KOMOLYZENEI MELLÉKLET

„A végletek felé halad”

Baráti Kristóf és Kelemen Barnabás hegedűművészek Beethovenről

  • Rácz Judit
  • 2020.11.22 13:10

Zene

Bár szólóhegedűre nem írt darabot, hegedű-zongora szonátái és vonósnégyesei új utakat jelöltek ki a zene és az egyetemes emberi kultúra történetében. Milyen hagyományokból táplálkozott Beethoven, és hogyan lehet a pódiumon megbirkózni a senkihez sem fogható géniusz szellemével?

Magyar Narancs: Beethoven zongorázni és hegedülni is tanult, zenekarban is hegedült. Tudunk valamit a hegedűjátékáról?

Kelemen Barnabás: Keveset. Annyit min­den­esetre, hogy ő is szeretett brácsázni, mint Bach vagy Mozart. De ebben valószínűleg közrejátszhatott az is, hogy – és ezt tapasztalatból mondhatom, hiszen huszonöt éve brácsázom – brácsázni sok szempontból egyszerűbb. Ismert anekdota, hogy az egyik vonósnégyese próbáján, amikor a primárius panaszkodott, hogy „Mester, ez lejátszhatatlan”, azt felelte: „Mit érdekel engem a maga hegedűje!” Mindenesetre a vonós játék minden csínját-bínját ismerte. Csajkovszkij, Dvořák, Bartók sem voltak hegedűvirtuózok, mégis elképesztően hangszerszerűen írtak.

Baráti Kristóf: A műveiben nagyon érződik, hogy jól ismerte a hangszert, nagyon erős vonós szemlélet tükröződik a hegedűs darabjaiban. És ha továbblépünk a zenekar felé, abszolút értette a hangszerek hangzását. Hogy egy közeli ellenpéldát hozzak: Schubert – aki megismerkedhetett volna Beethovennel, de sosem mert közeledni hozzá – sokkal kevésbé hangszerszerű hegedűszólamokat komponált. Beethoven előadói habitusában, még ha nem is volt tipikusan koncertező művész, valószínűleg sokkal inkább benne volt ez a fajta hangszerérzet.

MN: Művei között a hangszer kiemelt szerephez jut a hegedűversenyében, a szonátáiban és a vonósnégyesekben. Hány szólóhegedű-darabja van?

Kelemen Barnabás: Nulla. A szólóhegedű-darabok a barokkal befejeződtek. Telemann, Bach, Biber meg az olaszok még írtak ilyet, de Beethoven korában senki. A műfajt nem sokkal később aztán Paganini élesztette újjá.

Baráti Kristóf: A szólóhegedű-darabok inkább valamiféle kuriózumok lehettek a barokkban is; nem nagyon volt jellemző, hogy bármilyen szólóhangszer continuo nélkül játsszon. Ha Telemann-nál nem is, de Bach szólóhegedű-darabjaiban folyamatosan érezhető, hogy próbálja belekomponálni a continuofeelinget. Az olasz barokkban sem jellemző, bár ott sok etűd, gyakorlat és hasonló született szólóhegedűre. Valószínűleg nem is volt kelendő a szólóhegedűre írt zene, miközben billentyűs darabokat, bármikor bármit, el lehetett adni. A 20. században éledt újjá a szólóhegedű-műfaj.

MN: A hegedűszonátákban Mozart a példaképe?

Kelemen Barnabás: Igen, de gondoljunk bele: Mozart aranykora és Beethovené között csak egy-két évtized, legfeljebb egy rövid emberöltő telt el, de Beethoven olyan forradalmat vitt végbe, amilyet szerintem senki más a zenetörténetben. Hatása a 20. századig ível, nemcsak Liszt, Berlioz, Brahms, Mahler, Bruckner merítenek belőle, hanem Prokofjev, Sosztakovics, Bartók is.

Baráti Kristóf: Mozart nagyon sok szonátáját zongorára írta, a hegedű legfeljebb egy hangszínt képviselt. A késői szonátáiban – ha lehet az ő esetében későiről beszélni – a két szólam nagyjából kiegyenlítődik, a hegedű szerepe is fontos, de nem ez volt a jellemző. Beethovennél ezek már valóban egyenrangú hangszerek. Gyanítom, hogy ezeknek a daraboknak az előadói kultúrája nagyon gyerekcipőben járhatott, vagyis a zongora valószínűleg elmosta a hegedűszólamot, talán ezért szorul háttérbe a hegedű a szonátacímekben és a kritikákban is. De a kottát nézve nincs hierarchia. A zongora bemutat egy témát, a hegedű pedig elismétli, vagy éppen fordítva, s ezzel a szerző megmutatja, hogy a téma ezen a hangszeren miben más.

