„Elfogyott a gitáros”

Both Miklós zenész, népzenekutató

Zene

Rockzenészként indult, most az ukrán népzene kutatója. Közben tett néhány kitérőt Iránban, Etiópiában, Kínában, Indiában, de nem akarja elaprózni magát: az afrikai zenét egy későbbi életszakaszra tartogatja.

 

Magyar Narancs: A zenekaraid, a Napra és a Folkside is sikeresek voltak, de már jó ideje nem lépsz föl velük. Nem hiányzik?

Both Miklós: Az évek alatt azt vettem észre, hogy apránként átalakult az életem. Olyan nagyobb produkciókat, mint a tavalyi, telt házas Elfeledett karácsony Ukrajnában, vagy az Ördögkatlan Fesztiválon helyet kapó Both-udvar továbbra is kezdeményezni fogok, de a koncertezőzenész-életmódot takaréklángra állítottam. Még mindig viszonylag sok megkeresést kapunk, amit jó visszajelzésnek élek meg, de a mostani munkám, a gyűjtés és annak feldolgozása ugyanolyan energiákat mozgat meg bennem, és ugyanakkora katarzist okoz, mint amikor koncerteztünk.

MN: Autodidakta módon tanultál gitározni meg hegedülni is. Miért ezt a módot választottad?

BM: A 90-es években egészen más helyzetben volt egy fiatal, aki a rockzene után érdeklődött. Hiába volt tele az MTV ezekkel a zenékkel, a formális oktatás nem igazán tudott mit kezdeni vele. Emlékszem, engem is megtalált a helyi gitártanár. Felfigyelt rám, mert általános iskolásként Hendrixeket gitároztam. Gondolta, egy kicsit megigazít, és kiváló klasszikus gitárost farag belőlem. Meg is próbáltuk, de a repertoár egyáltalán nem hozott lázba. Emlékszem arra a kontrasztra, amint egy minden elemében kontrollált klasszikus etűdöt pötyögök egy nejlonhúros akusztikus gitáron, majd felkapcsolom az erősítőt, és belekezdek egy Black Sabbath-dalba. Tinédzserként egyértelmű volt: valódi alkotói teret csak a rockzenében látok magamnak. Persze a rockzenében is számtalan technikai dolgot el kell sajátítani, meg kell venni a megfelelő hangszereket, valamint a nagy zenekarok tekintélye erős nyomást gyakorolt a közösségre, de erről akkor nem vettem tudomást; szabadnak éreztem magam a zenében. Másfelől az autodidakta tanulás nem azt jelentette, hogy egyedül ülök egy szobában és pengetek. Rendszeresen összeültünk másokkal, egymástól lestünk el technikákat – tehát sokkal inkább úgy mondanám, hogy az utcán tanultam meg gitározni. Manapság nagyon sok online oktatóanyag elérhető, de akkor mindezt nekünk a hangfelvételekből együtt kellett megfejtenünk. Ez nyilván hatással volt a zenekari közösségek elmélyülésére is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.