HANGADÓ - interjú

„Mindig mást szállított”

Vajda Gergely zeneszerző, karmester Stravinskyról

Zene

Ötven éve halt meg Igor Stravinsky. De írhatnánk Sztravinszkijt is, több arca volt, megnéztünk néhányat ezek közül. Volt közöttük nemigen ismert, sőt egyenesen kellemetlen is.

Magyar Narancs: Mi az az egy vagy két szó, ami azonnal eszedbe jut, ha azt mondom, Stravinsky?

Vajda Gergely: Kamaszkoromban volt egy mániákus, nagyjából másfél éves Stravinsky-korszakom. Feltétel nélkül mindent imádtam tőle. Ez később aztán árnyalódott. Nemrég pedig épp olvastam egy cikket Stravinsky fasisztoid megnyilatkozásairól, ami valahogy meg is lepett, meg nem is.

MN: Három korszakot szokás megkülönböztetni a pályáján – az oroszt, a neoklasszikust és II. világháború utáni, részben szeriális műveket is hozót. A 19. század, még a 20. század első fele is sok helyen a nemzeti zenék feltámadását hozta. Bartók alapvetően feldolgozta és beépítette a népzenét a műveibe – Stravinsky hogyan használta a népzenét?

VG: Bartók és Kodály megközelítése forradalmian új volt a népzene kezelésében, új volt már a gyűjtés módja is. Stravinsky zenekari zenéjében a Rimszkij-Korszakov-vonalat viszi tovább, lényegében a romantikát. A Tavaszi áldozat persze rendkívüli hatást gyakorolt és gyakorol ma is, fontos mérföldkő, de visszatekintve, ellentétben a dodekafóniával, nem forradalmian új esztétika, inkább egy, a késő romantikához hasonló zsákutca, miközben annak nagyon egyéni, egyszeri és megismételhetetlen tagadása is.

MN: Glenn Gould, aki többre becsülte a Tűzmadárt, mint a Tavaszi áldozatot, érdekes megjegyzést tett, amit egyébként mások is alátámasztanak. Eszerint igenis van felismerhető Stravinsky-stílus, de igazából még sincs, mert a földrajzi vándorlásaival párhuzamosan – Oroszország, Franciaország, Svájc, USA – a zeneszerző is változott, sosem tudott megállapodni. Gould szerint mindig inkább sokkolni, irritálni akart, a neoklasszikus korszaka pedig inkább parodisztikus.

VG: Stravinsky a zeneművészet főcsapása felől nézve valójában inkább konzervatív volt, semmint avantgárd. Amit alkotott, azt mindig valami ellen tette, dafke, csak azért is. Ez alapvető személyiségjegy volt nála. Neki ne mondja meg senki, hogy milyet írjon: mindig valami mást szállított, mint amire kérték; ennek tipikus példája a Gyagilev által rendelt Pulcinella. Így tudott aztán trendkövetés helyett mindig irányzat­adó lenni. Divatdiktátor volt, azt hiszem, ez a pontosabb meghatározás.

 

Fotó: Oláh Gergely Máté

 

MN: Más forrás „jellegzetesen gyökértelen száműzöttként” jellemzi.

VG: Igen, illetve mindig ő döntötte el, hogy éppen mi a gyökere. Ezeket az identitásokat mindig magára is vette, egyfajta szerepjátékot játszott. Egy választott szerepben idomult a mindenkori környezetéhez.

MN: Híres mondása volt, hogy „A zene önmagán kívül semmit sem képes kifejezni” – ezt hogy értsük? Esetleg arra utalt ezzel, hogy visszautasítja a programzenét? De közben írt például balettzenéket vagy operát is, amelyeknek nyilván van történetük.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Kesergő a két öszvérhez

A Három óriásplakát Ebbing határában és az Erőszakik rendezője minden próbálkozás során méterekkel emeli a lécet önmaga előtt, s – mint mindig – most is gond nélkül libben át felette. McDonagh ezúttal is egy elszigetelt atmoszférában kutatja az „emberi” jelző jelentéstartalmát, amelyet magasztalásként és sértésként egyaránt alkalmaz.

