Valószínűleg már senkit sem lepett meg, hogy a pécsi polgármester-választás után is vélt vagy valós jogsértésekről, csalásokról beszélt mindkét fél. 2002 óta minden választás körül, legyen az parlamenti, önkormányzati vagy népszavazás, rendre a "másik oldal" jogsértéséről lehet hallani - és a magyar választási szabályozás meg is ágyaz annak, hogy jogsértések százai övezzenek minden egyes szavazást. A "szavazószállítás", az "ajtótól ajtóig" kampány, valamint a kampánycsendsértés mind olyan megoldás, ami a hatályos jog szerint tilos, ám e tilalmak létjogosultsága mára szinte teljesen elenyészett - s aligha érthető, hogy miért ragaszkodik e tilalmak fenntartásához még mindig a jogalkotó. Ha ugyanis részletesebben is megvizsgáljuk ezeket a pártok által kampányeszközként alkalmazott, ám tiltott eszközöket, arra is rájöhetünk, hogy a jog, miközben védeni akar minket, ezzel ellenkező eredményt ér el.
*
A panaszok úgy 75-80 százaléka a kampánycsend megsértéséről szól, miközben maga az intézmény mára nagyjából olyanná lett, mint az autóban az izzókészlet. Senkinek nincs rá igazából szüksége, mégis ott kell legyen a kocsiban. Hiszen van-e értelme kampánycsendről beszélni akkor, amikor minden választást óriásplakátok, szórólapok, kisfilmek tömkelege vezet fel, és azzal sms-ezek és e-mailezek, akivel akarok? Van-e értelme a rádiókra és tévékre vonatkozó kampánycsendnek, amikor ma már nincs olyan csatorna, melynek műsorát ne tudnám online visszanézni vagy hallgatni, a kampánycsend kellős közepén is? Lehet, hogy a "nyugalmi időszakot" a jogalkotó húsz évvel ezelőtt okkal tartotta fontosnak - ám mára, a digitális korba lépve ez az intézmény teljes egészében értelmét vesztette. Az OVB elnöke már 2002-ben is javasolta a kampánycsend eltörlését, azóta sem történt semmi. És e tétlenséget lefordíthatjuk úgy is, hogy a törvényhozó pártok továbbra is óvodásként tekintenek ránk, akiknek szükségük van a csendes pihenőre a délutáni zsúr előtt.
Miközben nyilvánvaló: a választási jogsértések és visszaélések háromnegyede kiküszöbölhető lenne, ha ezt az életszerűtlen szabályozást megszüntetnénk. Ezzel a lépéssel pedig nemcsak a választási bizottságok korlátozott energiáit spórolnánk meg a valóban fontos ügyekre, hanem a választások jogszerűsége is világosabb lenne. Ha ugyanis eltöröljük a kampánycsendet, akkor lényegében csak a valóban jogsértő, komoly csalásnak tekinthető visszaélések maradnának napirenden - azok viszont valóban napirenden maradnának. Amíg azonban egy-egy választást öt-hatszáz panasz követ, és minden tíz hírből nyolc a már tiltott időben ismételt vitaműsorról vagy ismeretlenek által terjesztett szórólapról szól, addig ezzel csak azt érjük el, hogy a maradék két, esetleg valóban súlyos jogsértés is csak egy legyintésre lesz érdemes. Arról nem is beszélve, hogy az esetek túlnyomó részében az "elkövető" személye sem derül ki - így büntetés nincs, csak a jogsértés, oszt' jó napot.
