Sebők Miklós

A pillanatba belemerülve hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról a tényről, hogy Orbán Viktor „korszakteremtő” uralma egészen pontosan négy és fél éve tart. Az elmúlt hónapok eseményeit szemlélve nem lenne teljesen alaptalan amellett érvelni, hogy 2014 ősze olyan lesz Orbán második ciklusa számára, mint ami 2006 ősze volt Gyurcsány Ferenc második kormánya számára, s a pakliban akár egy korai kormány(fő)váltás is benne van. Azt gondolhatnánk, hogy a korábbi reménytelenséghez képest a helyzet nagyon más.

A Fidesz csalással, lopással és hazugságokkal szerzett 44 százalékot a listás szavazatokból. A baloldal 26 százalékot kapott. A győzelemhez az ismert választási rendszer és a kamupártokat segítő pártfinanszírozás dacára legalább 46 százalék kellett volna, más pártoktól, otthonmaradóktól. Egyetértek a politikai elemzők G. Fodor Gábortól Török Gáborig húzódó sorával, akik szerint ez a baloldal egyenlő vagy legalább méltányos feltételek mellett sem tudta volna megszerezni a hiányzó 20-at. A kudarc csaláson, lopáson és hazugságon túlmutató másik legfőbb oka ugyanis a politikai teljesítmény hiánya volt.

Amerikában egy történelmi esemény jelentőségét azon mérik, hogy az emberek emlékeznek-e, hol voltak, amikor megtörtént. Az Y generációnak szeptember 11. égett a tudatába, a Nagy Generáció a Kennedy-gyilkosságot tartja számon döntő élményeként.

Miközben az Egyesült Államok két nagy pártja az adósságplafon ügyében vívott törvényhozási csatát, s ez az egész országban lebénította a közszolgáltatásokat, a világhírű nyelvésszel és a demokraták alkalmankénti éceszgéberével kedvenc kutatási területéről, a nyelv és a politika kapcsolatáról és a metaforák erejéről beszélgettünk.

Orbán Viktor a magyar kapitalizmus megteremtésének útján.

Obama győzelme vízválasztó volt az amerikai politikában. Az első színes bőrű elnök megválasztása fontos lelki korlátot döntött le abban az országban, ahol az eddigi 44 elnök több mint negyede még maga is tartott rabszolgákat. Ám ma már úgy tűnik, az ország és a világ jövőjét a 2010-2011-es gazdasági és politikai események határozzák meg.

Ahhoz, hogy a szövetségi kormányzat a 2012-es választásokig eldöcögjön - és hosszabb távra senki nem mer tervezni -, még vagy 2400 milliárd dollárnyi kölcsönre lenne szüksége. Ehhez Obama elnöknek és a Demokrata Pártnak a republikánusok jóváhagyására is szüksége van - különben az Egyesült Államok pár hét múlva egy kicsit fizetésképtelenné válik. Ez lenne a pénzügyi világ atombombája.

Az USA 43. elnökének önéletrajzi kötete nem véletlenül viseli a Döntési helyzetek címet.

A második Orbán-kormány ideológiai vezérfonalaként meghirdetett Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) sokaknál kiverte a biztosítékot. A rendszerváltás "zavaros esztendőiről" szóló zavaros tézisek immár szokásos bírálataiban sok igazság van. Csak a vak nem látja, hogy kétciklusnyi makkal álmodás után most végre szabadon garázdálkodhatnak a szép emlékű és még fényesebb jövőjű ún. Fidesz-közeli vállalkozók. Ugyancsak egyértelmű képet mutat a nacionalista szűklátókörűség antalli korszakát idéző pótcselekvések sora - a kontraproduktív kettős állampolgársági törvénytől a Trianon-emléknapon át a helyettes államtitkári rangra emelt Szent Korona-tanig, vagy a nemzeti megagiccs NENYI-ig.

"Nőként pontosan tudom, milyen is a bőrfiatalítás. A végeredmény fantasztikus, de hogy menet közben ki-ki hogy néz ki, azt nem is szabad tudni. Ilyenkor ugyanis cafatokban lóg a bőr" - értekezett Lendvai Ildikó egy májusi MSZP-s kibeszélőszeánszon. Annyi e szavakból legalábbis érzékelhető, hogy a pártkongresszusra készülő és a "felmenő rendszerű" tisztújítás heteit élő MSZP vezetése hogyan képzeli a megújulást.

A pénzügyi válság világszerte súlyos költségvetési, reálgazdasági és társadalmi áldozatokat követelt. Az amerikai adófizetőknek pár száz milliárd dollárjukba fájt az olajozottnak hitt pénzügyi gépezet lerobbanása, a hivatalos munkanélküliség pedig a krach nyomán 10 százalék környékén stabilizálódott; a munkaerőpiacról kivonulókkal együtt inkább a 18 százalékot közelíti. Ráadásul az eddigi utolsó lépés a partiban elkerülhetetlen volt: az amerikai, brit, francia, német stb. kormány nem tehetett mást, mint amit: mentőövet dobtak az egymással szoros szimbiózisban élő pénzügyi szervezeteknek. A helyzet leginkább a pénzügyi válság ősforrásánál, a jelen cikk elsődleges tárgyát képező Egyesült Államokban tarthatatlan, de a fejlett világban máshol is közelíti a forrpontot. A múltat, az okokat firtatva világossá válik az is: a válság nem pusztán néhány egyedi hibás döntés eredménye, hanem annak a gazdasági-politikai modellnek a gyengesége és instabilitása, amit a legpontosabban talán monopolkapitalizmusnak nevezhetünk. Ez a kapitalizmus és a képviseleti demokrácia kombinációja jelenlegi formájában az őszi avarra emlékeztet: egy elejtett gyufaszál, és az egész erdő ég.

Barack Obama múlt vasárnap bevonult Washingtonba, és kedden - mielőtt e sorokat önök olvassák - már el is mondta minden bizonnyal szárnyaló beiktatási beszédét. Másnap pedig, az Ovális Irodában a legnehezebb feladat várt rá, amivel Franklin Delano Roosevelt óta amerikai elnöknek szembe kellett néznie. Sebők Miklós (A szerző a Compass Közpolitikai Intézet kutatási igazgatója.)