Az Összefogás nevű politikai jelenség fontos történelmi szerepet játszott, de immár szükségtelenné, sőt károssá vált a baloldal további esélyei szempontjából. Fontos szerepe volt, mert világossá tette, hogy a széttöredezett baloldal előtt álló két politikai stratégia közül az egyik, a szervetlen, parancsszóra történő összeolvadás belátható ideig járhatatlan.
A másik út megértésének kulcsa a "túloldalon" van: a baloldal jelenlegi kudarca ugyanis sok tekintetben hasonlatos a Fidesz 1994-es vereségéhez; ezért az utóbbiból levont - és 2002 megerősítésével máig érvényesülő - konklúziók iránymutatók lehetnek. Ha az "egy a tábor, egy a zászló" elvet nem is, de e tapasztalatokból sok mindent a baloldali erők is hasznosíthatnak, akkor legalábbis, ha nem hiszik el, hogy politikai teljesítményük makulátlan volt.
A 90-es évek közepén abban a politikai versenyben, amelyben a Fidesz állva hagyta a többieket, vetélytársai az akkori ellenzéki oldalon az MDF, az FKGP, a KDNP és a MIÉP voltak. Egyikük sem rendelkezett a Fideszénél rosszabb induló pozíciókkal. E mezőnyből a későbbi kormánypárt négy területen: politikai manőverezéssel, pártszervezéssel, imázsépítéssel és a kifinomult kampánytechnikák hatékony alkalmazásával emelkedett ki. Ezek mindegyikében a mai napig felülmúlják nemcsak jobb-, de baloldali vetélytársaikat is: Orbán Viktor, a rendszerváltás utáni Magyarország legtehetségesebb politikusa tehát nem a Fidesz egyetlen - bár kétségtelenül legnagyobb - versenyelőnye. Ha a baloldal hajlandó lesz először magában keresni a hibát, akkor ezeket a területeket kell elemeznie.
A politikai manőverek
A Fidesz tökélyre fejlesztett szalámitaktikájának lényege először az ellenfelek szétverése, majd a használható részek integrálása volt. E taktikát az MSZP mindig nagy igyekezettel, de kevés sikerrel próbálta lemásolni. Míg a szocialisták Mécs Imréig és Fodor Gáborig jutottak, addig a Fidesz nagy tételben integrálta más pártok korábbi felső vezetőit változatos pártfunkciókba, a szatellitszervezetek élére, "civil" szerepekbe. A mai baloldalon ez a "felvásárlói" attitűd vagy képesség csak korlátozott mértékben van jelen, és az is inkább az ideológiai értelemben nyitottabb Demokratikus Koalíciót (Kerék-Bárczy, Bauer) vagy az Együttet jellemzi (Göndör, Helmeczy). A frakcióalakítás lehetőségétől megfosztott kispártokon pedig már nem is nagyon van mit szalámizni. Ennek alternatívája a párt "extenzív" fejlesztésére a fúzió lehet, ami az MSZP és a DK múltját tekintve legalábbis pikáns gondolat, és akkor azokat az elnökségi üléseket, ahol Gyurcsány Ferenc nemhogy Mesterházy Attila, de Jávor Benedek társaságában vesz részt, meg sem próbálom elképzelni. Ennek megfelelően a baloldali integráció Orbán manővereihez hasonlóan többlépcsős folyamat lehet; a szétforgácsolódást megszüntető szívóhatást is legalább két tömbnek kell gyakorolnia.
A baloldali erők konszolidációja során a fő rendező elv a rendszerváltáshoz (azaz a liberális demokráciához és piacgazdasághoz), valamint az ezt képviselő rendszerváltó szoclib elithez való viszony lehet. A sok egyéni körzetben a mérleg nyelvét jelentő százalékok megkötésének egyik csomópontja az a csoport lehet, amely a chartista értelmiség elhíresült szárszói találkozóján megfogalmazott "összefogós" gondolatokat piacbarátsággal kombinálja: a DK, a Fodor-féle Magyar Liberális Párt, Bokros Lajos Modern Magyarországa és a Szolidaritás alkothatják majd e csoportot. A másik az alternatív-újbalos-posztliberális-zöld konglomerátum lehet, ami az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért és az egykori Milla alapjaira épülne. Az előbbinek erős vezetője, de korlátozott elérése van, az utóbbiban sokkal több a potenciál (például a fiatalabb korcsoportok tekintetében), de nincs tiszta víziót kínáló, egységet teremteni képes vezetője. Egyik sem kifejezetten ideológiai vagy osztályközösség, hiszen e szempontból heterogének - a választóvonal inkább a vérmérséklet, politikai kultúra, és kicsit talán a közpolitikai program terén kereshető.
A nagy talány e helyzetben az MSZP, melynek mozgását korlátok közé szorítja, hogy új frakciója leginkább régi funkcikból és Mesterházy-protezsékből áll majd. Amíg a párt drasztikus "kinyitása" nincs napirenden, addig az 1994-es, illetve 2006-os bázis bővítésének határai is világosak (mely bázist amúgy is erősen megtizedelte a Jobbik és a DK). De eredeti játékterét minimálisan be kell játszania, sőt talán nagyobb innovációra is szüksége lesz, hogy ne essen kétfelé.
Az így kialakuló két-három hálózatnak kell választások idején a jelenleginél sokkal jobban megkötnie politikai kapacitást és tudást, hogy legalább közelítse a Fidesz hasonló teljesítményét. A végső tartalék pedig az LMP lehetne: de minthogy az ökopárt vezetése már régóta és vállaltan nem áll közelebb a baloldalhoz, mint a jobbhoz, a baltábor efféle bővítése inkább szavazóinak átcsábításával, semmint formális pártközi együttműködéssel lenne elérhető.
Miután a töredékeket mind szervezeti, mind szavazói oldalról begyűjtötték, a nagyobb pártok már meg tudják mérettetni magukat: önállóan, saját miniszterelnök-jelöltet felmutatva, a kormányt kritizálva, úgy, ahogy azt tette a Fidesz és az FKGP 1998-ban - hogy aztán a nagyobb vezetésével együtt kormányozzanak majd. Erre az MSZP és a Együtt-PM által eredetileg megkötött koordinált indulás (egy ellenzéki jelölt az egyéni körzetekben, külön lista) a jövőben is megoldást teremt.
Szervezet és imázs
Nem kisebb feladvány lesz annak a teljesítménynek a megismétlése, amit a Fidesz az elmúlt húsz évben a párt és ökoszisztémájának kiépítése terén felmutatott (és kicsiben ugyanezt csinálta meg a Jobbik is). Innovatív, úttörő megoldások sorát alkalmazták - melyek sok esetben polgárháborús helyzetet teremtettek vagy kirekesztő jellegűek voltak, de működtek. A polgári körök, a kokárdás felszólítás, a kordonbontás mind eldobható eszközök voltak, ahogy Orbán Viktor bármikori ígéretei vagy beszédei is. A termék Orbán Viktor Fidesze volt, függetlenül attól, hogy épp milyen "szövetségben" helyezte el magát, hogy "polgárinak" vagy valami másnak nevezte magát, hogy épp öltönyben vagy kockás ingben mutatkozott.
A mindenkori szavazók 25-45 százalékát lefedő baloldali-demokrata-liberális politikai közösségből a Fideszen inneni politikai vezetők a rendszerváltás után legfeljebb pillanatokra tudtak egységes közösséget kreálni. Ez pedig vezetői kudarc miatt alakult így, és nem azért, mert a baloldal "plurálisabb, demokratikusabb, jó értelemben véve autonómabb" volt - ez a demokratikus Magyarország egyik legnagyobb élethazugsága. Mert hiszen a Demokrata sem volt mindig a Fidesz házilapja, ahogy nem volt törvényszerű az sem, hogy a konzervatív-liberális Solymosi Frigyes 2003-ban ugyanazt a polgári kört erősítette, mint Vona Gábor. A baloldal leendő vezetői néha még a saját pártjuk nevét sem képesek lefoglalni, vagy az általuk eltartott beszélő fejeket kordában tartani. A jobb teljesítményhez még csak az sem kellene, hogy minden mezei MSZP-elnök mellett egy Habony Árpád álljon: Orbánék rendre Berlusconi levetett gönceit gyűjtötték be a turiból - a büszke magyarok pedig mosás nélkül feszítettek benne pár hónappal később. A párt(újra)építési és közösségszervezési házi feladatot a baloldal pártjai rosszabbul oldották meg, különösen feltűnő a kormányon töltött nyolc év elvesztegetése. A Fidesz által közpénzekből kistafírozott Századvég 12 év ellenzéket is kibírna lábon - gyártva azokat a propaganda- és szakértői anyagokat, amelyek ellenzékben és kormányon egyaránt nélkülözhetetlenek a mai politikához.
Egy effajta ökoszisztéma kiépítése kétségkívül nagy befektetéssel jár, ami a tegnapi Kormányváltók heterogén politikai stratégiái mellett első körben nyilván csak párthoz kötötten működhet. A továbblépés útja is egyértelmű: az önálló bázisok hálózatba rendezése. Az ehhez szükséges bizalom ugyanakkor csak a Fidesszel való együttműködést értékalapon kizáró műhelyek között teremthető meg, ami menten lefelezné a szóba jöhető szereplőket. Meg persze az is kellene hozzá, hogy a legalább időszakosan a pártokból élő, de saját agendáját vagy épp aktuális rögeszméjét mindennél fontosabbnak tartó média- és háttérelemzői had minimális belátást gyakoroljon.
