A porta mellett elhaladva az aulába lép a látogató. Kirakodóvásár van, ruhákat és néhány apróságot lehet kapni. A falakon hirdetések, koncertplakátok, a filmklub programja (ezen a héten az Avatar van műsoron), a médiakurzus órarendje és egy közelmúltban elhunyt volt lakó családjának köszönőlevele. Az árusokon kívül egyetlen embert látok. A harmincéves férfi ül a lépcsőn, tíz másodpercenként azt kiáltja: "Helló!" Odalép hozzám, valami olyasmit mond, hogy sok játéka van, főleg kisautók. Aztán hirtelen benépesül a tér, itt az ebédszünet, a menza bejáratánál kezdetét veszi a sorban állás. Az igazgatónő asztalánál ülök, mindenki széles mosollyal köszön, sokan viccelődnek. A szomszéd asztaltól átinteget egy tolókocsis lány, az igazgató és a pszichológus öszszenevet: ő pár napja még nagyon maga alatt volt, most meg majd kicsattan a jókedvtől.
Te mit választanál?
A hely története három évtizede kezdődött. "A fiamat kétéves korában diagnosztizálták halmozottan fogyatékosként. Hatéves kora körül tudatosult bennem igazán, hogy ő egyszer fel fog nőni, és hogy semmi esélye nem lesz - meséli Szekeres Tiborné, a csömöri intézmény vezetője. - Osztrák helyeket néztem meg, utána egy nyaraláson leírtam, mit szeretnék, és belevágtam. Négy évig vártam, mire 1986-ban életbe lépett a kisszövetkezeti törvény, és 13 értelmi sérülttel és egy másik szülővel megalapítottuk az Összefogás Ipari Szövetkezetet. Otthon dolgoztunk, én gyűjtöttem össze a termékeket, és szállítottam a megrendelőknek. Éveket kellett még várnunk, hogy létrejöhessen az, amit a kezdetektől akartunk: egy integrált foglalkoztatási és lakhatási központ. Jelenleg az Egyenlő Esélyekért! Alapítvány és az Összefogás Rehabilitációs Nonprofit Közhasznú Kft. osztja meg egymás között a feladatokat. Az alapítvány elsősorban a bentlakásért és a szabadidős programokért felelős, míg a kft. a foglalkoztatásért és az ahhoz kötődő képzésekért."
A struktúra lényege, hogy az itt lakó, nagyrészt állandó gondozásra szoruló értelmi sérülteknek egyrészt a normálishoz leginkább hasonlító életkörülményeket, másrészt biztos munkalehetőséget biztosítsanak. "Alapelvünk, hogy a fiataloknak - mi így hívjuk őket - ugyanolyan igényei vannak, mint mondjuk nekem vagy önnek. Itt mindenkinek saját szobája, előszobája, fürdőszobája van. Hozhat bútort, választhat a raktárból, ő dönthet, mert egyedül van a szobában, oda senki nem megy, amikor nem akarja, oda bármikor elvonulhat. Ebből botrány volt régebben, hogy ez micsoda luxus. De ha az intim szféra nekem személyes igényem, nekik miért ne lenne az. Arra kell gondolnunk, hogy aki beköltözik, az talán itt éli le az életét. A fürdőszoba sok családban konfliktusforrás, hát itt van elég baj e nélkül is. Nemegyszer hallottam olyat, hogy egy intézetben vesznek száz darab egyforma, 41-es papucsot meg száz ugyanolyan fürdőköpenyt. Egyszerűen nem gondolkoznak el rajta, hogy a választás lehetősége, a személyesség fontos lehet."
Csömörön mindenki tartozik egy munkacsoportba és egy lakócsoportba, ott kap külön felügyeletet, de mindenkinek van egy saját személyi segítője, akit ő választ ki az összes itt dolgozó közül - ha ragaszkodik hozzá, akkor választhatja a szakácsnőt is. Onnan kezdve minden személyes dologban ez a személy segít, mondjuk együtt mennek vásárolni a városba. Az alapítvány szolgáltatásai (a lakhatás, az étkezés, az orvosi ellátás) térítés fejében vehetők igénybe, havi 73200 forintért. Az itt végzett munkával a "fiatalok" 30-120 ezer között keresnek, ehhez jön egyénenként változó mértékben a fogyatékossági és rokkantsági támogatás vagy nyugdíj. Az átlagjövedelem így összesen 100 ezer körül van. Az intézménynek jelenleg 120 lakója van, ötvenen bejárnak felkészítésre, és többen laknak a telken álló társasházban. Jelenleg 260-an vannak várólistán.
