HANGADÓ – Az eltűnt improvizáció nyomában

Odaillő átvezetés

Zene

Az improvizáció, mint a neve is mutatja, előre nem látott, váratlan jelenséget jelöl: a zenében a helyben kitalált és egyidejűleg el is játszott dallamokat. Vajon ma – ha éppen nem dzsesszkoncerten ül – hányszor van része ilyesmiben a koncertlátogatónak?

Minél régebbre tekintünk, tehát minél kezdetlegesebb, „szűkszavúbb” volt a kottaírás, a zene megszólaltatója annál inkább rögtönzésre kényszerült. Az előadó a maga zenei tudása, érzéke és ízlése szerint, de persze meghatározott szabályokat követve adta elő a darabot, díszítette, variálta.

De tekintsünk a nem túl régi múltra, Beethovenre például. Zongorakoncertjeire – kiváló zongorista volt – sokan elsősorban virtuóz rögtönzései miatt voltak kíváncsiak. Tanítványa, Carl Czerny így írt róla: „Felettébb briliánsan és bámulatosan rögtönzött; bármilyen társaságban találta is magát, értett hozzá, hogy hallgatóinál olyan hatást váltson ki, hogy gyakran szem nem maradt szárazon, egyesek pedig hangos zokogásban törtek ki, mert volt a kifejezésében valami csodálatos (…). Ha befejezett egy ilyenfajta improvizációt, hangos nevetésben is ki tudott törni és hallgatóit, akikben ilyen megindultságot keltett, kigúnyolni, mondván: »Bolondok vagytok ti!«”. Egy másik tanítvány, Ferdinand Ries felidézte, hogy amikor egy Graun-témát játszott, Beethoven „elkezdte bal kézzel ugyanazt eljátszani, majd mellétette a jobbat is és a legcsekélyebb megszakítás nélkül egy jó félórán át dolgozott rajta”. Az biztos, hogy a korabeli koncertgyakorlatnak szerves, úgyszólván kötelező része volt az improvizáció, hiszen ebben lehetett jól megcsillogtatni az előadói, illetve zeneszerzői képességeket.

Az improvizációnak a koncerteken volt egy másik fontos funkciója is: mielőtt a leírt művet eljátszotta volna, a zenész így ismerkedhetett meg a hangszerrel. A mai, immár gyakorlatilag változatlan hangversenyzongorák esetében ez kevésbé fontos, de a 19. század első felében használatos, különféle billentyűs hangszerek esetében nagyon is számított. Lehet, hogy időnként a mai zongoristáknak is jólesne (vagy jót tenne…), hogy mielőtt elindítanák, mondjuk, Liszt h-moll szonáta vagy Beethoven Appassionata jelentőségteljes kezdőhangjait, egy szabad „előjátékkal” ráhangolódhatnának a helyzetre, a közönségre, a mű hangulatára. Ma persze ezt a szerző vagy a szent kottaszöveg iránti felháborító vagy nevetséges tiszteletlenségnek tartanánk. Czerny szerint a bevezető rögtönzés szerepe „felkészíteni a hallgatót és megteremteni a hangulatot” – praktikusan inkább megragadni a közönség figyelmét, akik még zajongnak, beszélgetnek. Liszt tréfásan megjegyezte, hogy Az alvajáró című Bellini-opera témáira írt fantáziájának első oldalát csak azért írta, hogy a közönségnek legyen ideje „leülni és kifújni az orrát”.

Elő-játékot, azaz pre-ludiumot mondunk, mert – amellett, hogy már Bachnál is önálló műfaj volt – éppen ilyesféle szerepet játszott. Még a 19. században is sokszor preludizálásnak hívták ezt a leírt darabra rávezető szabad játékot. Egyes komponistákról – jelesül éppen Beethovenről – a zenetudósok azt is mondják, hogy ilyen prelúdiumokat a mű végső formájába is beépítettek. Liszt Transzcendens etűdjei közül például az első, amely az eredeti kéziraton a többes számú Préludes címmel szerepel, nagy valószínűséggel egy vagy akár több efféle rövid imp­rovizált prelúdium lejegyzett változata. A többi etűdnél sokkal rövidebb darabról van szó, amely Kenneth Hamilton zenész-zenetudós szerint „remekül használható bemelegítő prelúdium”, és „világos képet ad arról, milyen jellegű improvizációt hallhatott a közönség, amikor Liszt a pódiumra lépett”. A karmester és zongorista Hans von Bülow, Liszt kortársa (és veje) egyenesen azt tanácsolta növendékeinek, hogy saját rögtönzéseikhez Beethoven prelúdiumait tekintsék mintának. Ő maga ugyan kitűnően preludizált, de olykor kelletlenül: „Mondjuk ki: nem lenne szabad prelűdöt játszani a darabok előtt. Ám néha a művész kénytelen mégis ehhez az eszközhöz nyúlni, amikor például egy hallgató az egész darabot szeretné hallani, ám ettől megfosztja, hogy a szomszédja csevegni szeretne.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”