Interjú

„Hatalmas áruházba jutottam”

Thomas Adès zeneszerző

Zene

Egyik legújabb munkája a Károlyi Katalin hangjára és Radnóti versére írt, s Kurtág Györgynek ajánlott Gyökér. A világszerte elismert, 50 éves angol kortárs zeneszerzővel a magyar kapcsolatok, az inspirációk és járványhelyzet mellett a hazáról és a hazatérésről is beszéltünk.

Magyar Narancs: Nemrégiben újrahallgattam néhány darabját, a Polarist, az Asylát, a Tevotot. Egy problémám van velük: hogy szépek. Márpedig a nagyközönség általában nem tartja szépnek a kortárs zenét. Ön szerint vajon miért alakult ki ez a vélemény?

Thomas Adès: Az átlag hallgató valóban nem mindig becsüli sokra a kortárs zenét, talán túl meghökkentőnek tartja.

MN: Kétségtelen, hogy a kortárs zene a közönség nagy része számára problematikus – már úgy körülbelül száz éve. Mi történhetett akkoriban? Hiszen előtte mindig is „kortárs” zenét hallgattak, lelkesen és érdeklődve.

TA: Valójában ugyanez történt a festészetben, építészetben… Talán az is hozzájárult, hogy a zenét nagyjából ettől az időszaktól kezdve főleg csak hivatásos zenészek játszották – míg azelőtt egy átlagos háztartáshoz hozzátartozott a hangszer, és játszottak is rajta, az embereknek volt saját tapasztalatuk a zenélésről.

MN: Visszatérve a szépséghez és az úgynevezett értékhez a kortárs zenében, itt van például Arvo Pärt zenéje. Eleinte mindenki ünnepelte, a kritikusok is, azután amikor népszerű lett, azaz a nagyközönség is szerette, a kritikusok kezdték elutasítani: túl könnyű, túl kiszámítható, nem elég eredeti… Mintha a népszerűség és az „igaz érték” ellentétes lenne.

TA: Ha nem haragszik meg, engem nem nagyon érdekelnek a kritikusok. Arvo igazi kedves kollégám, mérhetetlenül csodálom, nagy ember. Egy egészen új, azonnal felismerhető zenei világot teremtett. Észtországban egy nagy zenei központot is elneveztek róla, ami ritka dolog élő zeneszerző esetében. Úgyhogy, ha néhány kritikusnak problémája van vele és úgy gondolják, a zenéje túl harmonikus, akkor ők olyan tudatlanok, mint a legtudatlanabb hallgató. Nagyon egyszerű: nem értik, mit jelent, egyetlen hangot is leírni, mit egy egész új zenei univerzumot létrehozni.

Fotó: Faber Music
 
 

MN: Ön egyszer azt mondta, a kortárs zene jobban érzi magát egy kortárs épületben.

TA: Ó, azt hiszem, ez elég nyilvánvaló. Egyrészt természetesebb a zenéket olyan helyszíneken hallgatni, amilyenekre írva voltak, másrészt a modern koncerttermek – jó esetben – úgy is vannak tervezve, hogy a kortárs zenét jobban visszaadják. Ez volt a tapasztalatom a gyönyörű új hamburgi Elbphilharmonie-ban is. Nagyon szeretem azt a koncerttermet, most épp rezidens komponista lennék ott, de a pandémia miatt csak egyetlen koncertet tudtunk adni; remélem, visszajutok oda. Előadtuk volna például a nagyon tehetséges fiatal spanyol zeneszerző, Francisco Coll új, hatalmas zenekart igénylő darabját is. Francisco nem a tanítványom, mert én nem tanítok, csak egyszer régebben felfigyeltem rá, és az­óta próbálom segíteni a pályáját.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.