Al Cisneros, aki a stoner-doom műfajban Scott Reeder (Kyuss) mellett talán a legikonikusabb basszusgitárosnak számít, nagyon rövid időn belül mindhárom, még működő zenekarát elhozta Budapestre. A szupergruppként elhíresült Shrinebuilder (benne a Melvins és a Neurosis zenészeivel) még tavalyelőtt járt nálunk, anyazenekara, a Sleep pedig idén májusban bontotta meg a Club 202 tégláit azzal a zenével, ami világhírűvé tette egyrészt a stílust, másrészt Cisneros személyét.
Az Om ott folytatja, ahol a Sleep annak idején, a feloszlásakor abbahagyta, de - ha lehet ilyet mondani egy olyan zenekar utódjára, amely képes volt egyórás egydalos lemezt kiadni - annál talán még radikálisabban is, hiszen az Omban a rockzenében elengedhetetlen gitár nincs jelen: a korai lemezeiken mindössze Cisneros basszusgitárja, illetve Chris Hakius, az azóta már kiszállt dobos hetvenes évekbelire mikrofonozott dobszerkója szól. Ezt az önként kijelölt szűk határterületet az utóbbi lemezeiken már tágítják: a még mindig hosszú, meditatív, depressziós dalokban megjelentek a különféle - főleg arabos-keleties, spirituálisnak szánt - hangminták - amiket aztán élőben is előadtak, jórészt samplerről, illetve egy Lichens művésznéven szólóban is alkotó, Robert A. A. Lowe nevű zenész segítségével. Lowe jelenléte kimondottan jót tett az Omnak, hiszen az egyórás koncertet még azzal együtt is kellőképpen változatossá tették a kollázsai, hogy nem törték meg Cisneros betegesen búgó hangszerének és a Hakius-utód Emil Amos pulzáló dobolásának dominanciáját, másrészt feledtette, hogy - köszönhetően a teljesen megtelt, vállalhatatlan Dürer-kisteremnek, ahova még normális színpadot sem sikerült évek óta építeni - szinte zéró vizuális inger érte azt, aki történetesen a hátsó sorokba szorult. A trióvá duzzadt Om egy órája így is maximálisra sikerült: kár, hogy Cisneros nem vállalta be a közös Om-Sleep-turnét, hogy méltóbb körülmények közt láthassuk őket.
Dürer-kert, szeptember 18.
