Unger Anna

Teljességgel érthető, ha vasárnap este a választók dühösen ültek a tévé előtt - eredmények helyett a szavazókörök előtt kígyózó sorokat, a választási szerveket szidalmazó elemzőket, és a vitatkozó Országos Választási Bizottságot (OVB) nézhették. Hogy mindezért ki a felelős, és hogyan lehetett volna elkerülni e botrányt, arra a vasárnapi zűrzavaros estén nem kaphattunk választ. Ha meg akarjuk érteni, mi vezetett idáig, vissza kell menni a 2006-os választáshoz, illetve a választási eljárási törvény (ve.) 2007-es módosításához.

Mindinkább meggyőződésemmé válik, hogy jelenleg az LMP az egyetlen olyan erő, amelyik valódi és demokratikus alternatívát jelenthet, ami megpróbál keresztüllépni az elmúlt éveket uraló, meddő megosztottságon. Ami képes lehet arra, hogy új módon fogalmazzon meg politikai kérdéseket, s hogy közügyként kezelje a politikai konfliktusokat, nem pedig hitvitaként, ahol a másikat csak legyőzni lehet. Szimpátiám nem jelenti azt, hogy programjukkal teljes egészében egyetértek. Mégis, róluk el tudom hinni, hogy megértették: csak azért érdemes politikusnak lenni a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot.

Sok okból utálhattuk a BKV-sztrájkot. A fővárosi tömegközlekedés leállása százezrek életét keserítette meg. Gondolhattunk csúnyákat a sztrájkolókról azért, mert a bérköveteléseiket nem tartottuk megalapozottnak - keresnek eleget, és más vállalatoknál is elvesztik a munkavállalók cafeteriajuttatásaikat. Moroghattunk azon is, hogy ha több milliárd jutott végkielégítésekre, akkor miért csuklóztatja a cégvezetés a dolgozókat. És egyébként is, ne a mi kontónkra gyepálják egymást. Ám a hetes busz megállójában fagyoskodva a sofőrök és/vagy a BKV vezetése mellett a parlamentet is jó lesz átkainkba foglalni.

Mély csend övezi a tényt, hogy az Alkotmánybíróság a múlt év végén 2010. december 31-i hatállyal megsemmisítette a jogalkotásról szóló 1987/XI. törvényt, közkeletű nevén a Jat.-ot. Pedig páratlan dolog történt: bebizonyosodott, hogy a III. köztársaság eddigi jogalkotását egy alkotmányellenes törvény szabályozta. A december 14-i keltezésű határozat nemcsak jogtörténeti szempontból jelentős, de lesújtó minősítést is ad az elmúlt húsz év mindenkori jogalkotóiról, azaz pártjainkról, képviselőinkről, kormányainkról is. És senki ne nyugtassa avval magát, hogy itt egy 1987-es törvényről van szó, és hogy az AB csak a kádárizmus egy máig velünk élő maradványát hajította ki - a parlamentnek ugyanis húsz éve volt rá, hogy alkotmányos módon szabályozza a jogalkotási rendet. De nem tette.

A mentelmi jog felfüggesztése még sosem kavart akkora vihart, mint Dávid Ibolya és Herényi Károly ügyében. A Narancs múlt heti, Politikák című vezércikke elismeri ugyan, hogy főszabály szerint fel kellett volna függeszteni a két képviselő immunitását - ám egy határozott "igen, de" fordulattal az ügyészségi eljárás kritikájába bonyolódva féligazságnak nevezi annak szükségességét. Ezzel pedig ugyanabba a hibába esik, mint a parlament szocialista frakciója és a mentelmi bizottság szocialista tagjai is: talonba rakja a legalapvetőbb közjogi elveket, hogy vélt vagy valós politikai racionalitásra hivatkozva értelmezze, ami a szemünk előtt zajlik.

Õsszel új Európai Bizottság kezdi meg működését - ismét eljött tehát az ideje, hogy a magyar politika megmutassa, mit tud. A hazai politikai elit egyébként is sűrű fél évnek néz elébe: a kormánypárt(ok) gyorsított menetrendben tervezi(k) elfogadni a költségvetést, december elején lejár az ÁSZ elnökének 12 éves mandátuma, megkezdődik a választási kampány, és nem mellesleg a folyamat, amit világgazdasági válságnak hívunk, továbbra is megfűszerezi mindennapjainkat. Ebben a közegben és a most nem részletezett, mindenki által jól ismert belpolitikai hangulatban kell az új Európai Bizottságba egy magyar állampolgárt delegálnunk.

Noha eddigi köztársasági elnökeink maguk is rendre elismerték, hogy valós hatalmuk a csekélynél is kevesebb, az elmúlt években jócskán kaphattunk ízelítőt abból, valójában mennyire fontos szerepe is lehet az elnöknek. Sokak számára ő lehet a végső szót kimondó vagy éppen elhallgató személy egy közéleti vitában; a napi politikai érdekektől független viszonyítási pont. Az elnök megítélése tehát azon is múlik, hogy tud-e súlyozni, érzékelhető-e politikai következetessége és bölcsessége; hogy képes-e a méltányosság művészetét gyakorolni (amint azt az elnöki hivatal főosztályvezetője, Kumin Ferenc a parlamenten a főbíróválasztás egy sikertelen kísérlete után számon kérte).

