„Elfogyott a gitáros”

Both Miklós zenész, népzenekutató

Zene

Rockzenészként indult, most az ukrán népzene kutatója. Közben tett néhány kitérőt Iránban, Etiópiában, Kínában, Indiában, de nem akarja elaprózni magát: az afrikai zenét egy későbbi életszakaszra tartogatja.

 

Magyar Narancs: A zenekaraid, a Napra és a Folkside is sikeresek voltak, de már jó ideje nem lépsz föl velük. Nem hiányzik?

Both Miklós: Az évek alatt azt vettem észre, hogy apránként átalakult az életem. Olyan nagyobb produkciókat, mint a tavalyi, telt házas Elfeledett karácsony Ukrajnában, vagy az Ördögkatlan Fesztiválon helyet kapó Both-udvar továbbra is kezdeményezni fogok, de a koncertezőzenész-életmódot takaréklángra állítottam. Még mindig viszonylag sok megkeresést kapunk, amit jó visszajelzésnek élek meg, de a mostani munkám, a gyűjtés és annak feldolgozása ugyanolyan energiákat mozgat meg bennem, és ugyanakkora katarzist okoz, mint amikor koncerteztünk.

MN: Autodidakta módon tanultál gitározni meg hegedülni is. Miért ezt a módot választottad?

BM: A 90-es években egészen más helyzetben volt egy fiatal, aki a rockzene után érdeklődött. Hiába volt tele az MTV ezekkel a zenékkel, a formális oktatás nem igazán tudott mit kezdeni vele. Emlékszem, engem is megtalált a helyi gitártanár. Felfigyelt rám, mert általános iskolásként Hendrixeket gitároztam. Gondolta, egy kicsit megigazít, és kiváló klasszikus gitárost farag belőlem. Meg is próbáltuk, de a repertoár egyáltalán nem hozott lázba. Emlékszem arra a kontrasztra, amint egy minden elemében kontrollált klasszikus etűdöt pötyögök egy nejlonhúros akusztikus gitáron, majd felkapcsolom az erősítőt, és belekezdek egy Black Sabbath-dalba. Tinédzserként egyértelmű volt: valódi alkotói teret csak a rockzenében látok magamnak. Persze a rockzenében is számtalan technikai dolgot el kell sajátítani, meg kell venni a megfelelő hangszereket, valamint a nagy zenekarok tekintélye erős nyomást gyakorolt a közösségre, de erről akkor nem vettem tudomást; szabadnak éreztem magam a zenében. Másfelől az autodidakta tanulás nem azt jelentette, hogy egyedül ülök egy szobában és pengetek. Rendszeresen összeültünk másokkal, egymástól lestünk el technikákat – tehát sokkal inkább úgy mondanám, hogy az utcán tanultam meg gitározni. Manapság nagyon sok online oktatóanyag elérhető, de akkor mindezt nekünk a hangfelvételekből együtt kellett megfejtenünk. Ez nyilván hatással volt a zenekari közösségek elmélyülésére is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.