Közhely, de igaz: tartalom és forma a politikában elválaszthatatlan egymástól, s ez a népszavazási kezdeményezésekre is áll. A kampány nem közvetlenül a népszavazás előtt, hanem már a kezdeményezés útnak indításakor elkezdődik, nem utolsósorban azért, hogy a szükséges mennyiségű aláírás összejöjjön. Jelen ismereteink szerint a Seres Máriához köthető népszavazási kezdeményezés - szigorúan formai tekintetben - vitathatatlanul profi, a pártok is megirigyelhetnék a honlapját, tartalmának minőségi kivitelezését. Seres kezdeményezése a külcsínt tekintve nemcsak a hazai pártok esetleges hasonló akciói mögött nem marad tehát el (tegyük hozzá, nem nehéz ezeket túlszárnyalni), de felvehetné a versenyt svájci és amerikai népszavazási honlapokkal is.
A magánszemélyektől szokatlan profi kivitelezésnél - emiatt vetik föl sokan, hogy kik is lehetnek az igazi kezdeményezők - fontosabb a tartalom kérdése. A közvetlen demokratikus intézmények hazai ellenzői előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a népszavazás a vagy-vagy döntés miatt kizárja a kompromisszum lehetőségét, ami a demokrácia minőségére negatívan hat. A közvetlen demokráciával s ezen belül is a népszavazási kezdeményezésekkel foglalkozó irodalom azonban egy másik, pozitív következményre hívja fel a figyelmet: az esetleges társadalmi tabutémák, a ki nem beszélt és régóta megoldatlan jelenségek középpontba helyezésére. Éppen ezért sokszor a népszavazás végeredménye kevésbé lényeges magánál a kezdeményezésnél. Bernsteint parafrazeálva: a kezdeményezés minden, a népszavazás semmi.
Márpedig Seres kétségkívül tabutémára tapintott, s egyelőre úgy tűnik, hogy kritikusai ezt képtelenek fölfogni. A tabu, melyet kezdeményezése ledönteni szándékozik, immár húszéves, s lényege a következő: a politikus más, mint az átlagember. Seres Mária honlapja a politikai osztály, a "politikuskaszt" kiváltságait s ezek "átlagemberi" értékelését, elítélését közvetíti. Noha kezdeményezése szöveg szerint a költségtérítés számlához kötöttségéről szól, kezdeményezésének és kampányának üzenete nem az, hogy a bt.-beltagokhoz hasonlóan márpedig a képviselő hölgyek és urak is gyűjtsék a számlákat, hanem az, hogy a politikus sem lehet kiváltságos. S ez nemcsak a honlapon található hozzászólásokból olvasható ki, de a személyes beszélgetések is mindig oda torkollnak, hogy a képviselőnek miért nem kell, amikor mindenki másnak igen. Rá miért nem vonatkoznak ugyanazok a szabályok?
Seres Mária ellenzői azzal érvelnek: nem várható el egyetlen képviselőtől sem, hogy nap nap után számlakötegekkel rohangáljon az országban, csak hogy az elszámoláskor minden egyes költségtérítési forintját igazolni tudja majd. (Demagóg felem azért jelzi: a képviselő mint jogalkotó és az APEH mint hatóság pontosan ezt várja el minden magyar állampolgártól.) Észre kellene venniük végre, hogy a kezdeményező és az immár százezres nagyságrendű támogatói tábora nem a képviselők életét kívánja direkt "megnehezíteni", hanem azt akarják elérni, hogy képviselőre és nem képviselőre, politikusra és nem politikusra, az elitre és a nem elitre egyenlő mérce vonatkozzék. Lehet demagógnak és populistának nevezni őket, de a parlamentben egyelőre nem sok jel utal arra, hogy a politika értené a tényleges problémát. (Lásd például a mulasztásos alkotmánysértések és egyéb alkotmányos kötelezettségek kezelésének a gyakorlatát: példának okáért a kisebbségek parlamenti képviselete másfél évtizede megoldatlan - a pártalapítványok körüli alkotmányossági problémák orvoslására ellenben hetek alatt megszületett a "nemzeti konszenzus".)
*
Svájc máig világszerte híres militarizmusáról, szigorú sorkötelezettségi szabályairól, és az e tradíció melletti társadalmi elkötelezettségéről. Ma is olvasni élménybeszámolókat, útikönyv-ismertetéseket arról, milyen büszkén pucolja a fehérnép a puskát, s vasalja élére a mindig útra kész egyenruhát. Ez a kép a svájci társadalomban és a svájci politikusokban is rögzült - annak ellenére is, hogy az 1980-as évek elején évről évre egyre többen voltak, akik megtagadták a sorkötelezettséget. Mivel polgári szolgálatra nem volt mód, így egyre növekvő számban járt felfüggesztett vagy letöltendő börtönbüntetés a pacifistáknak. 1985-ben közülük néhányan úgy döntöttek, ideje ezt a tabut megtörni. Népszavazási kezdeményezésük, mely a hadsereg teljes eltörlését célozta, nem járt sikerrel. 1989. november 26-án azonban a kezdeményezők viszonylagos veresége mégis átütő sikert hozott: előzetesen a teljes politikai elit már a kezdeményezés 20 százalékos támogatottságát is Svájc katasztrófájának nevezte. A majdnem 40 százalékos támogatás aztán megmutatta, hogy a sokak által hivatkozott militarista elkötelezettség nem létezik az országban. A politikai elit ezek után kénytelen volt szembenézni a változások szükségességével, és a sorkötelezettség addigi formáját a következő évek alatt egy sor intézkedéssel enyhítették.
Ha Seres Máriának sikerül is összeszednie a 200 ezer aláírást, az Alkotmánybíróság jogértelmezési és jogalkalmazási gyakorlata alapján nem egyértelmű, hogy lesz-e a kérdésben népszavazás. Az Országgyűlésnek azonban nem kell ezt megvárnia - a képviselőknek semmi nem tiltja, hogy megértsék a kezdeményezés üzenetét, és átlépjék a saját árnyékukat.
Leginkább a maguk érdekében.
A szerző politológus, a Progresszív Intézet vezető elemzője.
