Lamine Diack élete és műve

Elévülhetetlen érdemtelenség

Sport

December elején 88 évesen elhunyt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség volt elnöke, a szenegáli Lamine Diack. Volt távolugró, adóellenőr, focista, politikus és sportvezető – az atlétika első emberének doppingbotrányok és korrupciós ügyek árnyékolták be regnálását.

Világunk változásait jól megmutathatná, ha egy kutató a nemzetközi sportvezetők életrajzainak átalakulását választaná vizsgálata tárgyául. Az elmúlt évtizedekben a nagyobb sportszövetségek, olimpiai bizottságok, futballszervezetek korifeusainak életútjában ugyanis egyre többször mutatkozik hasonló mintázat: felemelkedés, politikai siker, kitüntetés, dopping és/vagy korrupció, hosszadalmas utóvédharc, bukás, felejtés, halál – utóbbi három néha más sorrendben. December elején elhunyt az ebben a tekintetben „mintaszerű” biográfiával rendelkező atlétikai vezető, Lamine Diack.

Diack 1933-ban született Szenegálban. Egy későbbi vezetőnél szinte elengedhetetlen sportsikereit távolugrásban érte el; 1958-ban francia bajnok lett. Mivel akkoriban Szenegál még Franciaország gyarmata volt, a Népsportban az eredmények ismertetésénél neve mellett zárójelben a „dakari” megjelölés állt.

 

Oroszlánok és politika

Az ezt követő években továbbra is atletizált (legjobb eredménye távolban 772 centiméter), de miközben függetlenné vált hazájában főállásban adóellenőrként működött, egyre inkább a futball felé orientálódott. Előbb maga is játszott, azután autodidakta trénerként dolgozott a Foyer France Sénégal csapatánál, 1966 és 1969 között pedig technikai vezetőként és menedzserként Teranga oroszlánjai, azaz az ország válogatottja mellett. Az új Szenegálnak új szervezetekre és intézményekre is szüksége volt – Diack 1971-es moszkvai látogatása során kiemelte a Szovjet­unió segítségét a sportmozgalom fejlesztésében –; megalakult a nemzeti atlétikai szövetség, Diack előbb főtitkár lett, később elnök. A 70-es években a sportvezetői funkciók mellett inkább már a politikai karrier érdekelte. Betöltött államtitkári posztot – 1971-ben a Szenegáli Köztársaság ifjúságügyi és sportállamtitkáraként látogatott Magyarországra –, Dakar polgármestere lett, miniszter is volt, a 80-as évek végén pedig a szenegáli nemzetgyűlés alelnöke. Belpolitikai pályája azzal ért véget, hogy 1993-ban a választások után ismeretlenek – Diack feltételezése szerint saját szocialista párttársai – felgyújtották a házát.

 

Előre a pápai úton

Az igazán tágas nemzetközi pálya az atlétikában várt rá. 1973-tól az Afrikai Atlétikai Szövetség (CAA) elnöki posztját töltötte be, és szerepe volt abban, hogy az apartheid rendszert működtető Dél-Afrika nem vehetett részt a montreali olimpián. A Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF) 1976-ban lett tagja, abban az évben, amikor a francia Guy Drut, nem sokkal a 110 méteres gátfutás olimpiai aranyérmének megnyerése után bejelentette, hogy elege volt az álszentségből, és bevallotta, hogy számos amatőrnek nevezett társához hasonlóan pénzdíjakat fogadott el. Az IAAF azonnal eltiltotta, de bajnoki címétől nem fosztotta meg. (Drut később politikai pályára lépett, azután korrupció vádjával elítélték, de Chirac elnöktől – arra hivatkozva, hogy egykor sportolóként öregbítette Franciaország hírnevét – amnesztiát kapott.) Diack a 70-es évektől kezdve tulajdonképpen minden olyan döntésnek részese volt, amely a korábbi „pápa”, Primo Nebiolo idején az atlétikát új, kommerciális pályára állította. A 80-as években rendezték meg először a világbajnokságokat, ugyanebben az évtizedben dolgozták ki a nemzetközi pénzdíjas versenyek rendszerét, és miközben a szövetség bevétele az ezerszeresére emelkedett, természetesen megváltozott a profizmussal kapcsolatos mereven elutasító hozzáállás is. Ez az időszak már a sportvezetőkkel szembeni vádaktól volt hangos: 1992-ben a Magyar Nemzetben Kik azok a sportbárók? címmel jelent meg cikk többek között a futballt üzletiesítő João Havelange-ról, az olimpiai mozgalmat jövedelmezővé tevő Juan Antonio Samaranch-ról, valamint Nebiolóról. Utóbbi pozícióját még az olaszországi eredménymanipulációs botrányok, a csúszópénzekről szóló hírek, vagy a Ben Johnson körüli doppingügyek sem rázták meg; 1999-ben, néhány hónappal az újraválasztása után halt meg szívrohamban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.