Interjú

„Kicsi lett a világ”

Berecz Mihály zongorista

Zene

Keresett előadó, elsősorban kottahű, mégis lendületes, energikus előadását dicsérik a kritikusok. A fiatal művésszel a hegedűs múltjáról, a feltöltődés szükségességéről és a hazaköltözéséről beszélgettünk.

Magyar Narancs: Ha édesapádra, Berecz Andrásra, illetve rád nézek, óhatatlanul az jut eszembe, hogy az alma messze esett a fájától – ő kinézetre, beszédmódra is egy ízig-vérig táncos-éneklős mesemondó, te meg egy tipikusan urbánus, Nyugaton nevelkedett embernek látszol. Te érzed ezt a különbséget?

Berecz Mihály: Valahol igen, de másrészről nagyon közel érzem a mesterségemet és a személyiségemet is az övéhez. Én is mesemondó vagyok, csak én zenével mondok meséket. Édesapám legjobban a természetben érzi magát, és a természet nekem is nagyon fontos. A kedvenc zeneszerzőim – Bartók, Beethoven – és a műveik is a természethez kötődnek. Azt hiszem, sok szempontból továbbviszem azt, amit édesapám képvisel. Nekünk nem volt tévénk, én és a testvéreim meséken nevelkedtünk, a szüleimnek fontos volt, hogy használjuk a képzelőerőnket. Nem emlékszem olyan időre, amikor ne szólt volna nálunk a zene.

MN: Zongoraművész vagy, de a hegedűvel kezdted. Mit tudsz hasznosítani a hegedűtudásodból a zongorán?

BM: Ha a zongorán leütök egy hangot, azzal már nem tudok sok mindent csinálni, míg a hegedűn végig dolgozni kell a hangon, amíg a vonó rajta van a húron. A hegedülés sokat segített abban, hogy a hangok hosszát jobban megérezzem. Azonkívül a vonó segítségével természetesebb beszédszerűséggel, artikuláltabban tudunk játszani. Tíz évet töltöttem a hegedűvel, ez sokat hozzátett a zongorázásomhoz. A harmadik dolog a zenekari játék – a tíz évből nyolcat töltöttem zenekarban –, ahol teljesen eggyé kell válni a többi zenésszel. Én második hegedű szólamvezető voltam, tehát nem a dallamot, hanem a belső szólamokat játszottam, amiből sokszor többet lehet tanulni.

MN: Tehát ennek a zenekari múltnak köszönhetően érzékeled jobban a zenekart, amikor zongoraversenyt játszol?

BM: Feltétlenül. De az eleve tévhit, hogy a zenekar „lekíséri” a szólistát. Néha ugyan a szólóhangszeres vezet, de a zongoraversenyeket egyenrangúan írták zongorára és zenekarra. A zongorás kamaraművekben pedig nagyon kell ismerni a többi hangszer szólamát is, ebben is segít a hegedűs múltam.

 
Berecz Mihály zongorista. Fotó: Németh Dániel

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.