V. Á.

  • V. Á.

V. Á. cikkei

A király visszatér

  • V. Á.
Legyen valaki bármekkora rajongója a Marylandből származó Clutchnak, a zenekar utolsó két lemezét a megjelenésük óta eltelt néhány év tükrében vizsgálva mindenkinek be kell látnia, hogy Neil Fallon és csapata kicsit mintha bizonytalankodott volna az utóbbi időszakban.

"Nem lehet panaszkodni"

  • V. Á.
A Blind Myself veteránnak számít a hazai rockszíntéren: a tizennyolcadik születésnapját ünneplő zenekar öt nagylemezen van túl, a Négyszögöl című hatodikat pedig rendhagyó módon négy - három-három dalos - adagban teszik közzé. A Narancs kérdéseire a zenekar alapító tagja, Tóth Gergő énekes válaszolt.

Pozvakowski: Seven-peopleleft

  • V. Á.
A Győrből több mint tíz éve indult Pozvakowski gyakorlatilag az első olyan magyar zenekar volt az első néhány kiadványa idején - a Sinus 2002-ben, míg a Transistor 2004-ben jelent meg -, amit posztrocknak aposztrofáltak, hiszen a két kislemez megjelenése gyakorlatilag egybeesett azokkal az évekkel, amikor külföldön már vadul dübörgött a trend, Magyarországra pedig épphogy kezdett begyűrűzni.

Lottyadt bőrnadrágok

  • V. Á.
Közkeletű tény, hogy régen minden jobb volt, így a Sziget is évről évre egyre rosszabb, idén viszont tényleg könnyes szemmel lapoztam végig a tavalyi metálajánlót, és sírtam vissza azt a felhozatalt, aminek láttán 2011-ben még majdnem köpnöm kellett.

Kövess minket: