Mindinkább meggyőződésemmé válik, hogy jelenleg az LMP az egyetlen olyan erő, amelyik valódi és demokratikus alternatívát jelenthet, ami megpróbál keresztüllépni az elmúlt éveket uraló, meddő megosztottságon. Ami képes lehet arra, hogy új módon fogalmazzon meg politikai kérdéseket, s hogy közügyként kezelje a politikai konfliktusokat, nem pedig hitvitaként, ahol a másikat csak legyőzni lehet. Szimpátiám nem jelenti azt, hogy programjukkal teljes egészében egyetértek. Mégis, róluk el tudom hinni, hogy megértették: csak azért érdemes politikusnak lenni a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot.
*
Nem szeretnék olyan országban élni, ahol húsz év alatt csak a szélsőség tudja új erőként megszervezni magát - ezért támogatok minden új, a demokratikus értékek mellett kiálló szervezetet. Nem tudok jó szívvel azon politikai elit mellett érvelni, amelyik csak kampány idején vesz észre - viszont a demokrácia egyes minimumfeltételeit sem képes teljesíteni. Csak a nekem legfontosabbat említem: húsz éve senki nem törődik avval, hogy az alapvető állampolgári ismeretek része legyen a közoktatásnak. Nem most kéne tehát meglepődni, hogy a fiatalok közt hatalmas a szélsőjobb támogatottsága - húsz év alatt némi energiát kellett volna fektetni abba, hogy a demokráciában elengedhetetlen állampolgári bizalom megteremjen. Elfogadhatatlan az a bicskanyitogató, ám közkeletű érvelés is, ami azt hangoztatja, ha a politikai osztály finanszírozása kerül szóba, hogy a demokrácia pénzbe kerül; ám a népszavazást azzal diszkvalifikálja, hogy drága. (Amúgy lehetne olcsóbb is, ha akarnánk.)
Amikor a magyar demokrácia válságáról, leolvadásáról beszélünk, leginkább az alkotmányos intézményrendszer működési zavaraira gondolunk. Nem állítom, hogy ok nélkül. De legalább ennyire fontos az állampolgár és a politika viszonyának a válsága is - a politika iránti szörnyű állampolgári bizalmatlanság. És a politika bizalmatlansága az állampolgár iránt. Az azóta az LMP kampányfőnökévé lett Karácsony Gergely találóan írta a Narancs karácsonyi számában: "Magyarországon a lelke mélyén szinte minden politikaformáló meg van győződve arról, hogy Magyarországon nem lehet felelős politikával választást nyerni. Pedig valójában csak arról van szó, hogy eddig senki sem próbálta meg. A választókat lenéző politika aztán szép lassan önbeteljesítő próféciává lett, és a szavazók kezdtek olyanokká válni, amilyennek a kampányéceszgéberek elképzelték őket."
A demokratikus pártok esélyt sem adtak arra, hogy húsz év alatt felnőhessen egy olyan generáció, amely számára a politika nem "mocskos dolog", nem csupán a hatalmat és a vele járó felelőtlenséget és kiváltságokat jelenti, hanem a közügyek közösségi megvitatását és intézését. Mintha mindenki Schumpeter, az osztrák származású közgazdász demokráciafogalmát vallaná: a demokrácia nem több mint módszer arra, hogy a versengő elitek között választhassunk. Ezek az elitek a parlamentáris demokráciára hivatkozva megpróbáltak kiiktatni minden olyan lehetőséget, ami az állampolgárok számára is megnyitotta volna az aktív politikai részvételt. Az új magyar parlament egyik első lépése a társadalmi vita intézményének törlése volt a jogalkotási folyamatból. Nem állítom, hogy ez, a kései Kádár-korból örökölt megoldás alkalmas lett volna az újonnan születő demokráciában, de még csak meg sem próbálták újragondolni. A népszavazás és a népi kezdeményezés ugyan alkotmányos lehetőségünk, ám sikerült úgy szabályozni őket (kiváltképp a népszavazást), hogy az szinte tökéletesen kizárja valamely civil, külső kezdeményezés sikerét. Nemcsak országos, de önkormányzati szinten is.