Elveszetten

  • SzSz

A rendező 2019-ben, a Házassági történet promókörútján vette újra kezébe középiskolás kora kedves könyvét, Don DeLillo Fehér zaját. Nem nehéz rájönni, miért épp akkor: a regény hősei egy misztikus esemény hatására hirtelen megkérdőjelezik saját szokásaikat, érzései­ket, sőt az egész életüket. Meglehet, hasonlóan érez egy filmrendező is, akinek szekere épp az Oscarig vezető, rögös és értelmetlen úton döcög.

Minden bizonytalan

A videókat és installációkat készítő szlovák képzőművész elsősorban az ún. átrajzolt, leg­inkább újságokban, könyvekben és képeslapokon talált képeken alapuló munkáival vált ismertté. E sikeres, több magángyűjteményben is megtalálható művek nemcsak az emlékeinkben élő, hanem nyomaiban még mindig fel-felbukkanó, a volt szovjet blokk lakói számára nagyon is ismerős vizuális és történeti hagyományait dolgozták fel és írták újra.

Kibontakozik lassan

Egy walesi bányászfaluban nőtt fel az idén 81 éves John Cale, de már gyerekkorában a zene iránt mutatott érdeklődést. Orgonált a helyi templomban, később brácsázni kezdett, azután Londonban, majd New Yorkban folytatott zenei tanulmányokat, ahol Aaron Copland volt a mestere.

Így is szép

A 18. század végén, a polgári hangverseny­élet hajnalán gyakran szerepelt ugyanazon a műsoron intim kamaramű, dal és nagyzenekari szimfónia, utóbbi gyakran több részletre bontva. Ezt a jótékony változatosságot idézte fel Keller András, aki nincs híján a kitűnő ötleteknek.

Elszáradt arcok

Felhajtás, a kínált holmi értékéhez képest túl nagy reklám: ezt jelenti a szerző negyedik regényének címe. A neonzöld szmájli és a betűk neonzöldje a borítón a könyvben felbukkanó árura, egy drogra utal. Az egyenmosoly a grafikai megoldásnak köszönhetően vibrál. Ez a látvány meg is alapozza az olvasmány­élményt, amelynek meghatározó vonulata a bizonytalanság.

Valóra vált álom

Az utókor korántsem elfogulatlan emlékezetében Horthy Miklós zömmel Magyarország kormányzójaként él, aki többnyire fess altengernagyi egyenruhában feszít, esetleg fehér lován léptet. Tette is mindezt 24 és fél éven keresztül, egy tengerrel nem bíró ország („király nélküli királyság”) államfőjeként.

Papás-mamás

Egy játszóházban, pontosabban egy játszóház előterében vagyunk, ahol egy egyedülálló apa és egy válófélben lévő anya várakozik a foglalkozáson lévő gyerekére. Bár kapcsolatuk kissé viharosan indul (gyermekeik összevesznek bent, és természetesen felelőst kell találni egy ilyen komoly helyzetben), de a hosszú közös várakozások alkalmával – mi sem természetesebb – összemelegednek. Eddig ideálisnak tűnik a helyzet, ugye?

Megalázva

Kedden ért véget a PDSZ meghirdette egyhetes országos, ún. gördülő pedagógussztrájk. A záróaktus a Szolidaritás Napja volt, amelyen a közoktatás szereplői mellett a szakképzési centrumok néhány intézményéből, valamint egyházi iskolákból is demonstráltak tanárok. 

Kezek az asztal felett

Jednou budem dál, jednou budem dál, jednou budem dál, já vím… – énekelte szombaton este kicsivel nyolc előtt a Vencel téren a spontán módon, mindenféle közösségi meghirdetés nélkül összeverődött sok száz fős tömeg. A megválasztott elnökként első televíziós interjújára a nemzeti múzeumba siető Petr Pavelt üdvözölték így.

Szégyen nélkül

Miközben a hajléktalan nők körében kifejezetten gyakoriak a nőgyógyászati problémák, az állami ellátáshoz való hozzáférésük finoman szólva is nehezített. A tavaly október óta működő traumatudatos nőgyógyászati rendelőben az egyszeri ellátásokon túl tartós segítséget és sokszor lelki támaszt is nyújtanak a nehéz helyzetű nőknek.