MN: Egy kritika szerint ezek ugyan „furcsa, bizarr, fárasztó” szonáták, de „nagy hasznú technikai módszertant nyújtanak a már tanult zongoristáknak”, a hegedűt különös módon teljesen kihagyva a beszámolóból. Ma hegedű- vagy zongoraszonátáknak tartjuk őket?

Kelemen Barnabás: Pusztán a félreértések elkerülése végett mondunk hegedűszonátát, mert ebből mindenki tudja, hogy hegedű-zongora szonátáról van szó. Ha zongorát mondanánk, azt gondolhatnák, hogy a 32 szólózongora-szonáta egyikét említjük. A mai hivatalos elnevezés úgy szól, ahogy a Henle-féle összkiadás írja: „Sonaten für Klavier und Violine”, Beethoven korához igazodva.

MN: Milyen különbségek vannak a szonáták között?

Baráti Kristóf: A koraiakat könnyűnek gondolja az ember, de ez sokszor csak illúzió.
A c-moll szonáta talán a legfajsúlyosabb az összes közül, egyfajta oszlop; hosszú, nehéz, drámai darab, gyönyörű második tétellel.

MN: Az ekkortájt Franciaországban zajló hegedűtechnikai újításokat három híres francia hegedűtanár, Kreutzer, Rode és Baillot tökéletesítette, és mindennek összefoglalását 1803-ban Méthode de violon címen publikálták. Ahhoz, hogy a hangszertechnikai határokat bővítse, kellett ismernie Beethovennek ezt? Van-e francia hatás a későbbi hegedű-zongora szonátákban?

Baráti Kristóf: Nem hiszem, hogy Beethoven bárkinek a hangszertudására komponált volna, ahhoz túlságosan öntörvényű volt. Elképzelhető, hogy ismerte a hegedűtechnika fejlődését, de francia hatást a zenéjében nem érzékelek. Inkább Haydn örökségét vitte tovább, aki nem félt például a magas fekvésektől, és van benne egy nagy adag könnyedség is. Beethoven bátran merte folytatni ezt a vonalat.

MN: Ami inkább olaszos?

Baráti Kristóf: Nem érzem így, bár Haydnnak volt egy remek olasz koncertmestere, Tomasini.

Kelemen Barnabás: Én úgy gondolom, hogy az olasz vonal gyakorolt rá nagyobb hatást. Az olasz hegedűirodalom sokkal régebbi ugyanis. Az említett francia hegedűsök nagy virtuózok voltak, de nem voltak olyan nagy egyéniségek, mint Tartini, Corelli, Vivaldi. Beethoven feszegette a határokat, tág hangterjedelmet jár be nagyon rövid idő alatt, őrületes hangsorokat és felbontásmeneteket ír, ugyanúgy, mint a zongorán. És közben, mint egy színházi dramaturg, figyel arra, hogy ne lehessen az egyik hangszert fontosabbnak érezni, mint a másikat. Most ugyan eszembe jut a Kreutzer-szonátában egy-egy, bár nem csúcsponti, de nagyon fontos zenei pillanat, amit nagyon sajnálok, hogy a hegedű soha nem játssza el, de ez tényleg kivétel.

MN: A ma Kreutzer-szonátaként ismert darabot először Bridgetower angol hegedűsnek ajánlotta, de egy hölgy miatt támadt nézeteltérésük miatt visszavonta az ajánlást és végül Kreutzernek dedikálta, aki állítólag sosem játszotta el nyilvánosan. Miért tartják a Kreutzer-szonátát bizonyos értelemben csúcsnak a szonáták között?

Kelemen Barnabás: Én a c-moll szonátát nem érzem kevésbé súlyosnak, ahogy az op. 96-os G-dúr szonátát sem.

Baráti Kristóf: Mindig meg szoktam kérdezni magamtól, hogy miért éppen bizonyos darabok válnak a legnépszerűbbé, de nem tudom a választ. Én a Kreutzer vonzerejét a nagy formátumában látom. Van egy hatalmas íve. A középső, variációs tételnek hatalmas gravitációja van, és a variáció tetszetős műfaj. Örök kérdés, hogy mitől hatásos egy mű – én azt szoktam mondani magamnak, hogy ha valami nagyon gazdagon képviseli az emberi létet, akkor az valószínűleg sok mindenkinek tetszeni fog, tudunk vele azonosulni.