Anita, az egyik titkárnő kísér körbe a három és fél hektáros telken. A központi épület emeletén a lakóotthoni elhelyezésben részesülők élnek. 12 négyzetméteres szoba, fürdőszoba és előtér tartozik egy lakóegységhez, az összeköltözés megoldható nagyobb apartmanban. Az udvarra kilépve látszik az integrált társasház, amelyben piaci áron, saját tulajdonként megvásárolható, 30-70 négyzetméteres lakások vannak. Az alapítvány által épített házban az itt élő gyermekeik közelében lenni akaró szülők vásárolhattak helyet maguknak. Laknak benne olyan fiatalok is, akik kis segítséggel önálló életre képesek - a huszonnégy órás felügyeletet a tetőtéri garzonlakásban élő házaspár biztosítja, munkájuk az ébresztéstől a közösségépítésen át a vészhelyzetek kezeléséig terjed. Mellette az Essl Social Prize egymillió eurós díjából épített háromemeletes lakóház, szintenként nyolc lakóegységgel. Az adományok elhelyezésére szolgáló raktár előtt a biokertészet, mellette a családcsoportos otthon három háza. Itt közösségben élnek a fiatalok, mint egy család: együtt, a közös nappaliban esznek, tévéznek, társasjátékoznak, miközben mindenkinek van egy szobája, ahová elvonulhat. Amúgy rengeteg a közösségi program: kirándulások, mozi- és színházlátogatások, ünnepi zsúrok (a farsang a legnépszerűbb), havonta diszkó.
Visszaérünk a főépület elé. Itt a büfé, az egyik asztalnál jelbeszéddel folyik élénk társalgás. A szomszédban, a "Központ 2." alsó szintjén kerekes székeseknek kialakított akadálymentes szobák, az emeleten műhelyek. Van szövöde, varroda, kontaktaműhely (függönycsipeszek összerakása), trisócsomagolás, gyertyaöntés, kerámia. A szövőrészleg éppen ebédel, az egyik fiatal arról beszél lelkesen, hogy szerinte egészségesen főznek a menzán, azért van ilyen jól. A varroda ajtaján felirat figyelmeztet, mindenki tartalékoljon elég szabadnapot ahhoz, hogy karácsonyra le tudjanak állni, illetve hogy "cigiszünet nincs". Terítők, táskák, babzsákok, patchwork takarók - rendszeresen járnak vásárokra, és megrendelésre is dolgoznak. Mindenki a képességei szerinti feladatot kap: aki a párnák töltőanyagát tudja apróra tépkedni, hát az főleg tépked, de akad köztük képzett szövőipari munkás is. Volt, aki semelyik műhelyben nem tudott beilleszkedni, de kiderült, hogy a kerti munkában nagyon ügyes, fűnyírózni meg egyenesen imád.
Aki idekerül, először három hónapos próbaidőt tölt el a nappali foglalkoztatóban. Jelenleg négy tizenkét fős csoport működik, fejlesztőpedagógus és szociális munkás irányításával. A csoportot, amelynek asztalához odatelepszem, Hegedűs Andrea vezeti. ' mint lakó és dolgozó került ide, helyben elvégezte az akkreditált képzést, jelenleg munkacsoport-vezető. Tizenhat éve dolgozik itt, most a társasházban lakik. Kerekes székben ülve mesél a módszereikről. "Minden fiatalhoz egyéni módon kell közelíteni. Aki csak kettőig tud számolni, annak megtanítjuk, hogyan rakjon két gyöngyöt a zacskóba, aztán megint kettőt, közben pedig húzza egy papírra a strigulákat. Aki nem tud zacskózni, annak a mellette ülő segít. A figyelem, a kézügyesség, az együttműködési készség az itteni egyszerű munkák és játékok során kiütközik, ezek alapján, a saját kívánságokat figyelembe véve el tudjuk dönteni, melyik termelőműhelybe mehetnek tovább."
Lelkiállapotok
"Az itt lakók megdöbbentően önálló életet élnek, és a problémáik gyakran ugyanolyanok, mint bárkié a kinti világban - mondja Tölössy Margit pszichológus, aki önkéntes munkában foglalkozik a lakókkal. - Az egyéni terápiák funkciója, hogy egy külső személy (tehát nem a személyi segítő, akivel nagyon szoros kapcsolatban állnak) meghallgassa őket. Nagyon hamar megnyílnak, és gyorsan elérhető jelentős javulás, ezért lenne fontos, hogy többen legyünk erre a feladatra. Sokszor az úgynevezett szakmai tudásra nincs is szükség, a kimondás vagy egy kis biztatás önmagában elég. Egy nő, aki boldog párkapcsolatban él a központban szintén értelmi sérült párjával, évek óta szorong, mert nincs kapcsolata a gyerekeivel, akiket volt férje távol tart tőle. Hónapok óta tologatott egy cetlit a telefonszámukkal. Egyetlen beszélgetés elég volt, hogy meggyőzzem, hívja fel őket, azóta jobban van. Egy lány, akit csak az nem abuzált a családban, aki nem akart, szintén nagyon megkönnyebbült, amikor végre el merte mondani, mi történt. Ezek a helyzetek, ha nem is ugyanúgy, de hasonlóképpen kezelhetők náluk, mint bármelyikünknél."
