Nem lesz mentség - A mentelmijog-ügy tanulságai

  • Unger Anna
  • 2009. október 29.

Publicisztika

A mentelmi jog felfüggesztése még sosem kavart akkora vihart, mint Dávid Ibolya és Herényi Károly ügyében. A Narancs múlt heti, Politikák című vezércikke elismeri ugyan, hogy főszabály szerint fel kellett volna függeszteni a két képviselő immunitását - ám egy határozott "igen, de" fordulattal az ügyészségi eljárás kritikájába bonyolódva féligazságnak nevezi annak szükségességét. Ezzel pedig ugyanabba a hibába esik, mint a parlament szocialista frakciója és a mentelmi bizottság szocialista tagjai is: talonba rakja a legalapvetőbb közjogi elveket, hogy vélt vagy valós politikai racionalitásra hivatkozva értelmezze, ami a szemünk előtt zajlik.

A mentelmi jog felfüggesztése még sosem kavart akkora vihart, mint Dávid Ibolya és Herényi Károly ügyében. A Narancs múlt heti, Politikák című vezércikke elismeri ugyan, hogy főszabály szerint fel kellett volna függeszteni a két képviselő immunitását - ám egy határozott "igen, de" fordulattal az ügyészségi eljárás kritikájába bonyolódva féligazságnak nevezi annak szükségességét. Ezzel pedig ugyanabba a hibába esik, mint a parlament szocialista frakciója és a mentelmi bizottság szocialista tagjai is: talonba rakja a legalapvetőbb közjogi elveket, hogy vélt vagy valós politikai racionalitásra hivatkozva értelmezze, ami a szemünk előtt zajlik.

*

A mentelmi jog intézményét a magyar közbeszéd - igencsak helytelenül - az országgyűlési képviselők sajátos alanyi jogaként értelmezi, azt sugallva, hogy az a megválasztott képviselőket személyükben illeti meg, minden egyes cselekedetükre. A képviselői jogállásról szóló törvény azonban, mely e jogot szabályozza, nem egészen így fogalmaz. A még 1990-ben elfogadott jogszabály pontosan rögzíti, hogy a mentelmi jog funkcióhoz kötött, magyarán a bíróság vagy más hatóság általi felelősségre vonástól való védelem (immunitás) nem általánosságban illeti meg az egyébként országgyűlési képviselőként dolgozó személyt, hanem kifejezetten "leadott szavazata, továbbá a megbízatásának gyakorlása során általa közölt tény vagy vélemény" miatt nem lehet eljárást indítani vele szemben. Ez a szabályozási logika szorosan öszszefügg a képviselők Alkotmányban biztosított szabad mandátumával - logikus megoldás, hogy a törvényhozónak ne kelljen a parlamentben leadott szavazatai, javaslatai, politikai nyilatkozatai miatt esetleges későbbi felelősségre vonástól tartania. E funkcióhoz kötöttséget hangsúlyozta egy 1998-as alkotmánybírósági határozat is, amely kimondja: a mentelmi jog biztosította immunitás "a képviselőre és a volt képviselőre vonatkozik, és három kivételtől eltekintve (államtitoksértés, rágalmazás, becsületsértés - U. A.) feltétlen és örök mentességet biztosít számukra mind a büntetőjogi, mind a polgári jogi felelősség alól, feltéve, ha a vád vagy kereset tárgyát képező magatartást a képviselői mandátum ideje alatt és a képviselői megbízatással összefüggésben valósították meg" (kiemelés tőlem - U. A.). Hogy nem a személyt, hanem a képviselői mandátumot, megbízatást illeti e jog, az is bizonyítja, hogy erről a képviselő nem mondhat le, csak az Országgyűlés egésze dönthet róla. (Kivéve a kisebb súlyú szabálysértési ügyeket, ahol a képviselői lemondást például egy gyorshajtásnál az eljárás megkönynyítése indokolja.)

