„Mindig mást szállított”
Ötven éve halt meg Igor Stravinsky. De írhatnánk Sztravinszkijt is, több arca volt, megnéztünk néhányat ezek közül. Volt közöttük nemigen ismert, sőt egyenesen kellemetlen is.
Ötven éve halt meg Igor Stravinsky. De írhatnánk Sztravinszkijt is, több arca volt, megnéztünk néhányat ezek közül. Volt közöttük nemigen ismert, sőt egyenesen kellemetlen is.
Az improvizáció, mint a neve is mutatja, előre nem látott, váratlan jelenséget jelöl: a zenében a helyben kitalált és egyidejűleg el is játszott dallamokat. Vajon ma – ha éppen nem dzsesszkoncerten ül – hányszor van része ilyesmiben a koncertlátogatónak?
Keresett előadó, elsősorban kottahű, mégis lendületes, energikus előadását dicsérik a kritikusok. A fiatal művésszel a hegedűs múltjáról, a feltöltődés szükségességéről és a hazaköltözéséről beszélgettünk.
Ezúttal két nagyszerű zongoristát kérdeztünk Beethoven műveiről, játékáról, kompozícióinak belső világáról, hogy közelebb jussunk a mai Beethoven-képhez.
Két nap alatt tizenkét kastélyt megnézni soknak tűnhet, ám sajnos könnyen teljesíthető. Ez sokat elmond a kastélyok állapotáról és látogathatóságáról.