Defekt - Kit szidjunk a szavazási malőr miatt?

  • Unger Anna
  • 2010. április 15.

Publicisztika

Teljességgel érthető, ha vasárnap este a választók dühösen ültek a tévé előtt - eredmények helyett a szavazókörök előtt kígyózó sorokat, a választási szerveket szidalmazó elemzőket, és a vitatkozó Országos Választási Bizottságot (OVB) nézhették. Hogy mindezért ki a felelős, és hogyan lehetett volna elkerülni e botrányt, arra a vasárnapi zűrzavaros estén nem kaphattunk választ. Ha meg akarjuk érteni, mi vezetett idáig, vissza kell menni a 2006-os választáshoz, illetve a választási eljárási törvény (ve.) 2007-es módosításához.

Teljességgel érthető, ha vasárnap este a választók dühösen ültek a tévé előtt - eredmények helyett a szavazókörök előtt kígyózó sorokat, a választási szerveket szidalmazó elemzőket, és a vitatkozó Országos Választási Bizottságot (OVB) nézhették. Hogy mindezért ki a felelős, és hogyan lehetett volna elkerülni e botrányt, arra a vasárnapi zűrzavaros estén nem kaphattunk választ. Ha meg akarjuk érteni, mi vezetett idáig, vissza kell menni a 2006-os választáshoz, illetve a választási eljárási törvény (ve.) 2007-es módosításához.

Az igazolással történő szavazás körüli problémák a 2006-os választás idején is kibuktak. Az, hogy akkor is tudjunk szavazni, ha a választás idején nem a lakóhelyünkön tartózkodunk, a választójog általánosságának garanciális követelménye, melyet az Alkotmánybíróság (AB) több alkalommal is megerősített. Erre van az igazolás, melyet az állandó lakhelyünk szerinti választási bizottság (vb) állít ki. A 2006-ban érvényes szabályozás azonban egy bizonyos szempontból kifejezetten hanyag volt: ha ugyanis mindkét fordulóra kértük az igazolást, akkor a második fordulóban annak ellenére is szavazhattunk az általunk megjelölt, és az igazoláson szereplő településen, ha az elsőben mégis otthon maradtunk. Ekkor ugyanis anélkül vettek vissza minket a lakóhely névjegyzékébe, hogy visszakérték volna a már kiadott igazolást. Ha az első fordulóban odahaza eldőlt a meccs, akkor igazolásunk birtokában a második fordulóban útra kelhettünk, hogy a korábban kiválasztott település egyik tetszőleges szavazókörében újabb egyéni jelöltre szavazzunk. Ez sértette a választójog egyenlőségének elvét, lehetőséget adva arra, hogy a billegő körzetekben az igazolással szavazók befolyásolják a végeredményt. (A 2006-os választások idején mintegy 20 ezer szavazónál merült fel ez a probléma.) Az ügyben az AB 2006 végén kimondta a mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést, arra kötelezve a parlamentet, hogy a választójog egyenlőségének biztosítását szem előtt tartva mihamarabb teremtse meg az igazolással történő szavazás garanciális feltételeit.

*

Az Országgyűlés 2007 decemberében 350 képviselő szavazatával el is fogadta a minősített többséget igénylő módosítást. Csakhogy ez a szabályozás is azt mutatja, hogy a pártok mennyire nem bíztak egymásban: belefoglalták ugyanis a törvénybe, hogy az igazolással szavazók az adott választókerületen belül csak egyetlen szavazókörben adhatják le a voksukat. Ezt azzal indokolták, hogy így ellenőrizhetővé válik, vajon az igazolással szavazók tendenciózusan egy pártra szavaztak-e vagy sem: mert ha abban az egy szavazókörben a többihez képest kiugróan magas valamelyik párt támogatottsága, okkal feltételezhető, hogy irányított szavazásról van szó. Emlékezetes, hogy a 2002-es és 2006-os választásokon számos olyan egyéni választókerület (evk) volt, ahol néhány - esetenként pár száz - szavazatnyi különbség volt az első két helyen végzett jelölt között. Ha az egyik párt az egyik evk-ban jelentős fölénnyel, mondjuk ötezer szavazattal nyert, ám egy másikban mindössze tíz szavazattal kikapott, akkor nemcsak egy mandátumot bukott, de ötezer "fölösleges" szavazatot is begyűjtött, ami nem hasznosult. Ám ha ebből az ötezer szavazóból a szükséges mennyiséget "széthordta" volna a billegő körzetekbe, akkor egy ügyes húzással a fölösleges szavazatokból győzelmet kovácsolhatott volna - újabb választókerületeket seperve be. Nem oktalan feltételezés, hogy éppen ilyen számítások állhatnak a választók szimpátiáját nyilvántartó állítólagos pártadatbázisok mögött.

