Sok okból utálhattuk a BKV-sztrájkot. A fővárosi tömegközlekedés leállása százezrek életét keserítette meg. Gondolhattunk csúnyákat a sztrájkolókról azért, mert a bérköveteléseiket nem tartottuk megalapozottnak - keresnek eleget, és más vállalatoknál is elvesztik a munkavállalók cafeteriajuttatásaikat. Moroghattunk azon is, hogy ha több milliárd jutott végkielégítésekre, akkor miért csuklóztatja a cégvezetés a dolgozókat. És egyébként is, ne a mi kontónkra gyepálják egymást. Ám a hetes busz megállójában fagyoskodva a sofőrök és/vagy a BKV vezetése mellett a parlamentet is jó lesz átkainkba foglalni.
A sztrájktörvény - hasonlóan sok, alapvető jogot szabályozó törvényünkhöz - 1989-ben született, ám érdemi felülvizsgálatára azóta sem került sor. S noha a lakosságot is sújtó munkabeszüntetések idején sokan zendítenek rá, hogy a sztrájk az érdekérvényítés szempontjából haszontalan, gazdaságilag káros, és mások jogait korlátozza, személyes - akár elítélő - véleményünktől függetlenül a sztrájkhoz való jogot az Alkotmány garantálja. Elismeri az EU Alapjogi Chartája és a Szociális Charta is, és számos más, Magyarország által ratifikált nemzetközi egyezmény. Szeretjük vagy sem: a sztrájk a munkavállalók egyik legerősebb eszköze az érdekérvényesítésben. Még akkor is, ha foglalkozástól és munkahelytől függően eltérőek a lehetőségei. A jelen - az Alkotmánybíróság (AB) által is megerősített - szabályozás szerint például az igazságszolgáltatás és a fegyveres testületek nem folyamodhatnak munkabeszüntetéshez. Az is egyértelmű, hogy minél nagyobb a munkavállalók létszáma, és minél nagyobb a cég súlya az adott ágazatban, annál hatásosabb a dolgozói dac. De nem kell ahhoz radikális kommunistának lenni, hogy belássuk: a munkavállalóval és/vagy az állammal szemben a leggyengébb érdekérvényesítő képességgel a munkavállalók bírnak. Ne méltatlankodjunk tehát azon, hogy akik tudnak, élni fognak a sztrájk jogával - még ha más szakmák elől ez a lehetőség el is zárul.
Annál is fontosabb lenne tehát, hogy pontosan tudjuk, egy sztrájk mikor jogos, és mikor nem, hogy e kérdésben is érvényesülhessenek a jogállami normák.
*
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, aki a tapasztalatok és a jogalkalmazás alapján összegezte a sztrájktörvény hiányosságait, két éve hajtogatja, hogy nincs rendben a sztrájkszabályozás. Gondoljunk csak a törvényben "még elégséges szolgáltatásnak" nevezett fogalom körüli állandó vitákra - az elmúlt években nem volt komolyabb közszolgáltatási sztrájk, ahol a feleknek sikerült volna megállapodniuk erről. Tisztázatlan az is, hogy kinek és milyen formában kell tájékoztatnia a sztrájk külső, szenvedő alanyait, az állampolgárokat. Megoldatlan a sztrájkból eredő esetleges károk rendezése, a felelősségi viszonyok köre. Az 1989-es sztrájktörvény nincs összhangban a munka törvénykönyvével, és rendezetlen a sztrájkkal való visszaélés kérdése is.
Pedig nem lenne fekete mágia mindezt rendbe tenni. Az elégséges szolgáltatás meghatározására csak az elmúlt pár napban számos jó ötlet merült fel. A jogalkotó pedig legalább a közszolgáltatásokban megszabhatná, mit jelent ez pontosan. Mellékleteket fűzhetne a törvényhez, amelyek ismertetik a minimumot: ez lehet a hét végi vagy ünnepi menetrend a közlekedésben, az ügyelet biztosítása a közoktatásban, a sürgősségi ellátás az egészségügyben. Ha a jogalkotó netán megijedne, és nem merészelne egységes, egyértelmű előírásokat adni, könnyen találna segítséget. Már évek óta működik az ágazati párbeszéd bizottságok (ÁPB) intézménye. Ebben a munkaadók és a munkavállalók szervezetei vesznek részt - az ágazati kollektív szerződéseket is itt egyeztetik. A fórum résztvevői aligha vennék rossz néven, ha feladatul kapnák az elégséges szolgáltatások részletes kidolgozását is. Azt várni azonban, hogy a munkaadó és a munkavállaló épp sztrájk közben állapodjon meg arról, hogyan tud mégis együttműködni, álszent elképzelés. Hisz épp azért van sztrájk, mert képtelenek kompromisszumot kötni!
