lemez - MOUNTAINS: AIR MUSEUM

  • Nagy V. Gergõ
  • 2011. június 30.

Zene

Az akusztikus gitár bánatos témája mögé hajókürt túlvilági hangja kúszik, aztán mindkettő feloldódik a sivatagi vihar fehér zajában - efféle emlékek rémlenek föl a Mountains legutóbbi albumáról. A brooklyni ambientduó az organikus hangszerelés és a pasztorális elektronika ötvözetén kísérletezik a kétezres évek közepe óta, amihez gazdag hangszerparkot hasznosít a harmóniumtól a csellón át az orgonáig, s olykor - mint a fent megidézett tételben is - természetes zajok felvételeivel dúsítja szélesvásznú hangfestményeit.
Az akusztikus gitár bánatos témája mögé hajókürt túlvilági hangja kúszik, aztán mindkettõ feloldódik a sivatagi vihar fehér zajában - efféle emlékek rémlenek föl a Mountains legutóbbi albumáról. A brooklyni ambientduó az organikus hangszerelés és a pasztorális elektronika ötvözetén kísérletezik a kétezres évek közepe óta, amihez gazdag hangszerparkot hasznosít a harmóniumtól a csellón át az orgonáig, s olykor - mint a fent megidézett tételben is - természetes zajok felvételeivel dúsítja szélesvásznú hangfestményeit.

A legújabb sorlemezt viszont láthatólag a megújhodás vágya szülte, hiszen Mountainsék odahagyták az instrumentumok közül az eddigi legfontosabbat, a laptopot, s megannyi pedállal és analóg szintivel a hónuk alatt egy stúdióba vonultak. Az ekként rögzített Air Museum a naturális felvételi körülmények dacára is jócskán ridegebben szól, mint a komputerrel megmunkált albumok. Nem mintha különösebben drámai lenne a változás, hiszen lényegében ez még mindig ugyanaz a finoman rétegzett, méltóságteljesen hömpölygõ avant-folk, amely a korábbi anyagokat fémjelezte - ámde sûrûbb, fémesebb és masszívabb a géphangok uralta hangkép, és jócskán kevesebb a levegõs, jelentõségteljesen csendes pillanat.

Elsõre kissé statikusnak mutatkoznak az Air Museum régi vágású szintihangokra komponált, a hetvenes évek vonatkozó pionírjait gyakorta megidézõ, monoton tételei, s jócskán hiányzik az akusztikus hangszerek és az elektronikus moraj között felizzó feszültség is - ám az egyszerre súlyos és lebegõs atmoszféra miatt még mindig magával ragadó az anyag. Szürkébb és szûkösebb tájak peregnek a szemünk elõtt az új lemezt hallgatván, mint a korábbiak esetében, de azért az Air Museum hangjai még mindig gazdag és fenséges vidékre vezetnek.

Thrill Jockey, 2011

*** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.