Nagy V. Gergõ

Bornírt belátásnak tűnhet, de a tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy a spanyol gitár vagy a mariachi trombita rendszerint idétlenül mutat a gringók kezében.

Az már nagyjából biztosra vehető, hogy a leedsi Mekons soha nem fog még egy olyan dalt írni, mint a 78-as keltezésű, a sosem volt barátnőt dühödten vádló, minden ízében perfekt Where Were You - ám ezt alighanem már nem is várja el tőle senki. A Gang of Fourral egy színtérről származó banda hamisítatlanul primkó és vadul balos punkkal indult a műfaj nulladik órájában, hogy aztán némely tüntetően amatőr és lo-fista kísérlet után afféle kocsmacountry-zenekarként találja föl magát az alt-country egyik ősforrásaként is tisztelt Fear & Whiskey című 85-ös albumon.

Bizsergetően militáns hangzású neve dacára a portlandi Blitzen Trapper afféle kedvesen szétszórt folk-rockban utazik, amely megannyi egyéb forrásvidék alkalmi gondozása mellett legkivált a 70-es évek szakállas folkistáinak patinás örökségét ápolja, valamint a 90-es dekád zajba mártott indie-rockjának fésületlen szellemét. Illetve újabban inkább az előbbit, mert a néhány éve a Sub Pophoz szerződött banda érésével párhuzamban egyre inkább felfedezte magának az amerikai rock hőskorszakának klasszikusait Dylantől a CSNY-on át a Grateful Deadig.

"Nem önéletrajz" - olvasható Bíró Yvette első regényének hátlapján, s ez az előzékeny útjelző tábla rögvest arra hívja föl az olvasói figyelmet, hogy a Futó cselekménye azért valamilyen mértékben mégiscsak Bíró Yvette élettörténetét regényesíti. Egészen pontosan - amiképp ez legalábbis a szövegből vélhető - egy már-már elbeszélhetetlennek mutatkozó életesemény utótörténetét, amennyiben a Futó hőse, a biográfiai szerzőt (a nevezetes filmesztétát-filmírót) több ponton világosan megidéző Marion egy brutális autóbaleset után arra eszmél, hogy "sem anyja, sem felesége [...] többé senkinek", innentől fogva pedig hosszú éveken és megannyi különböző országon hordozza-cipeli keresztül feldolgozni próbált traumája terhét.

Széles körű egyetértés mutatkozik abban, hogy a The Fiery Furnaces egyedisége a zenekart alapító két Friedberger testvér szemléletének összeszikrázásából fakad - ám ha a valódi géniuszt kutatják e kétségkívül eredeti banda megkapóan csapongó tételei mögött, úgy azt mégis a dalírási feladatokat nagyobbára teljesítő Matthew-val szokás azonosítani. Ennek fényében pedig különösen örömteli, hogy a jócskán megnyerő külsejű Eleanor feltűnő szerzői talentumot csillogtat meg az első szólóalbumán - amelyről a legkevésbé sem hiányzik a nagyra becsült báty szellemdús jelenléte. A Last Summer legfőbb erényét ugyanis éppen a személyessége és póztalan egyszerűsége jelenti.

Az akusztikus gitár bánatos témája mögé hajókürt túlvilági hangja kúszik, aztán mindkettő feloldódik a sivatagi vihar fehér zajában - efféle emlékek rémlenek föl a Mountains legutóbbi albumáról. A brooklyni ambientduó az organikus hangszerelés és a pasztorális elektronika ötvözetén kísérletezik a kétezres évek közepe óta, amihez gazdag hangszerparkot hasznosít a harmóniumtól a csellón át az orgonáig, s olykor - mint a fent megidézett tételben is - természetes zajok felvételeivel dúsítja szélesvásznú hangfestményeit.