lemez - ELEANOR FRIEDBERGER: LAST SUMMER

  • Nagy V. Gergõ
  • 2011. augusztus 11.

Zene

Széles körű egyetértés mutatkozik abban, hogy a The Fiery Furnaces egyedisége a zenekart alapító két Friedberger testvér szemléletének összeszikrázásából fakad - ám ha a valódi géniuszt kutatják e kétségkívül eredeti banda megkapóan csapongó tételei mögött, úgy azt mégis a dalírási feladatokat nagyobbára teljesítő Matthew-val szokás azonosítani. Ennek fényében pedig különösen örömteli, hogy a jócskán megnyerő külsejű Eleanor feltűnő szerzői talentumot csillogtat meg az első szólóalbumán - amelyről a legkevésbé sem hiányzik a nagyra becsült báty szellemdús jelenléte. A Last Summer legfőbb erényét ugyanis éppen a személyessége és póztalan egyszerűsége jelenti.
Széles körû egyetértés mutatkozik abban, hogy a The Fiery Furnaces egyedisége a zenekart alapító két Friedberger testvér szemléletének összeszikrázásából fakad - ám ha a valódi géniuszt kutatják e kétségkívül eredeti banda megkapóan csapongó tételei mögött, úgy azt mégis a dalírási feladatokat nagyobbára teljesítõ Matthew-val szokás azonosítani. Ennek fényében pedig különösen örömteli, hogy a jócskán megnyerõ külsejû Eleanor feltûnõ szerzõi talentumot csillogtat meg az elsõ szólóalbumán - amelyrõl a legkevésbé sem hiányzik a nagyra becsült báty szellemdús jelenléte.

A Last Summer legfõbb erényét ugyanis éppen a személyessége és póztalan egyszerûsége jelenti. Ismerõs ugyan a hangzás az elõzmények révén, amiképp akadnak a TFF diszkográfiájába prímán beillõ tételek is (mint mondjuk az Inn Of The Seventh Ray) - ámde az amott többnyire tapasztalható feszítõ ötletgazdagság és az olykori elidegenítõ váltások helyett emitt klasszikusan felépített és rokonszenvesen közvetlen popszámok a jellemzõk. A lefegyverzõ bájú Eleanor édes-bús brooklyni sztorikról mesél mosolygós hangján, jobbára zongorán és basszuson billegõ dalaiból vagány, csajos lezserség és szomorkás nosztalgia árad, s az is jól áll neki, mikor a Motown dallamvilágához (I Won't Fall Apart On You Tonight) vagy a hetvenes évek funkjához (Roosevelt Island) fordul ihletért. Régi vágású, mégis friss huzatú lemez a Last Summer; jellegzetesen New York-i, vonzóan könnyed, jófajta nyári darab.

Merge, 2011

****

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.