HANGADÓ – Az eltűnt improvizáció nyomában

Odaillő átvezetés

Zene

Az improvizáció, mint a neve is mutatja, előre nem látott, váratlan jelenséget jelöl: a zenében a helyben kitalált és egyidejűleg el is játszott dallamokat. Vajon ma – ha éppen nem dzsesszkoncerten ül – hányszor van része ilyesmiben a koncertlátogatónak?

Minél régebbre tekintünk, tehát minél kezdetlegesebb, „szűkszavúbb” volt a kottaírás, a zene megszólaltatója annál inkább rögtönzésre kényszerült. Az előadó a maga zenei tudása, érzéke és ízlése szerint, de persze meghatározott szabályokat követve adta elő a darabot, díszítette, variálta.

De tekintsünk a nem túl régi múltra, Beethovenre például. Zongorakoncertjeire – kiváló zongorista volt – sokan elsősorban virtuóz rögtönzései miatt voltak kíváncsiak. Tanítványa, Carl Czerny így írt róla: „Felettébb briliánsan és bámulatosan rögtönzött; bármilyen társaságban találta is magát, értett hozzá, hogy hallgatóinál olyan hatást váltson ki, hogy gyakran szem nem maradt szárazon, egyesek pedig hangos zokogásban törtek ki, mert volt a kifejezésében valami csodálatos (…). Ha befejezett egy ilyenfajta improvizációt, hangos nevetésben is ki tudott törni és hallgatóit, akikben ilyen megindultságot keltett, kigúnyolni, mondván: »Bolondok vagytok ti!«”. Egy másik tanítvány, Ferdinand Ries felidézte, hogy amikor egy Graun-témát játszott, Beethoven „elkezdte bal kézzel ugyanazt eljátszani, majd mellétette a jobbat is és a legcsekélyebb megszakítás nélkül egy jó félórán át dolgozott rajta”. Az biztos, hogy a korabeli koncertgyakorlatnak szerves, úgyszólván kötelező része volt az improvizáció, hiszen ebben lehetett jól megcsillogtatni az előadói, illetve zeneszerzői képességeket.

Az improvizációnak a koncerteken volt egy másik fontos funkciója is: mielőtt a leírt művet eljátszotta volna, a zenész így ismerkedhetett meg a hangszerrel. A mai, immár gyakorlatilag változatlan hangversenyzongorák esetében ez kevésbé fontos, de a 19. század első felében használatos, különféle billentyűs hangszerek esetében nagyon is számított. Lehet, hogy időnként a mai zongoristáknak is jólesne (vagy jót tenne…), hogy mielőtt elindítanák, mondjuk, Liszt h-moll szonáta vagy Beethoven Appassionata jelentőségteljes kezdőhangjait, egy szabad „előjátékkal” ráhangolódhatnának a helyzetre, a közönségre, a mű hangulatára. Ma persze ezt a szerző vagy a szent kottaszöveg iránti felháborító vagy nevetséges tiszteletlenségnek tartanánk. Czerny szerint a bevezető rögtönzés szerepe „felkészíteni a hallgatót és megteremteni a hangulatot” – praktikusan inkább megragadni a közönség figyelmét, akik még zajongnak, beszélgetnek. Liszt tréfásan megjegyezte, hogy Az alvajáró című Bellini-opera témáira írt fantáziájának első oldalát csak azért írta, hogy a közönségnek legyen ideje „leülni és kifújni az orrát”.

Elő-játékot, azaz pre-ludiumot mondunk, mert – amellett, hogy már Bachnál is önálló műfaj volt – éppen ilyesféle szerepet játszott. Még a 19. században is sokszor preludizálásnak hívták ezt a leírt darabra rávezető szabad játékot. Egyes komponistákról – jelesül éppen Beethovenről – a zenetudósok azt is mondják, hogy ilyen prelúdiumokat a mű végső formájába is beépítettek. Liszt Transzcendens etűdjei közül például az első, amely az eredeti kéziraton a többes számú Préludes címmel szerepel, nagy valószínűséggel egy vagy akár több efféle rövid imp­rovizált prelúdium lejegyzett változata. A többi etűdnél sokkal rövidebb darabról van szó, amely Kenneth Hamilton zenész-zenetudós szerint „remekül használható bemelegítő prelúdium”, és „világos képet ad arról, milyen jellegű improvizációt hallhatott a közönség, amikor Liszt a pódiumra lépett”. A karmester és zongorista Hans von Bülow, Liszt kortársa (és veje) egyenesen azt tanácsolta növendékeinek, hogy saját rögtönzéseikhez Beethoven prelúdiumait tekintsék mintának. Ő maga ugyan kitűnően preludizált, de olykor kelletlenül: „Mondjuk ki: nem lenne szabad prelűdöt játszani a darabok előtt. Ám néha a művész kénytelen mégis ehhez az eszközhöz nyúlni, amikor például egy hallgató az egész darabot szeretné hallani, ám ettől megfosztja, hogy a szomszédja csevegni szeretne.”