Csakhogy a parlament a ve. 2007-es módosításakor arra már nem gondolt, hogy a névjegyzékkel kapcsolatos szabályokra is tekintettel kéne lenni - addig tartott a tudományuk, hogy a csalást, a voksturizmust leleplező megoldást elfogadják, arra nem számítottak, hogy az új szabályozás komoly lebonyolítási nehézségeket fog okozni. Egyszerűen nem érdekelte a törvényhozót, hogy mi lesz a jogalkalmazóval - OVB-vel, a választási irodával (OVI) és a helyi bizottságokkal -, mennyi időt vesz igénybe az esetenként több ezer átigazoló felvétele a választói névjegyzékbe, amelyre a törvény szerint csak a szavazás napján - azaz a voksolással egy időben - van lehetőség. Pedig a probléma megoldása nem annyira bonyolult. A szavazást megelőző pénteken délután négykor már tudni lehet, hogy mely körzetekből mely körzetekbe jelentkeztek át választópolgárok: ezekről az adatokról tájékoztatták a központi nyilvántartót, így azok a választásokat lebonyolító szerv rendelkezésére álltak. Csak annyit kellett volna előírni, hogy ezeket az adatokat még a választások kezdete előtt küldjék át a központból a fogadó szavazókörökbe. Ily módon már szombaton rávezethették volna az új szavazók névsorát a kijelölt szavazókörökben a névjegyzékre - és akkor vasárnap nincs sorban állás, mert nem a választás napján kell ezres nagyságrendben adatokat egyeztetni, névjegyzéket írogatni. Ezek ugyan apró technikai részletnek tűnnek, de fontos hangsúlyozni, hogy mindennek a kidolgozása nem az OVB és az OVI, hanem az Országgyűlés hatásköre lett volna - hiszen e kérdések kétharmados jogszabályi előírások, így ezek visszásságait hiába látja és jelzi a jogalkalmazó, változtatni nem tud rajtuk. Maximum arra van lehetősége - amit néhány helyen alkalmaztak is -, hogy az ábécé szerint megosszák a névjegyzéket, és így egyszerre két vagy három sorban vegyék fel az igazolással szavazókat a regiszterbe. De jogállamban az ilyen gondok megoldását nem a szavazóköri bizottságok leleményességére és találékonyságára kéne bízni.

*

Szomorú az is, hogy az elemzők és a média szereplői ahelyett, hogy elmagyarázták volna, mi történik, azon kezdtek vitázni, hogy nyilvánosságra lehet-e hozni a szavazás lezárta előtt az eredményeket, és befejezettnek tekinthető-e a kampánycsend. Az OVB helyesen döntött, amikor a sorban állókat engedte szavazni - gondoljunk bele, mi történt volna akkor, ha az időben érkező, de a jogalkotói figyelmetlenség miatt szavazni nem tudó választókat elküldik a helyszínekről. Érthetetlen viszont, hogy ha egyszer a testület elfogadta, hogy a szavazás lezártáig a törvény előírja a kampánycsendet, akkor miért módosította később, még a szavazások alatt e döntését. Az érvelés, miszerint már kevés szavazókörben van sorban állás, és ötmillió ember érdeke előbbre való, mint pár százé, lehet, hogy jól hangzik, de a választójog egyenlőségének súlyos megsértése: hiszen bármilyen adatközlés befolyással lehet még arra a néhány szavazóra is. Nem állítható, hogy ez így történt - de az ellenkezője sem bizonyítható.

Neked ajánljuk