Kampánytechnológia
A Fidesz-gépezetet Bajnai lejáratásával fűtötték fel a kampányra; aztán már csak folyamatosan lapátolni kellett bele az ügyészségtől, adóhivataltól, adatkezelő szervektől érkező szenet. De a jó tartalom önmagában mit sem ért volna - ha a kampánytechnológia terén nem lenne a Fidesz évtizedes előnyben.
A baloldali együttműködés létrehozásának last minute jellege minden bizonnyal rányomta bélyegét a kampányra. A fáma rossz helyre kiszórt szórólapokról, torzsalkodásokról, fejetlenségről szól - de egyben persze az országot felszántó Mesterházyról, Gyurcsányról és Bajnairól, hősiesen kitelepülő, kopogtató PM-esekről és "szolisokról". Jó szándékú lelkesedés találkozott amatörizmussal, jó kreatív anyagok botrányosakkal, kihelyezett plakátok kihelyezetlenekkel. Közös érdek és jobb felkészülési lehetőség esetén ezen, a területi kampányon a legkönnyebb javítani.
Nehezebb munka lenne a kampánystratégia és az üzenetek hatékony megtervezése, beleértve a negatív kampányt is. A Fidesz-tanácsadó Arthur Finkelstein és társai a Narancsban leírt módon a legkurrensebb kampánytechnológiát és messaginget alkalmazzák (ilyen volt a "rezsicsökkentés"), a direktívákat pedig pisszenés nélkül hajtja végre a központosított pártszervezet. A demokratikus ellenzék oldalán pártonként legalább egy kampányfőnök és legitim pártvezetői testület kapkodott a kormányrúd után. A közlendőt a miniszterelnök-jelölti vita hiányában hamvába holt "Mesterházy for President"-kampány tette még zavarosabbá. A Fidesz-típusú tényleges összeolvadás hiányában ez kevésbé hatékony rendszer, mint ha a közös egyéni jelöltek egységes arculatán túl minden párt maga vállal felelősséget a kampányáért. A Fideszben mindig lehet tudni, kinek a feje hull majd a rossz teljesítmény miatt - a baloldali pártszövetség esetében erre már logikai lehetőség sem volt, hiszen a kampánymenedzser kritikája eggyé vált (volna) az őt delegáló párt kritikájával.
Másfelől a jövő kampányelemzői minden bizonnyal a Simon Gábor-féle jobber média-overkillt emlegetik majd kulcstényezőként, és nem is alaptalanul. Miközben a Fidesz-gépezet képes lett volna két-három ellenzéki listát külön is tűz alatt tartani, ennek hatásfoka nyilván gyengébb lett volna. Ugyanígy: egyes kevésbé lejáratott ellenzéki egyéni jelöltek listás szavazatarányuk feletti jelentős hozama arra utal, hogy a választók még az összetolt kampány mellett is érzékelték a hitelességi különbséget. A Fidesz-gépezettel szemben a rivális közösség mindig annyit fog érni, mint a legrosszabb tagja, s ezt nem kompenzálja a közös miniszterelnök-jelölt lehetősége vagy a legismertebb logó szerepeltetése. E kampányüzemeltetési hibák a világos irány és imázs hiányában csak fokozódtak, miközben a lázadók zavarodott táborát éppen a Halálcsillag részesítette sugárkezelésben.
*
A demokratikus ellenzék politikai közössége 2014-ben nem semmisült meg. Ha romos házakban, de megmaradtak otthonai is: a parlamentbe bejutott pártok. És ami 2006 óta nem volt: létrejött egy Orbán- és szélsőjobbellenes, választásokra összehozható, virtuális Demokrata Párt. Egy olyan operációs rendszer, melyre mindenki feltelepítheti a maga politikai programját. A baloldal jövőbeli választási eredményei a demokrata erők közötti bizalmatlanságra építő és a Fidesznek más módon is kedvező feltételekre való tudatos felkészüléssel javíthatók. A gerillamódszerekkel is számoló, gondos és kreatív vezetéssel ezen az operációs rendszeren érdemben javítható az együttműködés - összeolvadás nélkül. Ezt kell szem előtt tartania az önkritikának; meg azt, hogy a kapu senki előtt nem zártható be, mert kell még 20 százalék. Kell mindenki, akit be- vagy vissza lehet húzni, különösen a fiatalokat a Jobbik karmai közül. A Fidesz története sem ért véget 1994-ben vagy 2002-ben; hogy 2006-ról ne is beszéljünk. A hibákból tanulni kell és lehet - már az őszi önkormányzati választáson. A rossz kompromisszumok és az önfelmentés ideje viszont lejárt.
A szerző politikai szakértő.
