Urfi Péter
Urfi Péter cikkei
"Érzelmi gyászjelentések"
Az amerikai klasszikus Kezdők című novelláskötete toronymagasan vert mindenkit tavaly novemberi világirodalmi listánkon, de nem csak innen lehet tudni, hogy a kritika szerint a tavalyi év talán legfontosabb fordítása volt. Most itt a második kötet, a Befognád, ha szépen kérlek?. Fordítóját a további tervekről, a kiadások körüli botrányról és a társadalmi háttérről kérdeztük.
A legjobb otthon
Míg húsz évvel ezelőtt az volt a nagy szám, ha színes képek voltak a nyelvkönyvünkben, ma már semmibe nem kerül úgy megtanulni egy idegen nyelvet, hogy fel sem állunk a gép elől.
"Tisztán látni nehéz"
Megjelent az életmű kritikai kiadásának első két kötete. A legnépszerűbb regény, az Édes Anna hiteles szövegén kívül immár a költő halálos ágyán írt beszélgetőlapjait is olvashatjuk. A könyveken kívül a kutatás nehézségeiről és Kosztolányi politikai szerepéről kérdeztük a kutatócsoport vezetőjét.
"Sokba kerülök"
Kényelmetlen, allergiaszerű kis nyavalyának gondolják sokan, és bár a lisztérzékenységgel valóban pompásan együtt lehet élni, a szövődményeibe belehalhatunk, és anyagilag sem nehéz belerokkanni.
Elégedett apukák
A síelés elindult a luxusszórakozástól a hétköznapi tömegsport felé vezető lejtőn. Egyre gyakrabban botlunk műanyag pályákba, amelyek a rendszeres testedzés biztosítása mellett a telelést biztonságosabbá és bizonyos szempontból kifizetődőbbé tehetik.
Tarlós és a hajléktalanok - A láthatatlanná tevő köpönyeg
Az építési törvény módosítása és a fővárosi Társadalmi Megbékélési Program látszólag két külön történet. De a céljuk ugyanaz: a hajléktalanok tűnjenek el a szemünk elől. Az alkotmányellenesnek tűnő törvényről a TASZ jogászát, a jó példával elöl járó főváros intézkedéseiről hajléktalanokat kérdeztünk.
Értelmi sérültek Csömörön - Megkötözve futni
Itt dolgoznak, saját lakrészük van, és többé-kevésbé önálló életet élnek; kulturális programokat látogatnak, és ha úgy alakul, összeköltözhetnek a szerelmükkel, akivel gyereket is vállalhatnak. Leélhetik itt az életüket. Ha a kormány is úgy akarja.
Pszichológusok Kolontáron - Iszap és lélek
Lassan kiürül a falu, de az önkéntes pszichológusok ma is járják a házakat, ahogy öt hete mindennap. A helyiek érezhetően igénylik ezt a figyelmet, de a szakembereknek komoly kihívás megőrizni az objektivitásukat.