A vezércikk szerint "az egyik kérdés tehát az, hogy Dávid Ibolya (és Herényi Károly) tette az immunitási körön kívül esett-e". Nos, ez nem az egyik, hanem az egyetlen lehetséges kérdés, amit a parlament mentelmi bizottsága vizsgálhat. Erről azonban egyetlen félmondat sincs a bizottsági határozati javaslatban - ehelyett benne van az UD Zrt.-történet taglalása, kis magyar politikatörténet, valamint az ügyészség meghatározta tényállások erőteljes vitatása. Márpedig mindez nem tartozik a parlament hatáskörébe. Amit ők tehetnek, az pusztán annyi, hogy megvizsgálják, vajon a képviselői mandátum feladatainak ellátásához tartozik-e a kényszerítés vagy a személyes adattal való visszaélés. Ha igen, akkor nem szabad kiadni a képviselőket. Ha viszont nem kifejezetten képviselői feladatkör e két tényállás, akkor akármilyen véleménnyel legyünk is az ügyészségről, az általunk vélelmezett jogellenes lépésre nem válaszolhatunk mi is jogsértéssel. Ha igen, az már a jogállam halála - s aligha tudok ennél aggasztóbbat elképzelni. Ezért nem érv a Narancs végső érve sem, miszerint "ebben az ügyben a vádhatóság lépett először a lejtőre". Jelen állás szerint ugyanis erről - a parlamenti többség megakadályozta bírósági eljárás hiányában - egyikünknek sem lehet majd biztos tudása.

*

A magyar parlament gyakorlata eddig - egy-két, nem kevésbé botrányos kivételt leszámítva - meglehetősen egyértelmű volt: közvádas ügyekben felfüggesztették a képviselők mentelmi jogát, hogy az ügyészség lefolytathassa a szükséges eljárást, és a független magyar bíróság ítéletet hozhasson az érintett képviselők ügyeiben. Nyilván kínos, ha egy országgyűlési képviselő olyan ügybe keveredik, ahol már az ügyészség serénykedik, de az nemcsak az érintettnek, de a többi képviselőnek is eminens érdeke, hogy bebizonyosodjék, valósak voltak-e az illető honanyával/honatyával szembeni vádak. Ez persze csak akkor derül ki, ha eljárás alá vonható az illető - márpedig az ügyészség addig nem emelhet vádat, s így a bíróság sem hozhat jogerős ítéletet, amíg a parlament nem adja ki az illetőt.

Az tehát, hogy a parlament szükséges többsége elzárja az igazságszolgáltatás előtt az utat, a mentelmi jog felfüggesztését megakadályozó képviselőket minősíti. Az viszont, hogy a két érintett, akik esküt tettek a magyar Alkotmányra, felszólalásukban nem kérte mentelmi joga felfüggesztését, finoman szólva nem elegáns. Főleg nem az egy volt igazságügy-minisztertől, akinek legyen bármennyire is meggyőződése, hogy koncepciós ügyről van szó, és az ügyészség szakmai munkája megítélése szerint kritikán aluli, hivatalból tudnia kell azt is, hogy e feltételezésekre érvényes, jogerős választ kizárólag a magyar bíróságok adhatnának.

Dávid Ibolya múlt heti önvédő beszédében azonban egy megfontolandó gondolatot is közzétett: "a mentelmi jog kapcsán arról van szó, hogy precedenst mire teremt a magyar Országgyűlés". Ezzel a meglátással tökéletesen egyetértek. A mentelmi jog most látott átértelmezése igen hamar visszaüthet. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy kellő politikai konstelláció esetén - más látványos cselekvési tér hiányában - a leendő kormány megindítja az egyre gyakrabban hallható "felelősségre vonásokat" az elmúlt nyolc év kormányzása miatt. Ha a most kormánypárti képviselők valóban úgy gondolják, hogy helyes eljárás ilyen-olyan rövid távú politikai érdekek miatt ilyen látványosan erőszakot venni a mentelmi jog alkotmányos és húsz éve stabil intézményén, nem árt, ha azzal is tisztában vannak, hogy maguk alatt vágják a fát. A mentelmi jog ugyanis csak korlátozott oltalmat jelent - de ha a mostani eljárásban teljesen hiteltelenítik, és valódi funkciója helyett alkalmi politikai játékszerré alacsonyítják, csak azt érik el, hogy amikor a már most megelőlegezett "felelősségre vonások" megkezdődnek, aligha számíthatnak arra, hogy mentelmi joguk esetleges sérelmén a közember fennakadjon. Ne legyen kétségük, hogy mostani, a mentelmi jogot sajátosan értelmező "példamutató magatartásuk" vissza fog köszönni. S akkor aztán tényleg nem lesz mentségük.

A szerző politológus.

Neked ajánljuk