"Ami a fiataljaink állapotát illeti, nagyon széles a skála. Van, akit etetni, pelenkázni, fürdetni kell, és még epilepsziás is - mondja Szekeresné. - Van súlyosan autista lakónk: jó pillanataiban nem látná rajta, hogy nem egészséges, de közben napi szinten vannak agresszív rohamai. A rohamok eddig nem múltak el, de dolgozik, megvan a napirendje, itt elvonulhat, és amíg erre késztetése van, kiabálhat egyedül a hangszigetelt szobájában - így mégsem olyan elviselhetetlen a többiek számára. De számtalan olyan történetre emlékszem, amikor a lakónk teljesen rendbejött, családot alapított, kiköltözött, ma már normál munkahelyen dolgozik, normál lakásban lakik. Enyhe eset nem nagyon kerül hozzánk. Azok vannak jól, akik régóta nálunk vannak. Az ide látogatók mindig azt hiszik, mi jobb állapotú emberekkel foglalkozunk. Volt, hogy átjött egy csapatnyi szakember egy állami intézetből, megnézni, hogyan lehetséges ez, és azt mondták, nekünk könnyű, hiszen a mieink sokkal jobban vannak, mint az ő betegeik. Mire mondtam nekik, hogy egyetértek, de azt ne felejtsük el, hogy a jó részük tőletek jött ide."
Papírforma szerint egy zárt osztály, egy pszichiátria, az értelmi fogyatékosok és mozgássérültek bentlakásos intézetei ugyanazokat a feladatokat látják el, ugyanolyan szabályozás szerint, ugyanolyan betegekkel, mint a csömöri komplexum. De a látogatónak ez eszébe nem jutna. "Láttam olyan intézményt, ahol egész nap pizsamában jár mindenki. Ez teljesen más képet ad, más viselkedést eredményez. Eseménytelen, összefolyó minden nap: ott lézengenek ruhában vagy éppen ruha nélkül, és nem csinálnak semmit. Ez egy-két hónapon belül is hihetetlen rombolást tud okozni. Akiket itt lát az ebédlőben, ezek a súlyos sérültek, akik itt speciális tolókocsiban ülnek és dolgoznak, azok sok más helyen egész nap ágyban fekszenek."
Az igazgatónő szerint a mindenkire érvényes szabályozás merevsége sok problémát okoz az alapítványnak. "Azt érzem most, és nehezen tudom leplezni a dühömet, mintha kiállítanának egy futóversenyre, és összekötöznék a lábainkat, hogy nosza, fussatok. Előírják, mekkora legyen a segítők bére, hogy hány embert és milyen végzettséggel kell alkalmazni. Lehet, hogy máshol ilyen az optimális működés, de nekünk speciális igényeink vannak. A normatívának elégnek kellene lennie a bérekre, az ételre, a rezsire és a működési költségekre. Ma a normatíva fele a bérnek és a bérköltségnek, és akkor még hol van a többi. Abszurdum, hogy megszabják, hogyan működjünk, és éjjel-nappal olyan szinten ellenőrzik, hogy az agya szétmegy az embernek, miközben csak az összköltség 30 százalékát fedezik. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására három éve új támogatási rendszert alakítottak ki, az remekül bevált: a 132 'célszervezetből' maradt a végére 22 'védett' intézmény. Ekkor változott meg a foglalkoztatási normatíva szabályozása: addig a munkaadó differenciált térítésben részesült, attól függően, milyen mértékben sérült az alkalmazottja. Ez a rendszer eltűnt, a jelenlegi helyzet pedig arra ösztönöz, hogy a súlyosan sérülteket mellőzzék a munkaerőpiacon. Lett is ebből nem egy elbocsátás. De ha mi ezt megtennénk, már nem lennénk önmagunk. Viszont a kilátások kétségbeejtők. Beszédes adat, hogy három éve a fenti célra 59 milliárdot különítettek el, a jövő évi költségvetés tervezetében 24 milliárd szerepel. Az állami hozzájárulás mennyiségét és elosztásának módját, a jogszabályi kereteket ezekben a hetekben alakítják ki, és bár szinte mindennap változó híreket kapunk, a jelenleg ismert konstrukció számunkra egyszerűen azt jelentené, hogy februárban az intézmény működése leáll."
