Nekrológ

Átfogó pillantás

Marosi Ernő (1940–2021)

Nekrológ

Amikor egy adott tudományterület legnagyobb alakja meghal, a kívülállóknak nehéz elmagyarázni, hogy mit is jelentett a létezése. A most 81 éves korában elhunyt Marosi Ernő a művészettörténet területén fogalom volt: a Marosi vagy az Ernő.

De nemcsak fogalom, hanem a legkiemelkedőbb szaktekintély is volt; az elmúlt fél évszázadban nem akadt senki, aki hatalmas tudását és áttekintő képességét ne ismerte volna el. A művészettörténet területén mindenki tanult tőle; több generáció tagjait tanította, alig akad ma olyan tanár, aki az egyetemen ne Marosi hallgatója lett volna. A művészettörténészek mindegyikének van Marosival kapcsolatos története. Ő maga pedig mintha a tudományterület minden korábbi nagy magyar alakjának személyes ismerőse is lett volna; még korántsem volt a művészettörténet doyenje, de már mindenki úgy vélte, hogy egy hosszú történeti sor következő kiemelkedő tagja lesz, nevét majd Henszlmann Imréével vagy Pulszky Ferencével fogják együtt emlegetni.

 

Nem állt meg a határoknál

A nyolcvanas évek közepén, amikor az egyetemen először láttam, még csak a negyvenes éveiben járt. Tóth Sándorral, a középkori művészet másik rettegett és tisztelt tudósával osztoztak a Pesti Barnabás utcai épület egyik szobáján, nevezzük inkább odúnak, amely a padlótól a mennyezetig könyvekkel volt tele. Máig meghatározó maradt számomra ez a kép a két remetéről, akik – akkor naivan úgy gondoltam –, minden kérdésben egyetértenek. Aztán az egyik órára Marosi feladott egy tanulmányt Tóth Sándortól, amelynek az egyik lábjegyzete így kezdődött: „Marosi téved”. Talán ez a „Marosi téved” volt az a fordulat, ami ráébresztett, mit jelent a kritika és annak elfogadása, és mit jelent a komoly tudomány.

Marosi számára a komoly tudomány a középkorral kapcsolódott össze, egy időben úgy gondoltam, ami időben hozzánk közelebb esik – urambocsá’ a kortárs művészet – számára már valamilyen más diszciplínához tartozik. Azután lassan be kellett látnom, hogy tévedtem: bár az élesen meghúzott határvonalak léteztek, tekintete és érdeklődése minden határon túlnyúlt. Tudományos példái és meglátásai nem ismertek sem földrajzi, sem korszakhatárokat, és nem vonatkoztak csupán a művészettörténet szűk területére. Követte a régészet vagy a történettudomány kutatásait, ismerte a műemlékvédelem aktuális kérdéseit is. Tőle tanulhattuk meg, mi a különbség a magyar és a magyarországi között, azt, hogy a művészet nem áll meg a határoknál, mindent regionális és nemzetközi összefüggésben kell látni és láttatni. (Most persze először az első évfolyamos jegyzet-összeolvasó szeánszaink jutnak eszembe, ahogy a szakkönyveket és az atlaszokat böngészve próbáljuk kisilabizálni, ki írta le a legpontosabban a kora középkori – számunkra addig teljesen ismeretlen – francia vagy bajor helységek Marosi által sorozatban ránk zúdított neveit.) Később az is világossá vált, hogy sokkal jobban ismeri a XX. századi művészetet (egészen fiatalon első publikációi a Művészetben meglepő módon Csáki-Maronyák Józsefről és Pap Gyuláról szóltak), s úgy véli, ugyanolyan művészettörténeti szigorúsággal kellene a kortársakra is rápillantani, mint a Szép Madonnák mestereire.

Mindig is megdöbbentő volt az átfogó pillantása; nehéz volt elképzelni, hogy már fiatalon hogyan tudott annyi mindent elolvasni, lefordítani és megérteni, ami azután kiadta az Emlék márványból vagy homokkőből művészettörténeti alapkötetét (és akkor már évek óta kész volt a Bevezetés a művészettörténetbe).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.