappal az újraválasztása után halt meg szívrohamban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.