A március-áprilisi kormányváltás megmutatta, hogy az Alkotmány mégoly egyértelmű paragrafusai ellenére is számos egyéni értelmezés jelenhet meg, és válhat akár reflektálatlanul népszerűvé a nyilvánosságban. A kormányváltással egy időben jelent meg a közéletben az a vélekedés, hogy a szocialista pártnak azért érdeke egy őszi-téli előre hozott választás, mert így megrövidíthetnék a Fidesz kormányzását - mert esetleg csak három és fél évig, vagy akár még kevesebb ideig kormányozna a várhatóan győztes párt. E feltételezés alapja az az alkotmányos előírás, mely az országgyűlési választásokat az előző választást követő negyedik év április-május hónapjára datálja. Hogy ezt a jobboldal esetleg sérelmesnek tartja, az a Heti Válaszban nemrégiben megjelent Orbán Viktor-interjúból is kiderül. A pártelnök ugyanis e felvetésre a következőképpen reagált: "Kizártnak tartom, hogy győztes választás után ne négy évig kormányozzunk. Valóban van belső feszültség az alkotmányos rendszerben - ezt fel kell oldani, ha másként nem, az Alkotmánybíróság segítségével."

Valószínűleg már senkit sem lepett meg, hogy a pécsi polgármester-választás után is vélt vagy valós jogsértésekről, csalásokról beszélt mindkét fél. 2002 óta minden választás körül, legyen az parlamenti, önkormányzati vagy népszavazás, rendre a "másik oldal" jogsértéséről lehet hallani - és a magyar választási szabályozás meg is ágyaz annak, hogy jogsértések százai övezzenek minden egyes szavazást. A "szavazószállítás", az "ajtótól ajtóig" kampány, valamint a kampánycsendsértés mind olyan megoldás, ami a hatályos jog szerint tilos, ám e tilalmak létjogosultsága mára szinte teljesen elenyészett - s aligha érthető, hogy miért ragaszkodik e tilalmak fenntartásához még mindig a jogalkotó. Ha ugyanis részletesebben is megvizsgáljuk ezeket a pártok által kampányeszközként alkalmazott, ám tiltott eszközöket, arra is rájöhetünk, hogy a jog, miközben védeni akar minket, ezzel ellenkező eredményt ér el.

Noha 2006 ősze óta százszámra érkeznek a választási bizottsághoz az újabb és újabb népszavazási kezdeményezések, az Albert házaspár ún. tb-mentő próbálkozását leszámítva magánszemély sosem tudta átlépni a népszavazási kezdeményezés sikeréhez szükséges tartós nyilvánosság és közérdeklődés ingerküszöbét. Ebből a szempontból a képviselők számára csak számla ellenében adható költségtérítés kérdését fölvető Seres Mária sikere egyértelmű. Nem is meglepő, hogy egyre több a találgatás a magát a politikától mindig távol tartó állampolgárként meghatározó nyíregyházi építész asszonyról és a kezdeményezéséről: a vélelem szerint valaki vagy valakik nyilván állnak mögötte. Hogy valóban Tomcat árnyéka rajzolódik-e ki Seres Mária mögött, voltaképpen érdektelen. Utólag persze hatással lehet a kezdeményezés végkimenetelére - de mindazt, amit Seres Mária fellépése nyomán eddig tapasztalni lehetett, nem érinti. Unger Anna

Örömmel vettem a Political Capital (PC) munkatársainak viszontválaszát (lásd: Nem ég: rohad, Magyar Narancs, 2008. december 18.) korábbi cikkemre, azt viszont sajnálom, hogy írásom érdemi mondandója felett elsiklott a figyelmük. A szerzők szerint le akartam söpörni a problémát az asztalról - holott nem véletlenül írtam: "A PC nagyon jól teszi, ha felhívja a figyelmet a mulasztás tényében megnyilvánuló alkotmányellenességre és a parlament felelőtlenségére." Unger Anna

A Political Capital november 11-én közleményben tudatta Magyarország népével, hogy mivel alkotmányosan kifogásolható a januárban esedékes ferencvárosi időközi választás, a politikai elemző cég "megelőző csapásként" kifogással él majd a választást követően. E hírrel azóta körbejárják a magyar médiát - a soron következő állomás a múlt heti Magyar Narancs volt (lásd: Megelőző csapás. Miért fogja megóvni a Political Capital a januári időközi választást?, 2008. november 27.). A média érdeklődése nem kifogásolható: ha egy politikai elemző cég ilyen súlyos kijelentéssel áll elő, annak nyilván megvan a maga szakmai alapja.