Mélyi József

Emlékművek és alkuk

Eltűnhet-e a Szabadság téri obeliszk?

Publicisztika

A Szabadság téri emlékmű előtörténete egészen 1942-ig nyúlik vissza, amikor Moszkvában, illetve Leningrádban építészek részére kiírták az első pályázatokat a nagy honvédő háború emlékműveinek megtervezésére; az alapmotívumok között gyakran bukkantak fel az orosz katonai sírokat hagyományosan díszítő obeliszkek. A következő két évben a szovjet művészeti és építészeti szervezetek szisztematikusan folytatták a győzelem után felállítandó alkotások tervezését, az elkészült (minta)terveket pedig kiállításokon mutatták be.

1944 folyamán a felszabadított orosz területeken, majd egyre nyugatabbra haladva, a határokon túl is a hadsereg ki­emelt feladata maradt az emlékműállítás, s számos esetben felhasználták a korábbi mintákat. Magyarországon a szovjetek azokon a megyeszékhelyeken, amelyeken 1945 márciusáig befejeződtek a harcok (az ország keleti és déli részén), május elsejére feszített munkatempóban felállították, illetve felállíttatták hősi emlékműveiket.

Budapesten már február 22-én polgármesteri határozat született arról, hogy az orosz katonai parancsnokság a Szabadság térre emlékművet állít, márciusban pedig az is kiderült, hogy a szovjet elképzelések szerint a fővárosban május 1-jén három obeliszket helyeznek majd el: a Szabadság tér mellett a Vigadó előtt és a Gellért téren. A szimbolikus jeleket valóban időben, néhány nappal az európai harcok vége előtt avatták fel, ünnepélyes keretek között. A három helyszín közül kettő a Horthy-rendszer emlékezetpolitikájának fontos szimbolikus terei közé tartozott: a Szabadság téren az irredenta emlékmű-együttes állt, középpontjában az Ereklyés országzászlóval, a Szent Gellért térre pedig fehér lován Horthy érkezett meg 1919-ben. A harmadik emlékmű, a légierőké, a tetején bronz repülőgéppel, a rendszer szimbolikus központjával, a háború végén lebombázott, szétlőtt Budavári Palotával, Horthy Miklós korábbi lakhelyével csaknem szemben helyezkedett el.

A Szabadság tér szimbolikus átírásának lényegét Sinkó Katalin művészettörténész az „emlékmű-helyettesítés” fogalmával ragadta meg, szerinte „nemcsak a szovjet hősöknek kívántak emléket állítani, hanem egyben a magyar integritást megtestesítő országzászlót megsemmisíteni”. A harcokban elfoglalt területeken, a Szovjet­unió határain túl azonban 1945-ben még nem a helyettesítés volt a szovjet hadsereg elsődleges célja – az Ereklyés országzászló eltávolítása pedig kevésbé a szovjet szándékokhoz, mint inkább a hatalomba helyezett magyar baloldal programjához illeszkedett. Szimbolikus értelemben az állítók számára 1945-ben fontosabb volt a Szabadság tér temetői területté, a gyász terévé alakítása – ennek hátterében olyan elgondolások is húzódhattak, amelyek két évtizeddel korábban Moszkvában a Lenin-mauzóleum elhelyezését indokolták.

A döntés hátterében nyilvánvalóan jelen voltak a direkt politikai szempontok, a felszabadulás és a szabadság fogalmainak összekapcsolása, de ugyanígy szerepet játszhatott benne a tér központi elhelyezkedése, vagy klasszikus „római” jellege. Szimbolikusan a későbbi „keleti blokk” országainak fővárosaiban 1945-ben felállított szovjet emlékművek egyszerre tekinthetők a városi térben gyors döntések nyomán elhelyezett – és a valóban hatalmas veszteségeket szimbolizáló – temetői gyászjeleknek, és a szovjet befolyási övezet kijelölésére szolgáló történelempolitikai határköveknek. A Szabadság téren elhelyezett obeliszk ugyanúgy nem elsősorban a helyi lakosságnak üzent, mint a bécsi Schwarzenbergplatzon ugyanekkor felállított hatalmas szovjet emlékmű: miközben építészeti elemeiben mindkettő megpróbált viszonyt teremteni az adott térrel és a helyi történeti struktúrákkal, valójában különálló szovjet területet metszett ki a helyszínből, s feliratával is a Szovjetunió világtörténelmi szerepét hangsúlyozta.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Nem bírnak magukkal

Németh Szilárd Fidesz-alelnök, rezsihuszár titkára küzd Németh Szilárd egykori harcostársával Csepelen. Vélnénk, az ellenzéknek a kormánypárti testvérháború miatt nincs nehéz dolga, de a momentumos polgármesterjelöltet a volt fideszesek épp Némethtel akarják kompromittálni.

Letakarított pálya

A Tisza család kultuszának ápolása „nemzetpolitikai” feladat. Az egykori családi fészek, a geszti kastély nagyszabású felújítása egyre csúszik, és egyre többe kerül. A projektet a mutyigyanús közbeszerzések övezik. Legutóbb felbukkant az Állami Számvevőszék elnökének egykori cége is.