*
Világos, hogy önmagában egy jogsértés eltörlését sem indokolja annak be nem tartása. Azonban a magyar parlamentben már volt erre példa: a közigazgatási államtitkár intézményét, s így a politikai és szakmai igazgatás szétválasztását 2006 nyarán azzal az indoklással törölte az Alkotmányból az MSZP (a Fidesz segítségével), hogy eddig soha nem sikerült betartani a közigazgatási pozíciók politikai semlegességének, érinthetetlenségének elvét: ezért inkább meg kell szüntetni ezt a funkciót. Talán nem kell részleteznem, hogy a közigazgatás és a politika elválasztásának kérdése komolyabb jelentőségű, mint az, hogy péntek éjféltől vasárnap estig csak kicsit macerásabban tudunk politikai tartalmakhoz hozzájutni. Márpedig ha a kormányzás esetében lehet valamely szabályozás "életszerűtlenségével" érvelni, akkor talán nem ördögtől való ez a választások esetében sem.
A "homo politicus" helyett a "kisded állampolgár" felfogást igazolja az ún. "ajtótól ajtóig" kampány tilalma is. Sajátos elgondolás, hogy miközben személyre szóló levelek, telefonhívások és sms-ek tömkelegével, virtuális és valós postaládánk teletömésével lehet zaklatni minden választót a kampány alatt, addig pont a választás napján bármilyen közvetlen kapcsolatot kizár a jogalkotó. Nehezen érthető, hogy ha a választásokig mindenki a részvételre ösztönöz, akkor miért pont a szavazás napján tilos erre biztatni a választót. Hiszen már maga a választás is "személyes zaklatással" indul: a kopogtatócédulák összegyűjtésekor is személyesen keresik fel a pártok a választókat. Aligha lenne bármilyen negatív következménye annak, ha a választás napján aktivisták keresnék fel a szavazókat; kétlem, hogy bárkit is erőszakkal vinnének szavazni, az esetleges rémhírek terjesztése pedig már enélkül is remekül megoldott. Másrészt, ha felnőtt vagyok a szavazólap kitöltésekor, akkor feltehetőleg azt is kezelni tudom, ha valaki becsönget, hogy megkérdezze: voltam-e már szavazni.
Ráadásul a mostani pécsi "szavazószállítás" esete azt is megmutatta, hogy ez a fajta jogsértés bizonyíthatatlan: a feltételezhetően fideszes aktivistánál ugyan találtak olyan szavazólistákat, amelyek a potenciális szavazók nevét, címét és telefonszámát tartalmazták, ám az autóban ülők nem szerepeltek e listán, így nem lehetett megállapítani a jogsértést. S pontosan a szabályozás értelmetlenségét mutatja, hogy miközben a média attól volt hangos, vajon szavazókat szállított-e a párt, a valóban súlyos kérdés, az adatkezelés problematikussága gyakorlatilag nem került napirendre. Pedig az igazi probléma nem az, hogy bekopogtathat-e hozzám a pártaktivista a szavazás délelőttjén, hanem az, hogy vezethet-e rólam - esetleg a tudtom és beleegyezésem nélkül - bármilyen nyilvántartást. Ahelyett, hogy a kampánycsend felett őrködnek, és egymás kopogtatóit leplezik le, inkább ezzel, egy minden tekintetben az állampolgár jogait védő és komoly szankciókkal rendelkező adatvédelmi szabályozás kialakításával kéne foglalkozniuk a pártoknak.
S miközben ez első olvasatra valószínűleg naiv elképzelésnek tűnik, hosszabb távon minden pártnak ez lenne az érdeke. A választási eljárási szabályozásunk sok sebből vérzik: az aránytalan választókerületek miatt sérül a választójog egyenlőségének elve; megfelelő szabályozás híján 2010. január 1-jétől nem szavazhatnak a külföldön élő választópolgárok; komoly reformra szorul az ajánlás rendszere; ordítóan hazug a kampányfinanszírozás egésze. Ilyen körülmények között az értelmetlen, alig tisztelt jogi tilalmakat már csak azért is érdeke lenne minden érintettnek megszüntetni, hogy a választások tisztaságát legalább e szabályok ne kérdőjelezzék meg. Így nemcsak a valódi, érdemi és súlyos jogsértések kaphatnának kiemelt figyelmet, hanem a választók is úgy érezhetnék végre, hogy pártjaik valóban felnőttnek tekintik őket.
A szerző a Progresszív Intézet kutatója.
