Bizsergetõen militáns hangzású neve dacára a portlandi Blitzen Trapper afféle kedvesen szétszórt folk-rockban utazik, amely megannyi egyéb forrásvidék alkalmi gondozása mellett legkivált a 70-es évek szakállas folkistáinak patinás örökségét ápolja, valamint a 90-es dekád zajba mártott indie-rockjának fésületlen szellemét. Illetve újabban inkább az elõbbit, mert a néhány éve a Sub Pophoz szerzõdött banda érésével párhuzamban egyre inkább felfedezte magának az amerikai rock hõskorszakának klasszikusait Dylantõl a CSNY-on át a Grateful Deadig. Aminek fényében nem különösebben megrázó fordulat, hogy Eric Earley zenekara a hatodik sorlemezen már teljes mellszélességgel átadta magát a vonatkozó évtized iránti nosztalgiának. A korai anyagok hebrencsen játékos hangfekvése végképp a múlté, az érdes hangzást régiessé koszolt, egyúttal elegáns és gazdag hangkép váltotta föl, az egykori vadulások pedig a mûfaji kereteket soha el nem hagyó szolid rockolásokká szelídültek - szóval az American Goldwing egészében úgy fest, mint egy virtigli folk/country-rock lemez a hetvenes évek elejérõl. Annak mondjuk nem is rossz, helyén van minden a Neil Young-os steel gitároktól a háttérben kalandozó bárzongorán át az itt-ott beköszönõ bendzsóig, a szövegeket pedig valósággal ellepi az országúti por és a kóborló elbeszélõ sûrû magánya. Csak valahogy a dalokból hiányzik a kraft. Korábban a BT inkább játszott a sémákkal, most viszont szimplán lubickol bennük - ilyenformán a legújabb anyag aligha több, mint a Dylanek és Youngok elõtti tengermély, ámde annál feledhetõbb fõhajtás.
Sub Pop, 2011
** és fél
