Benedek Szabolcs

A XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, egyben a legfiatalabb Budapest nagydíjas. Megjelenése változatlanul a gótikus rock sztárjaiéra emlékeztet, miközben a könyveitől egyre nehezebb eltekinteni Európában.

Az ember budapestinek nem születik, hanem azzá válik. Török András bevallottan nem az őslakosoknak szánta a legutóbbi kiadása (2001) óta kibővített könyvét, amely egyébként először idegen nyelveken jelent meg.

A Kossuthkifli roppant szórakoztató, könnyen olvasható mű, de hiába az izgalmak, a Fehér Bélától el is várt receptek vagy a bombasztikus megállapítások, mindezeken túl az írói szándékból a paródián kívül vajmi kevés látszik.

Az elmúlt években sokat lehetett hallani arról, hogy a magyar kriminek mostanság amolyan felfutása, reneszánsza, avagy első igazi kibontakozása lenne. Sietve leszögezem, hogy én ennek per pillanat nem látom nyomát.

Amikor Carlo Pedersoli pályafutása mifelénk valamilyen formában szóba kerül, rendre el szokták mondani, hogy vízilabdázott, és utolsó válogatott meccsét a magyarok ellen vívta. Nos, vízilabdáról nem sok említés esik önéletrajzi könyvében, úszásról is csupán annyi, amennyi az életút megismeréséhez és bizonyos dolgok megértéséhez föltétlen szükséges: a két olimpiai szereplés, valamint az úszásban és vízilabdában szerzett országos bajnoki cím csak afféle mellékszálként bukkan elő.

A finn apától és észt anyától született írónő harmadik regénye eredetileg színműnek készült, ami magyarul is megjelent a Mai finn drámák című kötetben. A Finnországban néhány évvel ezelőtt díjakat nyert és a bestsellerlisták élére került regényváltozatot Magyarországon eddig szokatlan marketingkampánnyal vezette be a kiadó: a Facebookon keresett hozzá előolvasókat. Oksanen egy interjúban elmondta, hogy a cím az erőszak áldozatául esett nők kényszerű fürdésére utal - persze nyilvánvalóan nem csak erre.

Internetes fórumok és honlapok kedvelt játéka találgatni, hogy kik lehetnek és hol rejtőznek a mai szabadkőművesek. Hát most itt van egy.

Elhatároztam, hogy azért sem fogom úgy kezdeni, hogy "Viktor Pelevin a kortárs orosz irodalom fenegyereke". Nem, mert ezt a formulát Szorokinra vagy Jerofejevre is kiosztották már, arrafelé kétségkívül nem szűkölködnek fenegyerekben.

Irodalmi nemzet vagyunk, mi több, sokak szerint a kortárs magyar irodalom rég nem látott módon prosperál, nem véletlen hát, hogy boldog-boldogtalan író akar lenni, és se szeri, se száma az íróiskoláknak. A keresletet a piac alig győzi kielégíteni, mindezek tükrében viszont furának tűnik, hogy nálunk mindeddig hiányzott a nebulók tudásszomját kielégítő írásos oktatási anyag.

Megszokhattuk már, hogy gombaként bukkannak elő a könyvesboltok polcairól a szabadkőművességgel foglalkozó misztikus krimik és a filmesítésre váró kalandregények. S megszokhattuk azt is, hogy drMáriás minduntalan képes meglepni bennünket.