Az elmúlt évek vasutassztrájkjai, meg a mostani BKV-sztrájkot megelőző, akadozó buszközlekedés esete igazolja az ombudsman azon jó tanácsát is, hogy az alternatív - "nem munkabeszüntetéses" - megmozdulásokat is tárgyalnia kéne a most ezekről egy szót sem említő törvénynek. (A hatályos jogszabály magát a sztrájk fogalmát sem definiálja!) A munkáltatónak, a munkavállalónak és a lakosságnak is tudnia kell, mire számíthat ülősztrájk vagy munkalassítás esetén. Ugyancsak egyértelművé kéne tenni a sztrájk jogalapjának most meglehetősen lakonikus meghatározását is. A VDSZSZ az elmúlt években többször nem közvetlenül munkaügyi, hanem politikai célok érdekében sztrájkolt - hogy ezen akciók mennyire voltak összhangban a sztrájkjog alkotmányos intézményével, legalábbis elgondolkodtató. A sztrájkjogot az alkotmánytan ugyanis nem politikai, hanem szociális alapjogként tárgyalja. A sztrájktörvény alapján azonban nem világos, lehetséges-e közvetlen politikai érdekérvényesítés céljából sztrájkolni.
Jó törvényi szabályozás híján ma legtöbbször a bíróságoknak kell(ene) egyedi jogértelmezésekkel kitömniük a hézagokat - ám egy alkotmányos alapjog esetében nem hagyatkozhatunk a törvénykezésre. És hogy az elmúlt években miért nem történt semmi? Az IRM arra hivatkozik, hogy esély sem lenne a sztrájktörvény módosításához kétharmados parlamenti támogatást szerezni, ezért nem is tartják időszerűnek, hogy az ombudsman felhívásának engedve előkészítsék a szükséges javaslatokat. Ám ha egy alkotmányos alapjog ennyire rendezetlen, és ez a rendetlenség ennyi bajt okoz, akkor a kormánynak illik ezt megpróbálnia - még ha azt is sejti, hogy nem lesz hozzá kellő parlamenti támogatása. (2008 decemberében a kormányfő még fontosnak tartotta a pontosítást - azóta csak a kormányfő személye változott, a probléma maradt.) A szocialisták álláspontja szerint az Országos Érdekegyeztető Tanács nélkül nem lehet módosítani a jogszabályt: ha ott a munkaadók és munkavállalók meg tudnak egyezni a módosításokban, akkor ők támogatni fogják. De miben egyezzen meg az OÉT, ha egyszer az IRM nem készített elő semmit? Elfogadható - bár kissé naiv - álláspont, hogy a munkaadók és munkavállalók megállapodását szabja feltételül a szocialista párt. De - baloldali pártként! - még erőtlen kezdeményezéseket sem tett arra, hogy valamit kigondoljon e fenntarthatatlan helyzet rendezésére. A Fidesz szerint nem a sztrájktörvény most az ország legnagyobb problémája. Lelkük rajta - miért is ne támogathatna bármilyen sztrájkot az ellenzék, ha a kormányon üthet vele. De mi lesz, ha ők kormányoznak majd?
Az országgyűlési biztos tavaly októberben az AB-hoz fordult, hogy mondja ki a mulasztásos alkotmánysértést a sztrájkjog rendezetlenségei miatt. Tudjuk, a parlamentet a mulasztásos alkotmánysértések különösképpen nem izgatják - még ha az AB igazat is ad az ombudsmannak, aligha változik bármi is. Pedig az elégséges szolgáltatás nemcsak a BKV-tól, de a politikától is elvárható.
