Lemez

Noel Gallagher's High Flying Birds

  • Nagy V. Gergõ
  • 2011. december 10.

Zene

Sok víz folyt már le a Temzén azóta, hogy Noel Gal-lagher majd' egész Britannia érzésvilágát képes volt stadionrengető dalokba foglalni, s alighanem ma már az sem számít különösebben eretnek gondolatnak, ha a 2009-ben feloszlott Oasis utolsó másfél évtizedét egy elnyújtott - és sokban persze törvényszerű - agónia történeteként igyekszünk leírni. Amely egyébként még mindig nem ért véget, hiszen a hisztis Gallagher testvérpár két évvel a végzetesnek tetsző patália után saját projektjeiben próbálkozik a másikra tromfolni - igaz, a Beady Eye és a High Flying Birds csörtéje már aligha okoz bárkinek álmatlan éjszakákat. A lobbanékony kedélyű Liam egy húzós, könnyed rocklemezzel ünnepelte a bátytól való szabadulást, Noel pedig az öcsikétől gúzsba kötött kreatív energiák szárnyalását ígérte - az eredmény azonban éppoly kevéssé vérforraló, mint a Beady Eye esetében. Mert akadnak ugyan szolid újdonságok - mint a női kórus és a nagyzenekari kíséret a nyitó Everybody's On The Runban, vagy az AKA... What life! house-osan döngölő alapja -, néhány tétel pedig a dalszerző Gallagher kiváló formáját mutatja (például a prímán kiabálható refrénnel ékesített, rokonszenvesen primitív Dream On), azért a HFB öncímű debütjén nagyobbára ugyanaz a középtempós, öreges, kockázatmentesen cammogó rockzene szól, mint a kései Oasiseken - ráadásul néhol a hőskor iránti masz-szív nosztalgia (az If I Had a Gun egyenesen a Wonderwallra hajaz) is megmutatkozik. Meg kell hagyni, szelídebb, érettebb és letisztultabb modorban dalol a korosodó Sir Noel - ám első szólója ettől még aligha tetszik érdekfeszítőnek.

Sour Mash, 2011


Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.