Õsszel új Európai Bizottság kezdi meg működését - ismét eljött tehát az ideje, hogy a magyar politika megmutassa, mit tud. A hazai politikai elit egyébként is sűrű fél évnek néz elébe: a kormánypárt(ok) gyorsított menetrendben tervezi(k) elfogadni a költségvetést, december elején lejár az ÁSZ elnökének 12 éves mandátuma, megkezdődik a választási kampány, és nem mellesleg a folyamat, amit világgazdasági válságnak hívunk, továbbra is megfűszerezi mindennapjainkat. Ebben a közegben és a most nem részletezett, mindenki által jól ismert belpolitikai hangulatban kell az új Európai Bizottságba egy magyar állampolgárt delegálnunk.
Az uniós ügyekben jártas olvasók persze rögtön mondhatják: az EB magyar tagjának jelölése a kormány joga, és személyéről - a teljes bizottsági névsor részeként - az Európai Parlament dönt. Ez valóban így van. Olyannyira, hogy a kormány és az Országgyűlés közötti, az uniós ügyekben való együttműködésről szóló - kétharmados - törvény sem részletezi a személyi kérdéseket, így a biztos kérdését sem. Arra a felvetésre tehát, hogy kell-e a kormánynak egyeztetnie az Országgyűléssel az új biztos személyéről, határozott nem a válasz. De az, hogy nem kell, nem jelenti azt, hogy nem is érdemes.
*
Az elmúlt hetekben egyre több találgatás és elemzés látott napvilágot a lehetséges jelöltekről. Ebből a szempontból kifejezetten hátrány, hogy az ellenzék még nem foglalt állást - pedig ez a nóta részben róluk szól, és nemcsak azért, mert a következő bizottság időszakában minden bizonnyal ők adják Magyarország kormányát, hanem azért is, mert a 2011-es uniós elnökséget is ők látják el. S még akkor is, ha más tészta az elnökség, és más a bizottság - feltehetően nekik sem mindegy, ki kerül a magyaroknak járó biztosi székbe.
Sajátos módon a legtöbb találgatás a jelenlegi biztos esetleges újrázása körül forog. Nem vitatva, hogy ebben is van ráció és politikai érdek, jól mutatja a hazai politikai elit tanácstalanságát, hogy az eddig felmerült személyek, beleértve a mostani biztost is - egy kivételével - kifejezetten pártpolitikusnak tekinthetők. De vajon tényleg az az egyetlen szempont, hogy a mostani biztos milyen teljesítménnyel zárta az elmúlt öt évét? A magyar politika túlzottan is perszonalizált - nem feltétlenül kéne ezt az unióba is exportálnunk. Az uniós biztos posztja nem nyugdíjas állás - és még akkor is, ha egy biztos teljesítménye kivételesen sikeres, lehetnek olyan szempontok, amelyek alapján, megköszönve eddigi munkáját, más jelölttel vág neki Magyarország a következő öt esztendőnek. Ha ugyanis egy új zenekarba brácsást keresnek, hiába küldünk egy remek klarinétost. S noha az, hogy a bizottság elnökétől ki milyen "tárcát" kap végül a leendő testületben, sokszereplős, sok-sok érdek által meghatározott, sokszor a játszma közben is változó felállású küzdelem eredménye, egy Magyarország integrációs prioritásainak egyikében jártas, nem feltétlenül első vonalbeli pártpolitikus jelölése akár még sikerrel is kecsegtetne. Siker alatt most értsük minimális elvárásként a már első körben eredményes EP-meghallgatást, és egy, a magyar elnökség számára is kiemelt szakpolitikai "tárca" megszerzését.
