Magyar Narancs: Nemrégiben újrahallgattam néhány darabját, a Polarist, az Asylát, a Tevotot. Egy problémám van velük: hogy szépek. Márpedig a nagyközönség általában nem tartja szépnek a kortárs zenét. Ön szerint vajon miért alakult ki ez a vélemény?
Thomas Adès: Az átlag hallgató valóban nem mindig becsüli sokra a kortárs zenét, talán túl meghökkentőnek tartja.
MN: Kétségtelen, hogy a kortárs zene a közönség nagy része számára problematikus – már úgy körülbelül száz éve. Mi történhetett akkoriban? Hiszen előtte mindig is „kortárs” zenét hallgattak, lelkesen és érdeklődve.
TA: Valójában ugyanez történt a festészetben, építészetben… Talán az is hozzájárult, hogy a zenét nagyjából ettől az időszaktól kezdve főleg csak hivatásos zenészek játszották – míg azelőtt egy átlagos háztartáshoz hozzátartozott a hangszer, és játszottak is rajta, az embereknek volt saját tapasztalatuk a zenélésről.
MN: Visszatérve a szépséghez és az úgynevezett értékhez a kortárs zenében, itt van például Arvo Pärt zenéje. Eleinte mindenki ünnepelte, a kritikusok is, azután amikor népszerű lett, azaz a nagyközönség is szerette, a kritikusok kezdték elutasítani: túl könnyű, túl kiszámítható, nem elég eredeti… Mintha a népszerűség és az „igaz érték” ellentétes lenne.
TA: Ha nem haragszik meg, engem nem nagyon érdekelnek a kritikusok. Arvo igazi kedves kollégám, mérhetetlenül csodálom, nagy ember. Egy egészen új, azonnal felismerhető zenei világot teremtett. Észtországban egy nagy zenei központot is elneveztek róla, ami ritka dolog élő zeneszerző esetében. Úgyhogy, ha néhány kritikusnak problémája van vele és úgy gondolják, a zenéje túl harmonikus, akkor ők olyan tudatlanok, mint a legtudatlanabb hallgató. Nagyon egyszerű: nem értik, mit jelent, egyetlen hangot is leírni, mit egy egész új zenei univerzumot létrehozni.
MN: Ön egyszer azt mondta, a kortárs zene jobban érzi magát egy kortárs épületben.
TA: Ó, azt hiszem, ez elég nyilvánvaló. Egyrészt természetesebb a zenéket olyan helyszíneken hallgatni, amilyenekre írva voltak, másrészt a modern koncerttermek – jó esetben – úgy is vannak tervezve, hogy a kortárs zenét jobban visszaadják. Ez volt a tapasztalatom a gyönyörű új hamburgi Elbphilharmonie-ban is. Nagyon szeretem azt a koncerttermet, most épp rezidens komponista lennék ott, de a pandémia miatt csak egyetlen koncertet tudtunk adni; remélem, visszajutok oda. Előadtuk volna például a nagyon tehetséges fiatal spanyol zeneszerző, Francisco Coll új, hatalmas zenekart igénylő darabját is. Francisco nem a tanítványom, mert én nem tanítok, csak egyszer régebben felfigyeltem rá, és azóta próbálom segíteni a pályáját.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
