Könyv - Intellektuális kihívások - George W. Bush: Döntési helyzetek

  • Sebők Miklós
  • 2011.02.17 00:00

Zene

Az USA 43. elnökének önéletrajzi kötete nem véletlenül viseli a Döntési helyzetek címet.
George W. Bush elnökségének időszakára esett többek között szeptember 11., az afganisztáni és az iraki háború, a Katrina hurrikán pusztítása és a globális pénzügyi válság tetőpontja - miközben elődje, Bill Clinton hivatali idejének legsúlyosabb kérdése (kis túlzással) annak megállapítása volt, hogy kinek a "lenyomata" díszítette Monica Lewinsky kék ruháját.

Az amerikai politika magyarországi "szerelmesei" tehát nagy elvárásokkal tekinthettek a kötet elé, amely azonban két szempontból is csalódást kelt. Egyrészt az Ulpius-ház által felkért nem kevesebb mint hat főből álló fordítógárda kritikán aluli munkát végzett. A képviselőház elnökéből "szóvivő" lett, a kabinetfőnök - Az elnök emberei félrefordítását folytatva - "személyzeti főnök", az előválasztásokból "előzetes szavazás". Másrészt kevés az igazi újdonság: a könyv bizonyos részleteit szó szerint plagizálták - többek között Tommy Franks tábornok egy könyvéből. Némileg fajsúlyosabb kifogás, hogy máshonnan - például Bob Woodward könyvciklusából - kompaktabb és informatívabb, egyben kevésbé részrehajló bevezetést kaphatunk egy kétségkívül mozgalmas elnökség fontos döntéseibe.

Ezzel együtt a majd 600 oldal átrágásának mégis vannak bizonyos hasznai. Bush számos fontos döntés esetében elszámol lelkiismeretével: döntései "egy része helyes volt, egy része helytelen". A lista persze korántsem teljes. A 2000-es republikánus előválasztási küzdelmek során Bush az amerikai választástörténet egyik legalantasabb lejárató kampányával győzte le John McCaint; a könyvben ez csak "ügyesen megszervezett kampányként" van megörökítve. Bőven van ugyanakkor tere az önkritikának is. Belátja, hogy tévedett, amikor elhallgatta ittas vezetési ügyét (ami majdnem az elnökségébe került); és nem fukarkodik a hibák elismerésével a Katrina hurrikán nyomán kialakult káosz kezelésében.

A górcső alá kerülő döntések közül a legnagyobb jelentőségű talán az iraki háború elindítása volt. A szövegből egyértelműen kirajzolódik, hogy a külügyi tapasztalattal ritkásan felvértezett egykori texasi kormányzó kénytelen volt a vele ellentétben nagyon is dörzsölt, több évtizedes tapasztalattal rendelkező Cheney-Rumsfeld-duóra támaszkodni legfontosabb döntései meghozásakor. Az alelnök és a hadügyminiszter, a gonosz e Fehér Házon belüli tengelye kényszerítette bele a diplomáciai megoldáshoz a végsőkig ragaszkodó Colin Powell külügyminisztert, hogy ország-világ előtt tartson bemutatót a Szaddám Huszein tömegpusztító fegyvereiről szóló "bizonyítékokból". Amikor végül mégsem sikerült megtalálni a jelentős véráldozat árán elfoglalt Irakban az említett harci eszközöket, az elnököt "elkedvetlenítette a kudarc". ' legalább utólag felismerte, hogy az ilyen fajsúlyos döntéseknél "az eltérő vélemények közreadása" akár előny is lehet (Rumsfeld még ma is hangoztatja, hogy akkor is "bement" volna, ha tudja, hogy Szaddám blöfföl - nem mintha másra számítottunk volna).

A könyv csak részben követ kronológiai rendet, a tematikus feldolgozás egy-egy nagy döntés köré épül; és igen beszédes, hogy mire nem kerül hangsúly. Az ifjabbik Bush leszögezi, hogy nem akarta megismételni apja hibáját, azt, hogy "nem fordított elég időt a gazdaságra". Ennek azonban pont az ellenkezője történt: Bush nem értette a gazdaságot; és nem is ambicionálta, hogy megértse - helyette az üzleti életből importált strómanokra és a republikánus jegybankelnökökre bízta a kérdést. Számára csak az volt a lényeg, hogy az "adócsökkentés egyenlő jó" kontextus-független reagani mantrájának megfeleljenek a nevében meghozott döntések. Bush őszintén bevallja, amit más forrásokból már régen tudunk: a kibontakozó globális pénzügyi válság viharát tehetetlenül szemlélte, kiszolgáltatva tanácsadói - ezúttal valószínűleg helyes - helyzetértékelésének; egy vallásosan piacpárti elnök ideje alatt tette meg az USA eddigi legnagyobb lépését a szocializmus felé a bankok, biztosítók és autógyárak nagyszabású államosításával.

George W. Bush hivatali ideje az úgynevezett antiintellektuális elnökség mintaképe lett. De dönthet-e jobban egy elnök, mint az a döntésképességet tendenciózusan alulértékelő választói akaratból következne? Ha a könyv e kérdésekben nem is segít eligazodni, bizonyos típushibákat azért megérthetünk. Azt például, ahogy Bush fejében teljesen elmosódott a nepotizmus és a szakértői kormányzás közötti határvonal: csak így fordulhatott elő, hogy magánjogászát jelölje a legfelsőbb bíróságra ("Harriet mellett döntöttem - őt jobban ismertem"). Az elsősorban a hit, és nem a ráció által meghatározott gondolkodásmód lehetett a felelős a számos előrelátható "meglepetésért", ami Busht érte - így például az, hogy "igazságos" háborúját sokan az olajért folytatott harcnak állították be (és az ebben kulcsszerepet játszó Halliburton cég bizony a hiányával tüntet a kötetben).

Busht sokan és sokszor joggal vádolták szűklátókörűséggel, vallási fundamentalizmussal, azzal, hogy szellemi kapacitásai elmaradtak attól, amit egy 21. századi elnökség szükségessé tesz. A gonoszságra, rasszizmusra vonatkozó hasonló vádak a könyv fényében kevésbé meggyőzőek. Inkább egy nemzetét féltő, bizonyos dogmák intellektuális fogságában működő, saját bevallása szerint is "zsigerből" döntő ember képe rajzolódik ki, akinek legfőbb hibája a más kultúrákkal és gondolkodásmódokkal való párbeszéd-képtelensége lehetett. Sok mindennel lehet vádolni az USA 43. elnökét, de egy dologgal nem. Ha a nemzetét legjobb belátása szerint védő Busht háborús bűnösnek tekintjük, akkor nem maradnak szavaink az Egyesült Államokat saját földjén megtámadó al-Káida tagjaira. 'k tették háborús elnökké az eredetileg az "oktatás elnökének" készülő George W. Busht.

Fordították: Darvas Eszter, Gárdos Bálint, Nagy Zsolt, Tomori Gábor, Tóth Attila, Tüzér Judit. Ulpius-ház, 2010, 580 oldal, 4999 Ft

Neked ajánljuk