HANGADÓ - interjú

„Mindig mást szállított”

Vajda Gergely zeneszerző, karmester Stravinskyról

Zene

Ötven éve halt meg Igor Stravinsky. De írhatnánk Sztravinszkijt is, több arca volt, megnéztünk néhányat ezek közül. Volt közöttük nemigen ismert, sőt egyenesen kellemetlen is.

Magyar Narancs: Mi az az egy vagy két szó, ami azonnal eszedbe jut, ha azt mondom, Stravinsky?

Vajda Gergely: Kamaszkoromban volt egy mániákus, nagyjából másfél éves Stravinsky-korszakom. Feltétel nélkül mindent imádtam tőle. Ez később aztán árnyalódott. Nemrég pedig épp olvastam egy cikket Stravinsky fasisztoid megnyilatkozásairól, ami valahogy meg is lepett, meg nem is.

MN: Három korszakot szokás megkülönböztetni a pályáján – az oroszt, a neoklasszikust és II. világháború utáni, részben szeriális műveket is hozót. A 19. század, még a 20. század első fele is sok helyen a nemzeti zenék feltámadását hozta. Bartók alapvetően feldolgozta és beépítette a népzenét a műveibe – Stravinsky hogyan használta a népzenét?

VG: Bartók és Kodály megközelítése forradalmian új volt a népzene kezelésében, új volt már a gyűjtés módja is. Stravinsky zenekari zenéjében a Rimszkij-Korszakov-vonalat viszi tovább, lényegében a romantikát. A Tavaszi áldozat persze rendkívüli hatást gyakorolt és gyakorol ma is, fontos mérföldkő, de visszatekintve, ellentétben a dodekafóniával, nem forradalmian új esztétika, inkább egy, a késő romantikához hasonló zsákutca, miközben annak nagyon egyéni, egyszeri és megismételhetetlen tagadása is.

MN: Glenn Gould, aki többre becsülte a Tűzmadárt, mint a Tavaszi áldozatot, érdekes megjegyzést tett, amit egyébként mások is alátámasztanak. Eszerint igenis van felismerhető Stravinsky-stílus, de igazából még sincs, mert a földrajzi vándorlásaival párhuzamosan – Oroszország, Franciaország, Svájc, USA – a zeneszerző is változott, sosem tudott megállapodni. Gould szerint mindig inkább sokkolni, irritálni akart, a neoklasszikus korszaka pedig inkább parodisztikus.

VG: Stravinsky a zeneművészet főcsapása felől nézve valójában inkább konzervatív volt, semmint avantgárd. Amit alkotott, azt mindig valami ellen tette, dafke, csak azért is. Ez alapvető személyiségjegy volt nála. Neki ne mondja meg senki, hogy milyet írjon: mindig valami mást szállított, mint amire kérték; ennek tipikus példája a Gyagilev által rendelt Pulcinella. Így tudott aztán trendkövetés helyett mindig irányzat­adó lenni. Divatdiktátor volt, azt hiszem, ez a pontosabb meghatározás.

 

Fotó: Oláh Gergely Máté

 

MN: Más forrás „jellegzetesen gyökértelen száműzöttként” jellemzi.

VG: Igen, illetve mindig ő döntötte el, hogy éppen mi a gyökere. Ezeket az identitásokat mindig magára is vette, egyfajta szerepjátékot játszott. Egy választott szerepben idomult a mindenkori környezetéhez.

MN: Híres mondása volt, hogy „A zene önmagán kívül semmit sem képes kifejezni” – ezt hogy értsük? Esetleg arra utalt ezzel, hogy visszautasítja a programzenét? De közben írt például balettzenéket vagy operát is, amelyeknek nyilván van történetük.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.