Könyv

Török András: Budapest könyv

  • Benedek Szabolcs
  • 2013. január 19.

Könyv

Az ember budapestinek nem születik, hanem azzá válik. Török András bevallottan nem az őslakosoknak szánta a legutóbbi kiadása (2001) óta kibővített könyvét, amely egyébként először idegen nyelveken jelent meg.

Az átdolgozás érthető: manapság gyorsan elavul minden, ez alól a bédekkerek sem kivételek, még akkor sem, ha Budapest fejlődésének tempója egyesek szerint elmarad a várttól. (Hadd szőrözzek kicsit az update-ek körül: Puskás Öcsi sírja hiányzik a Bazilika leírásából.)

A Budapest könyv eklektikus helytörténet és alternatív városkalauz, leginkább pedig szeretetteljes és kritikus rajongás tárgya iránt. Nem nélkülözi a szubjektivitást, ami jó, hiszen az embert arra készteti, hogy elmenjen és megnézze, ki volt az az ókori tárgyú malac regényei ellenére mára elfelejtett és e kötetben néven nem nevezett kisrealista író, akinek emléktáblája még mindig ott virít az egyik Váci utcai ház homlokzatán. Török András ama bizonyos régi, mára (sajnos, nem sajnos, ízlés dolga) letűnőben lévő pesti értelmiségi hangon beszél: okos, logikus, alapos, meggyőző, néha viszont túlságosan bőbeszédű és kedélyeskedő, és szeret bizonyos dolgokat újra meg újra elmondani. Idő- és térbeli bolyongásaihoz két útitársa akad: Simplicissimus és Complicatus viszik a személyességet a könyvbe - kár, hogy szerepeltetésük okairól kevés derül ki, előbbi nyilván a szerző alteregója, talán a másik is. A szép kivitelű kötetet régi életképek (személyes kedvencem: Mándy elsétál a Víg utcai fodrászüzlet előtt), valamint Felvidéki András rajzai és térképei díszítik. Utóbbiakat viszont jobban a szöveghez kellett volna igazítani, a józsefvárosi plébániatemplom, illetve a József telefonközpont számai például összecserélődtek. S talán egyszer lesz egy még tovább bővített kiadás is, amely nem csupán a turisztikailag frekventált területekre fókuszál.

Park, 2012, 520 oldal, 4500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.