Interjú

„Kicsi lett a világ”

Berecz Mihály zongorista

Zene

Keresett előadó, elsősorban kottahű, mégis lendületes, energikus előadását dicsérik a kritikusok. A fiatal művésszel a hegedűs múltjáról, a feltöltődés szükségességéről és a hazaköltözéséről beszélgettünk.

Magyar Narancs: Ha édesapádra, Berecz Andrásra, illetve rád nézek, óhatatlanul az jut eszembe, hogy az alma messze esett a fájától – ő kinézetre, beszédmódra is egy ízig-vérig táncos-éneklős mesemondó, te meg egy tipikusan urbánus, Nyugaton nevelkedett embernek látszol. Te érzed ezt a különbséget?

Berecz Mihály: Valahol igen, de másrészről nagyon közel érzem a mesterségemet és a személyiségemet is az övéhez. Én is mesemondó vagyok, csak én zenével mondok meséket. Édesapám legjobban a természetben érzi magát, és a természet nekem is nagyon fontos. A kedvenc zeneszerzőim – Bartók, Beethoven – és a műveik is a természethez kötődnek. Azt hiszem, sok szempontból továbbviszem azt, amit édesapám képvisel. Nekünk nem volt tévénk, én és a testvéreim meséken nevelkedtünk, a szüleimnek fontos volt, hogy használjuk a képzelőerőnket. Nem emlékszem olyan időre, amikor ne szólt volna nálunk a zene.

MN: Zongoraművész vagy, de a hegedűvel kezdted. Mit tudsz hasznosítani a hegedűtudásodból a zongorán?

BM: Ha a zongorán leütök egy hangot, azzal már nem tudok sok mindent csinálni, míg a hegedűn végig dolgozni kell a hangon, amíg a vonó rajta van a húron. A hegedülés sokat segített abban, hogy a hangok hosszát jobban megérezzem. Azonkívül a vonó segítségével természetesebb beszédszerűséggel, artikuláltabban tudunk játszani. Tíz évet töltöttem a hegedűvel, ez sokat hozzátett a zongorázásomhoz. A harmadik dolog a zenekari játék – a tíz évből nyolcat töltöttem zenekarban –, ahol teljesen eggyé kell válni a többi zenésszel. Én második hegedű szólamvezető voltam, tehát nem a dallamot, hanem a belső szólamokat játszottam, amiből sokszor többet lehet tanulni.

MN: Tehát ennek a zenekari múltnak köszönhetően érzékeled jobban a zenekart, amikor zongoraversenyt játszol?

BM: Feltétlenül. De az eleve tévhit, hogy a zenekar „lekíséri” a szólistát. Néha ugyan a szólóhangszeres vezet, de a zongoraversenyeket egyenrangúan írták zongorára és zenekarra. A zongorás kamaraművekben pedig nagyon kell ismerni a többi hangszer szólamát is, ebben is segít a hegedűs múltam.

 
Berecz Mihály zongorista. Fotó: Németh Dániel

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.