Interjú

"A republikánusok nyelve versenyképesebb"

George Lakoff nyelvész Amerika majdnem csődjéről és a "keretezés" hatalmáról

  • Sebők Miklós
  • 2013. november 23.

Külpol

Miközben az Egyesült Államok két nagy pártja az adósságplafon ügyében vívott törvényhozási csatát, s ez az egész országban lebénította a közszolgáltatásokat, a világhírű nyelvésszel és a demokraták alkalmankénti éceszgéberével kedvenc kutatási területéről, a nyelv és a politika kapcsolatáról és a metaforák erejéről beszélgettünk.

Magyar Narancs: A sajtó az adósságplafon ügyét leggyakrabban a "kormányzat leállásaként" (shutdown) azonosítja (a konfliktusról lásd keretes anyagunkat - a szerk). Ön szerint melyik félnek kedvezőbb ez a beállítás?

George Lakoff: A sajtó egyáltalán nem érti a kormányzati leállás politikáját. És nem hiszem azt sem, hogy a demokraták értenék, főleg amikor azt gondolják, hogy nekik áll a zászló ebben az ügyben. A republikánusok értik, és szerintem győztesként fognak kikerülni a folyamatból. A konzervatív világnézet alapja, hogy csak a konzervativizmus képes a dolgok működtetésére. Ebben hisznek az alsóházi többséggel rendelkező republikánusok. Többségük ugyan a választókörzetek célirányos átrajzolása miatt a szavazatok csupán 40 százalékát szerezte meg - de a világnézetük megegyezik a választóik világnézetével. Ennek az antitézise az a progresszív elgondolás, hogy a demokráciában az emberek a kormányzat által tudnak segíteni egymáson és magukon, ezért a kormány feladata például a közszolgáltatások nyújtása. Reptereket, utakat tart fenn, olyan dolgokat, melyekre a vállalkozásoknak is szükségük van. Mármost a republikánusok mindezt tagadják. A demokráciának szerintük nem a társadalmi, hanem az egyéni felelősségvállalásra kell épülnie. Ezért ami a demokratáknak alapvető közszolgáltatás, az a republikánus politikusok és választóik szerint is fölösleges pénzkidobás. Ha elfogadjuk, hogy az amerikai választóközönség nagy átlagban három hasonló méretű blokkból áll - a két párt hithű támogatói, illetve a kevésbé elkötelezettek -, akkor egyértelmű, hogy a republikánusoknak kevesebb el nem kötelezettet kell meggyőziük ahhoz, hogy a választási matematika szerint sikereket érjenek el.

MN: Az amerikai belpolitikában a másik fontos és alapvetően keretezési harcként megjelenő vita Obama elnök egészségügyi reformjáról zajlik. A republikánusok és a főáramú média ennek kapcsán az "Obamacare" kifejezést használja, és ezt kissé furcsa módon a demokraták is elfogadni látszanak. (A "keretezés" fogalmáról lásd keretes anyagunkat.)

GL: A republikánusok szerint a megfizethető egészségbiztosításról szóló törvény tagadja az egyéni felelősségvállalás eszményét, s ennyiben erkölcstelen. Mindeközben a demokraták nem értik a saját gondolkodásukat. Obama tálcán kínálja a támadás lehetőségét, amikor az egész politikai karrierjét erre az ügyre teszi fel. A jobboldal kapva kap az alkalmon, és minden lehetséges esetben leszavazza az egészségügyi reformot. Ezzel demonstrálják, hogy hűek elveikhez. Sőt, meg tudják mutatni általánosságban is, hogy a kormányzat nem működik. Persze úgy, hogy ők maguk lehetetlenítik el a működését. Ezen csak a mérsékelt republikánusok átszavazása tudna segíteni, de a radikális jobboldaliak őket is fenyegetik. Megtehetik, mert nem ők fogják megfizetni a kormányzati kudarcok árát. Sőt, még dicséretet is kapnak érte elkötelezett választóiktól.

MN: Az már írásaiból is kiderült, hogy rendkívül kritikus a Demokrata Párt kommunikációjával szemben. Ennek egyik okaként azt jelöli meg, hogy a baloldal elsősorban az értelemre próbál hatni, s ezért gyakran közpolitikai intézkedések sorával próbálja meggyőzni a választókat. A jobboldal viszont sokkal ügyesebb a meggyőző társadalmi víziók előállításával, s kevesebbet izgatja magát a "jó kormányzással".

GL: Nem pontosan ezt állítom. A republikánusok számára ugyanannyira fontos a jó kormányzás, csak éppen azt a kormányzati leállással azonosítják. Ez az ő közpolitikai víziójuk. Nem kérnek viszont abból, amit a progresszívek jó kormányzásként azonosítanak: a közszolgáltatásokból, a társadalmi gondoskodásból. A vita tehát nem arról szól, hogy a társadalmi vízió-e a fontosabb vagy a közpolitikai programok. A vita a két erkölcsi felfogás között van.

MN: De a választásokat a billegő szavazók döntik el, akik kevésbé elkötelezettek egyik vagy másik merev ideológiai alapállás mellett.