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Kesergő a két öszvérhez

A Három óriásplakát Ebbing határában és az Erőszakik rendezője minden próbálkozás során méterekkel emeli a lécet önmaga előtt, s – mint mindig – most is gond nélkül libben át felette. McDonagh ezúttal is egy elszigetelt atmoszférában kutatja az „emberi” jelző jelentéstartalmát, amelyet magasztalásként és sértésként egyaránt alkalmaz.

Elveszetten

  • SzSz

A rendező 2019-ben, a Házassági történet promókörútján vette újra kezébe középiskolás kora kedves könyvét, Don DeLillo Fehér zaját. Nem nehéz rájönni, miért épp akkor: a regény hősei egy misztikus esemény hatására hirtelen megkérdőjelezik saját szokásaikat, érzései­ket, sőt az egész életüket. Meglehet, hasonlóan érez egy filmrendező is, akinek szekere épp az Oscarig vezető, rögös és értelmetlen úton döcög.

Minden bizonytalan

A videókat és installációkat készítő szlovák képzőművész elsősorban az ún. átrajzolt, leg­inkább újságokban, könyvekben és képeslapokon talált képeken alapuló munkáival vált ismertté. E sikeres, több magángyűjteményben is megtalálható művek nemcsak az emlékeinkben élő, hanem nyomaiban még mindig fel-felbukkanó, a volt szovjet blokk lakói számára nagyon is ismerős vizuális és történeti hagyományait dolgozták fel és írták újra.

Kibontakozik lassan

Egy walesi bányászfaluban nőtt fel az idén 81 éves John Cale, de már gyerekkorában a zene iránt mutatott érdeklődést. Orgonált a helyi templomban, később brácsázni kezdett, azután Londonban, majd New Yorkban folytatott zenei tanulmányokat, ahol Aaron Copland volt a mestere.

Így is szép

A 18. század végén, a polgári hangverseny­élet hajnalán gyakran szerepelt ugyanazon a műsoron intim kamaramű, dal és nagyzenekari szimfónia, utóbbi gyakran több részletre bontva. Ezt a jótékony változatosságot idézte fel Keller András, aki nincs híján a kitűnő ötleteknek.

Elszáradt arcok

Felhajtás, a kínált holmi értékéhez képest túl nagy reklám: ezt jelenti a szerző negyedik regényének címe. A neonzöld szmájli és a betűk neonzöldje a borítón a könyvben felbukkanó árura, egy drogra utal. Az egyenmosoly a grafikai megoldásnak köszönhetően vibrál. Ez a látvány meg is alapozza az olvasmány­élményt, amelynek meghatározó vonulata a bizonytalanság.

Valóra vált álom

Az utókor korántsem elfogulatlan emlékezetében Horthy Miklós zömmel Magyarország kormányzójaként él, aki többnyire fess altengernagyi egyenruhában feszít, esetleg fehér lován léptet. Tette is mindezt 24 és fél éven keresztül, egy tengerrel nem bíró ország („király nélküli királyság”) államfőjeként.

Papás-mamás

Egy játszóházban, pontosabban egy játszóház előterében vagyunk, ahol egy egyedülálló apa és egy válófélben lévő anya várakozik a foglalkozáson lévő gyerekére. Bár kapcsolatuk kissé viharosan indul (gyermekeik összevesznek bent, és természetesen felelőst kell találni egy ilyen komoly helyzetben), de a hosszú közös várakozások alkalmával – mi sem természetesebb – összemelegednek. Eddig ideálisnak tűnik a helyzet, ugye?

Megalázva

Kedden ért véget a PDSZ meghirdette egyhetes országos, ún. gördülő pedagógussztrájk. A záróaktus a Szolidaritás Napja volt, amelyen a közoktatás szereplői mellett a szakképzési centrumok néhány intézményéből, valamint egyházi iskolákból is demonstráltak tanárok. 

Kezek az asztal felett

Jednou budem dál, jednou budem dál, jednou budem dál, já vím… – énekelte szombaton este kicsivel nyolc előtt a Vencel téren a spontán módon, mindenféle közösségi meghirdetés nélkül összeverődött sok száz fős tömeg. A megválasztott elnökként első televíziós interjújára a nemzeti múzeumba siető Petr Pavelt üdvözölték így.

Szégyen nélkül

Miközben a hajléktalan nők körében kifejezetten gyakoriak a nőgyógyászati problémák, az állami ellátáshoz való hozzáférésük finoman szólva is nehezített. A tavaly október óta működő traumatudatos nőgyógyászati rendelőben az egyszeri ellátásokon túl tartós segítséget és sokszor lelki támaszt is nyújtanak a nehéz helyzetű nőknek.