Szőnyei Tamás

  • Szőnyei Tamás

Szőnyei Tamás cikkei

Világos, sötét (Major János grafikusművész)

1965-70 körül a pártállami tűréshatáron mozgó kollégák között állított ki (Iparterv, R-Klub), majd, miután idegeire mentek a saját tűréshatárát átlépő rendőri zaklatások, műveit megsemmisítette és leállt. A 70-es évek közepétől a budavári gótikus szoborleletekről készített régészeti rajzokkal kereste kenyerét. Mostani önironikus kamarakiállításán önmagával sakkozik a rajzokon, mégis csak veszíthet.

Nemzeti Emlékhely Székesfehérváron: Romokban hever

Mindenről a török tehet. Ha a város ideiglenes visszafoglalásakor, 1601-ben fel nem robban Ozorai Pipó tornya, ahol a törökök puskaport tároltak, akkor tán még ma is áll a román stílusú templom Székesfehérvár Romkertnek nevezett központjában, s nem kéne több mint tíz éve egy Nemzeti Emlékhely kialakításával foglalkozni (merthogy királyi temetkezőhely lévén eleve az volna), nem kéne pár köbméternyi kő megóvása miatt műemlékvédelem címszóval odaépíteni egy ormótlan tetőt, ily módon az eltüntetéséért sem kéne izmoznia annak, akinek nem tetszik.

II. kerületi iskola-összevonások: Gyenge bizonyítvány

Bármilyen fotogének is, nem újdonság, ha megszokott iskolájukért és tanáraikért tüntető gyerekek lóbálnak transzparenseket egykori tanácsházák előtt: már tavaly is majdnem ötven iskolát és óvodát szüntettek meg az önkormányzatok, és közel kilencven középfokú intézmény gondját pöckölték át a megyékre. A múlt heti II. kerületi demonstrációt az tette mégis egyedivé, hogy a grandiózus átalakításra hajtó önkormányzat egyszerre bolygatna meg tizenhárom közoktatási intézményt.

"Mindent lefordítok mesére" (Háy ágnes grafikus, filmrendező)

1985 és 1992 után, 1999 decemberében (januárra átnyúlva) adódott nagyobb kiállítása a több mint tíz éve Londonban élő Háy Ágnesnek. A papíron és rajzfilmen jövő-menő Különc úr szülőanyja, az első gyurma-animátor, a mesekönyv-illusztrátor, a férfi és női nem jelképeinek játékos megmozgatója, a pontos és érzékeny vonalvezetésű enteriőrök rajzolója, a halál elkerülhetetlenségére emlékeztető csontember életképekbe illesztője a korábbiaktól eltérő vonalvezetésű, velencei rajzokat és művészettörténeti idézőjelekké hajlított drótokat, videón pedig, többek között, ezernyi, telekalligrafált telefonkönyvoldalt mutatott be a Budapest Galéria közönségének.

Az idő éve

Akárhány naptártudós magyarázza is, hogy az új évezred nyitánya nem most lesz, hanem csak 2001. január 1-jén, a dátumcsatát elveszítették. Az úgynevezett "kreatívok" reklámüzenetei régóta alig szólnak másról, mint hogy hülye lennél kihagyni az évezred legeslegutolsó, kihagyhatatlan lehetőségét/élményét/akcióját/buliját. A kultúr-vircsaftban eljött a 20. századot, az elmúlt 1000 esztendőt, az első 2000 évet összefoglaló enciklopédiák ideje. A magyar millennium teljes valójában persze csak az előttünk álló tizenkét hónapban bomlik majd ki, ám az egész 1999-es év a készülődés jegyében telt.

Összeesésig (Az Arte televízió sorozata zenés klubokról)

A szokásos magyar kábeltévés műsorcsomagokban ugyan nem létezik, de legalább tudni illik róla: az Arte egy német-francia kulturális csatorna, látványos kísérlet a két ország csatabárdjának elásására, az európai egység demonstrálására. Mondjunk még ilyen szépeket? Jó. Ott vagyunk benne mi is, pontosabban a Clubland című sorozat egyik darabjában, ami a Tilos az Á-t helyezi el a térképen.

Változás a kultúra finanszírozásában: Mindennapi tenyerüket

Tavaly ilyenkor, szerencsétlen viták után véglegessé vált, hogy a kormányzat a költségvetési törvénybe suvasztott paragrafusokkal megszünteti a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) financiális auto-nómiáját (MaNcs, 1998. november 26.). Így idén már a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába (NKÖM) tagolódva, Nemzeti Kulturális Alapprogramként osztották a dohányt úgy, hogy a miniszter a korábbi 10 százalék helyett 30 fölött rendelkezett. Most, szerencsétlen viták után úgy fest, hogy a kormányzat a költségvetési törvénybe suvasztott paragrafusokkal 50 százalékra emelné ezt. Így a miniszter saját tenyeréből etetheti majd a központi kulturális intézményeket.

Évek - David Bowie: Hours

- Ez az új albumunk vagy CD-nk, ahogy manapság hívják. "Dalok egy generációhoz", mondhatnánk. Egy részét belőled merítettem, de jórészt inkább egy vázlat arról, ahogy a korombeli fickók éreznek, ha visszatekintenek, és hogy hol tartanak most.

Felsőoktatási könyvtámogatás: Tanulási folyamat

Akinek kiadóként vagy szerzőként van köze felsőoktatási tankönyvekhez, körmét cakkosra rágva várhatja már november 11-12-ét, hogy kiderüljön végre, mit hoz a jövő. Akkor, a Felsőoktatási Tankönyvi Konferencia, Kiállítás és Börze alkalmából Pokorni miniszter előáll a legfontosabbakkal: mennyi pénz jut jövőre e könyvek kiadásának támogatására, és miként változik a pénzosztás rendszere.

Kövess minket: