Sok víz folyt már le a Temzén azóta, hogy Noel Gal-lagher majd' egész Britannia érzésvilágát képes volt stadionrengető dalokba foglalni, s alighanem ma már az sem számít különösebben eretnek gondolatnak, ha a 2009-ben feloszlott Oasis utolsó másfél évtizedét egy elnyújtott - és sokban persze törvényszerű - agónia történeteként igyekszünk leírni. Amely egyébként még mindig nem ért véget, hiszen a hisztis Gallagher testvérpár két évvel a végzetesnek tetsző patália után saját projektjeiben próbálkozik a másikra tromfolni - igaz, a Beady Eye és a High Flying Birds csörtéje már aligha okoz bárkinek álmatlan éjszakákat. A lobbanékony kedélyű Liam egy húzós, könnyed rocklemezzel ünnepelte a bátytól való szabadulást, Noel pedig az öcsikétől gúzsba kötött kreatív energiák szárnyalását ígérte - az eredmény azonban éppoly kevéssé vérforraló, mint a Beady Eye esetében. Mert akadnak ugyan szolid újdonságok - mint a női kórus és a nagyzenekari kíséret a nyitó Everybody's On The Runban, vagy az AKA... What life! house-osan döngölő alapja -, néhány tétel pedig a dalszerző Gallagher kiváló formáját mutatja (például a prímán kiabálható refrénnel ékesített, rokonszenvesen primitív Dream On), azért a HFB öncímű debütjén nagyobbára ugyanaz a középtempós, öreges, kockázatmentesen cammogó rockzene szól, mint a kései Oasiseken - ráadásul néhol a hőskor iránti masz-szív nosztalgia (az If I Had a Gun egyenesen a Wonderwallra hajaz) is megmutatkozik. Meg kell hagyni, szelídebb, érettebb és letisztultabb modorban dalol a korosodó Sir Noel - ám első szólója ettől még aligha tetszik érdekfeszítőnek.
Sour Mash, 2011