GL: Szerintem a billegő szavazó egy hibás fogalmi konstrukció: aki alkalmazza, nem azt nézi, hogy az emberek hogyan gondolkodnak, csak azt, hogyan szavaznak. Márpedig a választások csak jövőre lesznek. Most az számít, amit gondolnak. És akkor lesz belőlük republikánus szavazó, ha a párt el tudja érni, hogy hősként tekintsenek a kormányzati finanszírozás körüli küzdelemből hazatérő képviselőikre. Most azért folyik a harc, hogy melyik párt történetét értik meg jobban. A republikánusok üzenete az, hogy ők elvi alapon politizálnak. És ez igaz is. A demokraták eközben arról beszélnek, hogy a közszolgáltatások fontosak. Én egyetértek velük, de kérdés, hogy a többség is így látja-e. Ez egy általánosabb probléma a demokratákkal: azért nem hatékony a kommunikációjuk, mert nem értik meg a vita erkölcsi alapjait. A republikánusok erkölcsi alapállása világos, közpolitikai javaslataik megfelelnek neki, és van egy sokkal hatékonyabb kommunikációs eszköztáruk, amivel el tudják juttatni ezeket az üzeneteket - egyszerűen versenyképesebb a nyelvük.

MN: A republikánusok épp az ellenkezőjét állítják: szerintük a nagy tévécsatornák a baloldalnak kedvező módon torzítják beszámolóikat, és a Fox News hírtévé kivételével sehol nem részesülnek méltányos bánásmódban.

GL: Ez egész egyszerűen nem igaz. Paradox módon ugyanis miközben az újságírók többsége valóban a demokratákhoz húz, munkájukkal inkább a republikánusokat segítik. A hiba az újságíróképzésben van: arra tanítják őket, hogy mindenhez tárgyszerűen közelítsenek, és hogy a nyelv semleges. Márpedig a nyelv sohasem semleges. És amikor e félreértett semlegesség jegyében egy adott ügyre a legtöbbet használt címkét használják, akkor öntudatlanul is a republikánusoktól eredő nyelvezetet használják. Ezt csinálják a baloldali-liberális MSNBC hírcsatorna műsorvezetői is, amikor érvelni próbálnak egy republikánus keretezés ellen - ahelyett, hogy megteremtenék a saját nyelvüket, és a saját nézőpontjukból értelmeznék az eseményeket. Ehelyett ostobának, gonosznak vagy kapzsinak próbálják lefesteni a jobboldaliakat, miközben azok csak egy másik világnézet hívei. Nem értik a konzervatívokat.

MN: Egyik könyvében azt állítja, hogy a "metaforák ölni tudnak". Hogyan?

GL: Általános, hogy ma a költségvetés helyzetét az "adósságplafon" kifejezéssel keretezik. Ez a szóhasználat az államadósságot a családi költségvetés metaforájával közelíti. Ebből egyenesen következik, hogy nem szabad többet költeni, mint amennyi bevételünk van. Csakhogy ez pontatlan analógia, hiszen az államadósságot közgazdasági szempontból GDP-arányosan helyes mérni, és lehet amellett érvelni, hogy a deficites költségvetés is fenntartható pénzügyileg. Sőt, ez szükséges is lehet például recesszió idején, amikor az állam dönthet a gazdaság "élénkítéséről". Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez újabb hibás metafora, hiszen sokkal inkább az értékek megőrzéséhez és teremtéséhez szükséges "befektetésekről" van szó. De a családi költségvetésben eredeztetett "adósságplafon" szó ennyiben gyilkos metafora: többek között olyan egészségügyi ellátások finanszírozásának a felfüggesztéséhez vezet, melyek a szó szoros értelmében életet mentenek.

MN: A 2000-es évek közepén saját agytrösztöt is alapított annak érdekében, hogy segítse a Demokrata Pártot és a progresszív mozgalmat. Miért kellett öt év után bezárni a Rockridge Institute-ot?

GL: A Demokrata Párt 2008-as előválasztási kampánya (ami a szokásosnál lényegesen tovább tartott Barack Obama és Hillary Clinton között - a szerk.) teljesen felszívta a forrásokat a progresszív agytrösztök elől. De valószínűleg ettől függetlenül is le kellett volna állítanunk tevékenységünket a nagy gazdasági válság miatt. Mivel egészen minimális költségvetésből dolgoztunk, a körülmények ilyen megváltozása mellett nem tudtuk folytatni. Nem is nagyon lett volna kivel: a stábunk nagyon tehetséges kollégákból állt, akik idővel új lehetőségeket kaptak. Ebben szerepet játszott az is, hogy az intézetben nagyon komoly tudományos képzést kaptak. Kívülről úgy tűnhetett, hogy PR-rel és politikai üzenetek kidolgozásával foglalkozunk, miközben kutatásaink a gondolkodási rendszerekre irányultak.

MN: Az elmúlt évtizedben Magyarországon számos kísérlet volt arra, hogy bármifajta változtatás nélkül alkalmazzanak Amerikában bevált manipulatív címkéket. A neokonzervatív fordulatot hirdető MDF például elkezdte használni a haláladó kifejezést. Ön szerint mennyire hatékony a spinek ilyen export-importja?

