A legújabb sorlemezt viszont láthatólag a megújhodás vágya szülte, hiszen Mountainsék odahagyták az instrumentumok közül az eddigi legfontosabbat, a laptopot, s megannyi pedállal és analóg szintivel a hónuk alatt egy stúdióba vonultak. Az ekként rögzített Air Museum a naturális felvételi körülmények dacára is jócskán ridegebben szól, mint a komputerrel megmunkált albumok. Nem mintha különösebben drámai lenne a változás, hiszen lényegében ez még mindig ugyanaz a finoman rétegzett, méltóságteljesen hömpölygõ avant-folk, amely a korábbi anyagokat fémjelezte - ámde sûrûbb, fémesebb és masszívabb a géphangok uralta hangkép, és jócskán kevesebb a levegõs, jelentõségteljesen csendes pillanat.
Elsõre kissé statikusnak mutatkoznak az Air Museum régi vágású szintihangokra komponált, a hetvenes évek vonatkozó pionírjait gyakorta megidézõ, monoton tételei, s jócskán hiányzik az akusztikus hangszerek és az elektronikus moraj között felizzó feszültség is - ám az egyszerre súlyos és lebegõs atmoszféra miatt még mindig magával ragadó az anyag. Szürkébb és szûkösebb tájak peregnek a szemünk elõtt az új lemezt hallgatván, mint a korábbiak esetében, de azért az Air Museum hangjai még mindig gazdag és fenséges vidékre vezetnek.
Thrill Jockey, 2011
*** és fél