Az LMP most olyasmire tesz kísérletet, ami a nyugati demokráciákban a II. világháború után húsz-harminc évvel vált megszokottá. Olyan értékeket jelenít meg, amelyek a jelen politikai közegben alig kapnak figyelmet: az ökopolitikát, a részvételi demokráciát. Ronald Inglehart amerikai politológus 1977-es Csendes forradalom c. munkájában leírta, hogy a II. világháború után született generációk választása, a posztmateriális értékek megjelenése alapvető változást hozott szüleik, nagyszüleik materiális értékvilágával szemben. Az LMP eredménye jelzés lesz arról is, hogy itthon hol tart ez a csendes forradalom.
*
A rendszerváltó pártok e kiüresedésért közös, bár eltérő mértékű felelősséggel tartoznak. Miközben az MSZP a demokrácia védelmére, a Fidesz pedig a demokrácia megerősítésére és visszaállítására hívja szavazóit, kilóg a lóláb. Hiába vannak méltányolható érveik (az MSZP-nek a kétharmad veszélyéről, a Fidesznek a szélsőség viszszaszorításáról) - hisz pontosan ez a két párt tudott vita nélkül, pillanatok alatt megegyezni nem demokratikus megoldásokról. Minden alkalommal, amikor közös érdekeikről volt szó. Az efféle "nemzeti konszenzus" szégyenteli esetei hosszan sorolhatók. A közigazgatást és a politikát elválasztó alkotmányos szabályozás 2006-os eltörlése. A képviselői juttatások rendezetlensége. A pártoknak adott kedvezményes állami hitelek villámgyors folyósítása. A pártfinanszírozási törvény elhasaltatása. A pártalapítványokra vonatkozó szabályozás alkotmányellenességének hamari korrigálása - miközben a mulasztásos alkotmánysértések túlnyomó többsége 2003 után született.
És igen, értem én, hogy "ez a politika, itt kérem az érdekek diktálnak" - de a demokráciának épp az az egyik legfontosabb megkülönböztető jegye minden más berendezkedéssel szemben, hogy benne az érdekek mellett az értékek is kiemelt szerephez jutnak. Kormányon és ellenzékben egyaránt. Ma Magyarországon ez nem így van. Immár hatodik éve, hogy a demokráciaelméleti kurzusomat kis közvélemény-kutatással kezdem. Minden hallgatónak tíz fogalmat kell írnia, ami a demokráciát jellemzi - és mély szomorúságomra az elmúlt hat évben alig találkoztam a felelősség, a nyilvánosság, az átláthatóság, a részvétel, az elszámoltathatóság, a szolgálat kifejezésekkel. E "felmérés" persze nem reprezentatív - de politikai intézményeink bizalmi indexei is azt mutatják, hogy az egyszeri állampolgár nem bízik saját államának alapvető szereplőiben.
Vitatkozhatnék a "Miért szavazok a...?" sorozat korábbi szerzőivel az ország gazdasági állapotáról, a kétharmad veszélyeiről és a benne rejlő lehetőségekről, az elmúlt nyolc év sikereiről és nyilvánvaló kudarcairól, a jövő feladatairól vagy az MSZP meg a Fidesz felelősségéről abban, hogy itt tartunk. Választásomat mégis a magyar demokrácia állapota és jövője határozza meg leginkább. Meggyőződésem, hogy az állampolgári részvétel lehetőségeinek megerősítése, egy új értékrend megjelenítése, a jelenlegi, szinte kővé dermedt törésvonalak megkérdőjelezése, a közügyek intézésének új stílusa nagyobb hatással lehet a magyar demokrácia jövőjére, mint bármi más. Tudom, sokak szemében mindez felelőtlen "értelmiségi nyavalygás", a "politikai realitások" figyelmen kívül hagyása. Hiszen a baloldalon most az a kérdés, lesz-e kétharmada Orbánnak, a jobbon meg az, hogy mennyire tud előretörni a Jobbik. Békaperspektíva az enyém, ahonnan nem vagyok képes belátni a nagy pártok nagy céljainak igazságát. De szavazatom egyszerre szól valami ellen és valami mellett. A hárompárti parlament az elmúlt évek politikai állóháborúját folytatná. A továbblépéshez, a plurális demokrácia életben tartásához ezért megelőlegezem a bizalmat az LMP-nek. És nagyon figyelem, hogyan fognak élni vele. Mert ugyan kis pártként emlegetjük őket - de a felelősségük óriási.