GL: Ez egy szervezett rendszer. A kelet-közép-európai régióban is aktív a Leadership Institute vagy a McCain Institute. Nagyon tudatos építkezésről beszélhetünk. Az általuk közvetített gondolatok pedig átültethetőek egy új környezetbe is. Ennél többet is mondhatunk: általában borzalmas hatással járnak a fogadó ország politikájára.

MN: Erre egy példa lehet a Fidesz vezette magyar kormány - Arthur J. Finkelstein amerikai tanácsadó segítségével (lásd: A vár esze, Magyar Narancs, 2013. február 14.) - elmúlt egy évben lezajlott trendfordulója a közvélemény-kutatásokban. Közkeletű vélemény, hogy ebben kulcsszerepe volt a "rezsicsökkentésért" folytatott harcnak, miközben a magyarok többsége négyéves távlatban ennél bizonyosan többet vesztett - például az egykulcsos adó bevezetése miatt. Hogyan vehetné fel a magyar baloldal a kesztyűt?

GL: Egy másik keretezés kialakításával. És a kérdésében igazából már a válasz is benne van. Az egykulcsos adóval sokan rosszabbul jártak, és ebből most, a választások előtt valamit a rezsicsökkentéssel visszaadnak. A Fidesz adózási keretezésével és rezsikeretezésével szemben, a kettőre együtt reagálva kell egy új értelmezést adni a helyzetre. Egy olyan szóra van szükség, mely képes előhozni az emberek tényleges anyagi helyzetével kapcsolatos asszociációkat - tényleges pedig az, amennyivel valójában rosszabbul vagy jobban élnek. Csak az igazat kell mondani, és akkor bármilyen keretezés, így a rezsicsökkentés is, legyőzhető. De az igazat kell mondani - azt, amiben hiszünk.

Névjegy

George P. Lakoff (1941) a kaliforniai Berkeley Egyetem professzora, ahol kognitív nyelvészettel és nyelvpolitikával foglalkozik. Alapítója a 2003 és 2008 között működő Rockridge Intézetnek, mely tudományos kutatásait alkalmazta az amerikai belpolitikára, segítendő a Demokrata Párt politikájának megújítását. A CEU vendégeként Magyarországra érkező Lakoff magyarul is megjelent könyvében (Ne gondolj az elefántra - A progresszív gondolkodás nélkülözhetetlen zsebkönyve, Napvilág-Demos) a konzervatívok érvelését elemzi, és kimutatja, hogyan lehet a tradicionális progresszív értékekre építve hatékony ellenérveket megfogalmazni. Ahogy más, korábbi könyveiben, a kulcsot itt is a családfelfogások eltérésében találja meg: a jobboldal a "szigorú apa" képére építi fel közpolitikáit, mellyel szemben szerinte a baloldal az "oltalmazó szülő" metaforájával teheti plasztikusabbá javaslatait. Ennyiben a retorikai viták Lakoff szerint az eltérő erkölcsi felfogások, nem pedig a PR-technikák felől érthetők - és nyerhetők - meg.

 

Mi az, hogy keretezés?

Lakoff szerint alapvető különbség van a politikai kommunikációban gyakran összekevert két kifejezés, a keretezés (framing) és a manipulatív értelemadás (spin) között. Az utóbbit azok a "sajtómágusok" (spin doctors) használják, akik egy negatív történést ügyfeleik számára a médiában pozitív értelmezéssé próbálnak átalakítani. Ennyiben a spin tisztán a politikai PR területéhez tartozik. A keretek használata ellenben folyamatos az emberi agyban, és az igazság feltárását segíti az emberekben alapbeállításként meglévő (döntő többségükben tudat alatti) asszociációk előhívásával. Például a "haláladó" kifejezés használata az örökösödési illetékre egyszerű PR-technika, míg az "adóenyhítés" egy olyan metaforára épülő keret, mely képes egy alternatív morális talapzatra helyezni a közteherviseléssel kapcsolatos vitákat. Lakoff szavaival: "Amikor a republikánusok adóenyhítésről beszélnek, akkor erkölcsi rendszerüknek megfelelő keretezést használnak. A haláladó viszont szimpla hazugság."

 

A leállás és az egészségügyi reform

A kormányzati leállással kapcsolatos bő kéthetes vita a múlt héten érkezett csúcspontjához: kevesebb mint 24 órára volt az USA attól, hogy történelme során először képtelenné váljon adóssága törlesztésére. Az alsóházi republikánus többség az adósságplafon sorsát Obama elnök egészségügyi reformjához kötötte. Mivel a demokraták szenátusi többségük birtokában ezt elutasították, teljes volt a patthelyzet. A "túszdrámát" végül a két párt mérsékelt törvényhozói oldották meg: múlt szerdán a felsőházban a republikánusok többsége, az alsóházban pedig több mind egyharmada megszavazta, hogy jövő év elejéig ismét üzemeljenek a közszolgáltatások, és ismét vehessen fel hitelt a kormányzat.

 

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”