Mélyi József

Pálya a magasban

Rekordbikák alkonya

Egotrip

A nemrég bezárt vadászati világkiállítás emblematikus állata a szarvas volt. Nem volt ez másként a mintaként szolgáló 1971-es budapesti eseményen sem; a különbség annyi, hogy akkor a rendezvény emblémáján szerényen csupán egyetlen agancs jelent meg, most viszont a bejáratnál a látogatókat Szőke Gábor Miklós – az „egy a természettel” jegyé­ben – fémcsavarok segítségével összeillesztett, soha nem látott méretű és értelmetlenségű agancskapuja fogadta.

A kiállításon bolyongva is több helyen felbukkantak kitömött hazai szarvasok, díjnyertes magyar trófeák, illetve vadászó, a Csodaszarvast űző elődeink különböző megjelenítései. Talán csak egyetlen magyar vonatkozású, szarvashoz kapcsolódó diadal maradt ki a válogatásból (de az is lehet, hogy a nagyszabású tárlaton valahogy elkerülte a figyelmet): a magyar futószarvaslövő sport legnagyobb sikerének, Kovács Miklós 1955-ös bukaresti Európa-bajnoki címének a megidézése. „Vajon a nyírpazonyi Gerő Tsz-ben mit szólnak hozzá?” – kérdezte a Nép­sport tudósítása szerint a győztes, közvetlenül a viadal után. A választ ma sem tudjuk, s az 1977-ben, fiatalon elhunyt Kovács Miklós neve is ugyanúgy feledésbe merült, mint maga a sportág, amelyben a magyar sportlövő Európa legjobbja lett, majd 1956-ban az olimpián negyedik helyezést ért el.

A futószarvas-lövészet – amelynek története sok tekintetben összefűződik az agyaggalamb-lövészettel is – először 1908-ban szerepelt az olimpiák műsorán; akkori szabályai az ezt követő évtizedekben alig változtak. A lövőpályán a nagyjából életnagyságú és futó szarvas alakú céltáblákat egy sínen mozgatott kocsira erősítették. (Az 1908-as londoni olimpiá­ra a szarvast a nagy állatfestő és -szobrász, Edwin Landseer műveiből inspirálódva készítették el.) A kocsi négy másodperc alatt gördült át a 23 méter széles pályán, a szarvast ezalatt kellett 100 méterről eltalálni. Mégpedig nem is akárhol: a szívtájékra érkezett lövés négyet (később ötöt) ért, kicsit arrébb egyre kevesebbet; a láb, a far és a fej pedig már érvénytelen felületnek számított. Bár Magyarországon már 1920 körül rendeztek kezdetlegesebb versenyt, az ötvenes évek előtt – amikor külön pályát is építettek Nagytétényben – nem igazán terjedt el a lövészetnek ez az ága, leginkább a lőterek szűkössége miatt. Végül az Eb-cím és a melbourne-i pontszerzés sem garantálta a szebb jövőt: a futószarvas először az olimpiák műsoráról került le, majd egyébként is végleg kimúlt.

Halhatatlanok maradtak viszont a sportág nagy alakjai, az 1908-as olimpia egyeslövésében győztes svéd Oscar Swahn, aki akkor már a 60. életévét is betöltötte, fia Alfred, akivel közösen diadalmaskodtak a csapatversenyben, illetve a ketteslövés londoni bajnoka, a holland és francia felmenőkkel rendelkező, 1852-ben Szentpéterváron született, amerikai állampolgárságú, de Angliát felnőtt korában alig-alig elhagyó Walter Winans. Ő 18 éves koráig Oroszországban élt, ahol édesapja a negyvenes évek óta a Szentpétervár–Moszkva vasútvonal építésében vett részt, eleinte elsősorban a nagy festő, James MacNeill Whistler apjának munkatársaként, később pedig konzulként. Az ifjú Walter ezután családjával Angliába költözött, ahol a következő évtizedekben kizárólag szenvedélyeinek élt: vadászott, lovakat tenyésztett, s nemcsak a lóversenyeken szerzett magának nevet, hanem pisztolylövésben is, sorozatban 12-szer győzött az angol bajnokságon. 1900-tól kezdve számos szakkönyve jelent meg, lövészetről, a puska és a revolver művészetéről, illetve a szarvastenyésztésről. Maga a művészet is a szenvedélyei közé tartozott, főleg kis méretű, állatokat, vagy vadnyugati alakokat ábrázoló bronzszobrairól volt nevezetes; 1914-ben Londonban és New Yorkban egyszerre adták ki az állatszobrászatban elérhető valósághűségről szóló könyvét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.