MN: A Hegedűversenyt 1806-ban Franz Clement számára írta. A versenymű nagyjából egy hónap alatt született meg; nagy taps fogadta, de a kritikák vegyesek voltak: „túl komplikált”, „érthetetlen”.

Kelemen Barnabás Az első tétele olyan hosszú, mint korábban egy teljes versenymű – már ez is forradalmi. Tulajdonképpen ő kezdte el azt, hogy a szóló és a zenekari anyag igazából szinte egyenrangú, sőt, a hegedű többször kíséri a zenekart, mint ahányszor szolisztikus szerepet kap. Azt, hogy a zenekar játszik valamit és azt variálja, díszíti a hegedű, követte aztán Mendelssohn, Brahms, Dvořák, Bartók… A barokkban, de akár Mozartnál vagy Paganininél a hegedű játssza a témát, a zenekar pedig kísér, imitál.

MN: Ez talán még inkább feltételezi a nagyon jó zenekart.

Kelemen Barnabás: Nagy kérdés, hogy hogyan szólhattak azok a zenekarok. Ma a zenekarral szemben a két alapelvárás az, hogy tisztán szóljon és a hangszerek együtt legyenek. Lehetséges, hogy a száz, különösen kétszáz évvel ezelőtti zenekarok mai füllel nem volnának együtt és nem játszanának tisztán. Sokan vállalkoznának arra, hogy megpróbálják felidézni azt a hangzást, és én magam is vállalkoztam volna erre Vashegyi Györggyel májusban, korhű hangszeren, de ez sajnos idén elmaradt.

Baráti Kristóf: Eredetileg nem is hegedű-, hanem zongoraversenynek indult az ötlet, ezt a vázlatokból tudjuk. És sok megoldáson látszik, hogy nem hegedűszerűek, inkább zongorára valók: oktávmenetek, rögtön az elején egy szeptimakkord-felbontás – ez nem volt jellemző hegedűn. Tele van skálával, ez pedig a hegedűsöknél nem a leghálásabb műfaj; és erre ráadásul egy egész tételt ráépíteni… Ami nem egyszerű, de épp ez, meg az, hogy nem helyezi előtérbe a szólóhegedűt, valamiféle letisztultságot is magával hoz. A második tételben is négyszer lemegy a téma úgy, hogy a szólóhangszer csak kommentál, körülrajzolja a témát. Utána jön egy csodálatos, egyszerű dallam. És az egészet beragyogja a G-dúr. A harmadik tétel pedig egy egyszerű tánctétel. Nagyon szeretem az ebben megcsillanó életörömöt, ami Beethovennél nem túl gyakori.

MN: És mennyire nehéz a Hegedűverseny? Emlékszem, Kristóf, egyszer azt mondtad, hogy az a nehéz, amit az ember nem tud.

Baráti Kristóf: Revideálnám magam: az is nehéz, amit az ember már tud. Utána örökké ott a kétség, hiszen onnantól sokkal nehezebben megfogható, hogy amit csinálok, jó volt-e. Mielőtt az ember fölmegy a pódiumra, vagy éppen az ott hozott folyamatos döntések sora az, hogy mit hogyan fog megoldani. És eleve másképp játszom, nem csak húsz év, hanem három nap elteltével is, még ha az alappontok azonosak is maradnak. Régen nagyon konzervatív voltam, mára sokkal szabadabb és merészebb lettem.

Kelemen Barnabás: Ez a darab sokkal nehezebb, mint az addigi hegedűversenyek – vagy inkább kényesebb, mert egyszerre igényel zenei átlátást és a legmagasabb szintű technikai felkészültséget. Sokan mondják, és ezzel egyetértek, hogy ennél nehezebb versenyművet senki nem írt. El tudom képzelni, hogy egy hegedűs jól eljátszik Csajkovszkijt, Schumannt, Bartókot, Prokofjevet, bárkit, de a Beethoven Hegedűversenybe beletörik a bicskája. Ez a legkényesebb és egyben a legegyetemesebb tudást igénylő zene. Ha valaki nem töltött el hosszú éveket skálázással, akkor isteni csodagyereknek kell lennie, hogy el tudja játszani. Nagyon jó zenekart és nagyon jó karmestert igényel: nehéz futamok vannak benne és rendkívül hosszú – az első tétele alatt lejátszható Mozart G-dúr hegedűversenyének mindhárom tétele.

MN: Huszonnyolc éves korától úgyszólván élete végéig írt vonósnégyeseket, tizenhatot.

Kelemen Barnabás: A vonósnégyesekben teljesedett ki zeneszerzőként. A késői vonósnégyeseinek nincs folytatása – egyetlen zeneszerző sem tudta a műfajt abban a vonalban folytatni. Science fiction. És egyben zsákutca.

Baráti Kristóf: A vonósnégyes teljes embert kíván. Persze, belekóstoltam, de én még nem harcoltam eleget a saját műfajomban, hogy azt mondanám, ezt most lezárom.

MN: De azért gondolom, ismered őket.

Baráti Kristóf: Azért nem úgy, mint Kocsis Zoli, aki persze világítótorony volt a zenei életben. Ő bármikor leült a zongorához: „Na, ez melyik vonósnégyesben van?” Az ember akkor ismer valamit, ha játszotta; a szimfóniák közül is azokat ismerem igazán, amelyeket már vezényeltem.

MN: Haydnt tartják a vonósnégyesek atyjának. Mik a fő különbségek Haydn és Beethoven vonósnégyesei között?

Kelemen Barnabás: Ha hirtelen hallok egy pillanatot Haydn egyik vonósnégyeséből a rádióban, néha én is azt hiszem, Beethovent hallok. De Haydn sok más nagy zeneszerzőt is megelőlegezett. Haydn és Beethoven – bár nem volt túl jó a viszonyuk – tanár-növendék kapcsolatban is voltak. Beethoven aztán időben, dinamikában, hangterjedelemben, hangmennyiségben a végletek felé halad.

MN: Mik Beethoven hegedűdarabjainak legjellemzőbb vonásai? Mondjatok hármat.

Kelemen Baranabás: A korai műveiben még egyértelmű a Haydn- és Mozart-hatás, amitől azután egyre inkább eltávolodott. Nagyon jellemző a határok feszegetése: minél több hangot, minél gyorsabban. A dinamika és a hangterjedelem is sokkal nagyobb nála, mint a korábbi vagy kortárs zeneszerzőknél. A váratlanság is mindenképpen az ő ismérve. Az elképesztő mennyiségű felbontás és skála is nagy újítása. És itt nagyon kell vigyázni, hogy ez nehogy úgy hangozzon, mintha az ember otthon skálázna, hanem úgy, hogy legyen minden egyes hangnak értelme. És ez mind csak eszköz… a zene ez után következik.

Baráti Kristóf: Én a szonátákban is érzem a szimfóniát, a szimfóniákban a szóló zongoraszonátát, abban a vonósnégyest… Megfoghatatlan: a ritmika? Nem. A dallamok? Nem. A struktúra? Persze, vannak jellegzetes újdonságok, de nem olyan óriásiak. A harmónia? De hiszen másfél percen keresztül tonika-domináns, tonika-domináns… Igen, a dinamika, a hirtelen váltások, akcentusok, a meglepetések. És mindenben a nonkonformizmus. Mindezeknek a teljesen érthetetlen kombinációjából lesz az, hogy Beethoven úgy működik, ahogy senki más. És talán amatőrnek hangzó kommentár, de hihetetlenül sugárzik belőle a szeretet az ember iránt. Nem a hierarchiában hitt, hanem az emberben. A szabadságvágy óriási erővel hatja át a szellemiségét.

MN: Hozott-e nektek valami újat a Beethoven-év?

Kelemen Barnabás: Hozott volna, ha eljátszhattuk volna az Orfeo Zenekarral a Hegedűversenyt 430 hertzen – ami akkoriban a normál A hang lehetett. De Beethoven születésének 251. évfordulója ugyanolyan fontos év lesz.

Baráti Kristóf: Talán Beethovennél a legfeleslegesebb egy emlékév, hiszen egyébként is ő a leggyakrabban játszott zeneszerző.

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper nem azt vizsgálja, mi mekkora, hanem hogy meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.

„Ekkora szakadék máshol nincs”

Mivel elégedetlenek a mai fiatalok, és miért a magyarok a leg­op­ti­mistábbak a visegrádi négyek közül? Mi lehet az oka a politikai hovatartozás szerinti megosztottságnak, és mi az az egy kérdés, amelyben mégis egyetért fideszes és ellenzéki fiatal?