Az, hogy a kormányoldal nem egyeztet az ellenzékkel, rövid távon talán érdektelen, de hosszabb távon visszaüthet. Egyrészt azért, mert alig volt olyan téma az elmúlt három évben, amelyhez a szocialisták érdemi támogatást kaptak volna az ellenzéktől - ugyanakkor üzeneteikből máig nem tűnt el a velük való megegyezés szándéka az ország előtt álló legfontosabb kérdésekben. Így igencsak visszatetsző lenne, ha az új biztos személye kizárólag a szocialista platformok egymás közti harcában dőlne el. Talán sokak szemében naiv elképzelés, de az ellenzék megszólítása és e személyi kérdés közös eldöntése vagy legalább érdemi megvitatása a másik oldalt hozná nyilvános lépéskényszerbe. Egy név és egy rövid indoklási szakasz a leendő kormánypárt képességeit sem haladhatja meg: és ki tudja, lehet, hogy hasznos ötlettel állnának elő. Ha csak egy kiszolgált pártkatonát javasolnak, azzal megnyitják az utat a kormányoldal hasonló megoldása előtt - egy nekik nem tetsző biztost pedig akkor sem tudnak majd visszahívni, ha valóban összejön tavasszal a kétharmad. Egy sikeres biztos viszont az ország sikere, s így az övéké is. Lehetne - tegyük hozzá reménykedve.
*
Az európai integráció intézményeiről és működéséről szóló tankönyvek és elemzések hosszan elemzik az EB szerepét és jelentőségét. A sokszor az unió kormányaként is definiált testületnek nincs ugyan olyan széles végrehajtói hatásköre, mint egy nemzeti kormánynak, ám a közösségi jogalkotásban van egy sajátos, kizárólag a számára fenntartott lehetősége: bármilyen közösségi joganyagról legyen szó, az eredeti javaslat formájában a bizottságtól indul. Innen pedig nem nehéz belátni, hogy egy olyan "tárca" élén, mely a közösségi szakpolitikai hierarchia vége felé található, nehéz "nagyot alkotni". Még akkor is, ha az uniós biztos nem hazája, hanem az integráció egésze érdekében végzi tevékenységét, egy kiemelt, az ország és két év múlva esedékes elnökségünk szempontjából prioritást élvező közösségi politikai terület megszerzése jelentősebb sikerrel kecsegtet nemcsak az elnökségünk, de uniós tagságunk egésze szempontjából is. Ebből a nézőpontból sem mindegy tehát, milyen hónapoknak, milyen jelölési procedúrának nézünk elébe. Ha az egész kimerül annyiban, hogy a kormányfő aktuális politikai helyzete és a szocialista belharcok figyelembevételével mond egy olyan nevet, amelyet csak ők támogatnak, az könnyen oda vezethet, hogy a jelölt európai parlamenti meghallgatására is ráterhelődnek a hazai viták. Hiszen láttunk már olyat, hogy "családi" ügyeink kerültek uniós politikai intézmények napirendjére. Egy kellőképpen lejáratott, de legalábbis erősen vitatott személy delegálása magában hordozza annak veszélyét, hogy biztosunk megkapja majd a legérdektelenebb szakpolitikák egyikét.
Alig hallani arról, hol tartunk az uniós elnökségünkre való felkészülésben. Ennek van egy jó oldala is: úgy tűnik, ebben a kormány és az ellenzék - mint leendő kormány - normális keretek között, a már-már megszokottá váló "hazaárulózástól" és "populistázástól" mentesen tud együttműködni. Nem sok ellenzéki kritika éri a kormány közösségi döntéshozatalban való részvételét - ezek szerint tehát a magyar nemzeti érdekek képviselete sem működik olyan rosszul. Ha tehát e két területen a kormány és az ellenzék teljesen normálisan, mondhatni "európai" módon tud kooperálni, érdemes lenne kipróbálni ezt egy másik uniós porondon is. Az itthoni politikában elhasználódott, érdemeik elismerése mellett az EU-s terepre küldött politikusokat a kisebbik rossz jegyében hagyjuk most már meg végleg az Európai Parlamentnek. Az EB, az új magyar biztos és vele együtt Magyarország következő öt éve, benne első elnökségünk szólhatna másról is.
A szerző politológus.
