1944 folyamán a felszabadított orosz területeken, majd egyre nyugatabbra haladva, a határokon túl is a hadsereg kiemelt feladata maradt az emlékműállítás, s számos esetben felhasználták a korábbi mintákat. Magyarországon a szovjetek azokon a megyeszékhelyeken, amelyeken 1945 márciusáig befejeződtek a harcok (az ország keleti és déli részén), május elsejére feszített munkatempóban felállították, illetve felállíttatták hősi emlékműveiket.
Budapesten már február 22-én polgármesteri határozat született arról, hogy az orosz katonai parancsnokság a Szabadság térre emlékművet állít, márciusban pedig az is kiderült, hogy a szovjet elképzelések szerint a fővárosban május 1-jén három obeliszket helyeznek majd el: a Szabadság tér mellett a Vigadó előtt és a Gellért téren. A szimbolikus jeleket valóban időben, néhány nappal az európai harcok vége előtt avatták fel, ünnepélyes keretek között. A három helyszín közül kettő a Horthy-rendszer emlékezetpolitikájának fontos szimbolikus terei közé tartozott: a Szabadság téren az irredenta emlékmű-együttes állt, középpontjában az Ereklyés országzászlóval, a Szent Gellért térre pedig fehér lován Horthy érkezett meg 1919-ben. A harmadik emlékmű, a légierőké, a tetején bronz repülőgéppel, a rendszer szimbolikus központjával, a háború végén lebombázott, szétlőtt Budavári Palotával, Horthy Miklós korábbi lakhelyével csaknem szemben helyezkedett el.
A Szabadság tér szimbolikus átírásának lényegét Sinkó Katalin művészettörténész az „emlékmű-helyettesítés” fogalmával ragadta meg, szerinte „nemcsak a szovjet hősöknek kívántak emléket állítani, hanem egyben a magyar integritást megtestesítő országzászlót megsemmisíteni”. A harcokban elfoglalt területeken, a Szovjetunió határain túl azonban 1945-ben még nem a helyettesítés volt a szovjet hadsereg elsődleges célja – az Ereklyés országzászló eltávolítása pedig kevésbé a szovjet szándékokhoz, mint inkább a hatalomba helyezett magyar baloldal programjához illeszkedett. Szimbolikus értelemben az állítók számára 1945-ben fontosabb volt a Szabadság tér temetői területté, a gyász terévé alakítása – ennek hátterében olyan elgondolások is húzódhattak, amelyek két évtizeddel korábban Moszkvában a Lenin-mauzóleum elhelyezését indokolták.
A döntés hátterében nyilvánvalóan jelen voltak a direkt politikai szempontok, a felszabadulás és a szabadság fogalmainak összekapcsolása, de ugyanígy szerepet játszhatott benne a tér központi elhelyezkedése, vagy klasszikus „római” jellege. Szimbolikusan a későbbi „keleti blokk” országainak fővárosaiban 1945-ben felállított szovjet emlékművek egyszerre tekinthetők a városi térben gyors döntések nyomán elhelyezett – és a valóban hatalmas veszteségeket szimbolizáló – temetői gyászjeleknek, és a szovjet befolyási övezet kijelölésére szolgáló történelempolitikai határköveknek. A Szabadság téren elhelyezett obeliszk ugyanúgy nem elsősorban a helyi lakosságnak üzent, mint a bécsi Schwarzenbergplatzon ugyanekkor felállított hatalmas szovjet emlékmű: miközben építészeti elemeiben mindkettő megpróbált viszonyt teremteni az adott térrel és a helyi történeti struktúrákkal, valójában különálló szovjet területet metszett ki a helyszínből, s feliratával is a Szovjetunió világtörténelmi szerepét hangsúlyozta.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
