A rendszerváltás hajnalán szokás volt a skandináv államokkal afféle ígéret földjeként példálózni, ahol ugyan kapitalizmus van, de nem az a durva és embertelen, imperialista változat, hanem annál jóval szelídebb. Azóta elborítottak bennünket a skandináv krimik, amelyek puha fedélbe és gyilkosságokba csomagolva, kertelés nélkül tudósítanak súlyos szociális feszültségekről, olyannyira, hogy az olvasóban sokszor nem a bravúros nyomozás ragad meg, hanem a bűntényen jóval túlmutató társadalmi problémák. Mostanára mintha kevesebbet beszélnénk a krimi e speciális vonulatáról – azt nem lehet kijelenteni, hogy leáldozott neki, hiszen a kriminek soha nem áldozhat le, azonban az ismétlődő klisék és figurák sok új izgalmat már nem jelentenek. Talán Per Petterson is így van ezzel, Megtagadom című regényének egyik elbeszélő-hőse legalábbis meglehetős távolságtartással szemléli a könyvesbolt kortárs irodalmi részlegében garmadával heverő bűnügyi regényeket.
A norvég írónak ez a harmadik magyarul megjelent könyve, külföldön igen lelkes kritikákat kapott. Van benne brutális apa, fanatikus anya, elszakított testvérek, érzelem nélküli szex, agresszió, munkanélküliség – szóval a krimikből ismert tömény északi realizmus, krimi nélkül. Kirakós játékként kerülnek helyre a történet elemei, az idősíkok és az elbeszélők váltakozása folyamatosan ébren tartja a figyelmet, ugyanakkor a nyelv nem követi a narráció ide-oda ugrálását, emiatt a figurák és a szituációk időnként egymásba folynak, a regény pedig egyterűvé válik, akár az egyformán fehér északi táj.
Fordította Földényi Júlia. Scolar, 2015, 270 oldal, 3450 Ft
