Lemez

Noel Gallagher's High Flying Birds

  • Nagy V. Gergõ
  • 2011. december 10.

Zene

Sok víz folyt már le a Temzén azóta, hogy Noel Gal-lagher majd' egész Britannia érzésvilágát képes volt stadionrengető dalokba foglalni, s alighanem ma már az sem számít különösebben eretnek gondolatnak, ha a 2009-ben feloszlott Oasis utolsó másfél évtizedét egy elnyújtott - és sokban persze törvényszerű - agónia történeteként igyekszünk leírni. Amely egyébként még mindig nem ért véget, hiszen a hisztis Gallagher testvérpár két évvel a végzetesnek tetsző patália után saját projektjeiben próbálkozik a másikra tromfolni - igaz, a Beady Eye és a High Flying Birds csörtéje már aligha okoz bárkinek álmatlan éjszakákat. A lobbanékony kedélyű Liam egy húzós, könnyed rocklemezzel ünnepelte a bátytól való szabadulást, Noel pedig az öcsikétől gúzsba kötött kreatív energiák szárnyalását ígérte - az eredmény azonban éppoly kevéssé vérforraló, mint a Beady Eye esetében. Mert akadnak ugyan szolid újdonságok - mint a női kórus és a nagyzenekari kíséret a nyitó Everybody's On The Runban, vagy az AKA... What life! house-osan döngölő alapja -, néhány tétel pedig a dalszerző Gallagher kiváló formáját mutatja (például a prímán kiabálható refrénnel ékesített, rokonszenvesen primitív Dream On), azért a HFB öncímű debütjén nagyobbára ugyanaz a középtempós, öreges, kockázatmentesen cammogó rockzene szól, mint a kései Oasiseken - ráadásul néhol a hőskor iránti masz-szív nosztalgia (az If I Had a Gun egyenesen a Wonderwallra hajaz) is megmutatkozik. Meg kell hagyni, szelídebb, érettebb és letisztultabb modorban dalol a korosodó Sir Noel - ám első szólója ettől még aligha tetszik érdekfeszítőnek.

Sour Mash, 2011


Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.