Felsőoktatási tankönyvtámogatás
Nem ez a leglátványosabb szelete a könyvpiacnak, nem róla szól az Ünnepi Könyvhét vagy a Téli Könyvvásár, de azért a tavaly 30 milliárd Ft-ra rúgó teljes magyar könyvforgalom 15 százaléka (egyesek szerint több is), amit tudományos művek, szakkönyvek, felsőoktatásban használatos kiadványok tesznek ki, nem is akármi. Ahhoz persze, hogy ez a terület ilyen eleven lehet, kevés lenne a közismerten olthatatlan magyar tudásszomj, rendesen rásegít az állam is: 1997-ben 600, 1998-ban és 1999-ben 450-450 millió forint támogatás könnyítette meg 513, 284, illetve 276 kiadvány megjelenését. Viszonyításul: a Magyar Könyv Alapítvány idén 80 milliót osztott ki, a Nemzeti Kulturális Alapprogram pedig 108 milliót aprózott szét írók, irodalmi rendezvények és megjelentetendő művek között. Ezért kíváncsi mindenki, mit újságol majd Pokorni Zoltán a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol 70 kiadó mutatja be és kínálja árengedménnyel portékáját.
Nagy löketek
Ahhoz, hogy a kapitalizmus kezdeti nehézségei után a magyar könyvpiac lábra kapott, a megtízszereződött könyvárakhoz hozzáedződött vásárlók mellett az előző kulturális kormányzat piacélénkítő lépései is hozzájárultak. A keresletet segítette a pedagógusoknak és a felsőoktatási hallgatóknak, illetve a könyvtáraknak juttatott könyvvásárlási támogatás, a kínálatot pedig az, hogy tőkehiánytól szenvedő könyvkiadók által felvett bankhitelek felét átvállalta a minisztérium. E lépéseket folytatta a mostani kormányzat az iskolai tankönyvek áfájának eltörlésével.
Ám a legnagyobb löket alighanem mégiscsak az volt, hogy a még szintén az előző ciklusban elfogadott felsőoktatási törvény értelmében a képzési normatíva 3 százalékát a felsőoktatásban használható könyvek megszületésének támogatására kellett fordítani, márpedig bizonyos színvonal felett jószerivel bármi használható a felsőoktatásban, ahol - szemben a közoktatással - nem is létezik hivatalos "tankönyvlista". Így jutott három év alatt 1,5 milliárd forint több mint ezer ilyen könyvre, ezek együttes értékét 3 milliárd forintra szokás tenni. Más pályázatokon zsebpénznyi összegeket csepegtetnek. Itt viszont eddig egy-egy kötet teljes nettó előállítási költségének a felét lehetett kérni és kapni, hogy a méltónak talált műveket valóban és mihamarabb kézbe lehessen venni. Ilyesmiket, tényleg csak találomra: Dobszay László: Magyar zenetörténet (Planétás); Voigt Vilmos: A magyar folklór (Osiris); Tacitus összes művei (Szukits); Réthelyi Miklós: Funkcionális anatómia (Medicina); Benkő-Klincsik: Kaotikus egydimenziós dinamikus rendszerek és Maple modellezésük (JPTE Továbbképző Központ-University Press Pécs); Bartos Huba: Kínai-magyar szótár (Balassi); Faragó-Náhlik: A vadállomány szabályozása (Mezőgazda); Brealey-Myers: Modern vállalati pénzügyek (Panem-McGraw- Hill); Király Jenő: Mágikus Mozi (Korona); Solymosi: A veszprémi egyház 1515. évi zsinati határozatai (Argumentum); Kant: Prekritikai írások (Ictus).
Az előző bekezdésben szereplő "eddig" nem véletlen. Változások várhatók, ezekről azonban az Oktatási Minisztérium illetékeséből egy szót sem lehet kihúzni. Nagyon szigorú a nyilatkozási rend, másrészt pedig a dolog "még nincs olyan stádiumban", hogy beszélni lehessen róla. Egy beosztott nem lőheti le a minisztere poénjait, ráadásul a poénokon még 10-14 nappal a nagy esemény előtt is dolgozott a stáb.
Kis trükkök
A Felsőoktatási Könyvtár-támogatási Pályázattal együtt futó Felsőoktatási Tankönyv-támogatási Pályázat stabilizálta az intellektuális könyvek piacát. Megmaradt a magyar nyelvű tudományosság publikációs terepe. A gyártás kezdte utolérni a fejlődést, ami különösen a reáltudományokban pörgött fel az utóbbi időkben. A hazai piacra belépett multikhoz képest tőkeszegény, magyar tulajdonú kiadók megerősödhettek, sőt jó néhány egyetemen, főiskolán létrejöttek kiadói műhelyek is.
"Két-három év alatt felújítottuk a teljes egyetemi tankönyvpalettát - állítja Farkasvölgyi Frigyesné, a Medicina Könyvkiadó vezetője. - Nemcsak ebből a forrásból, de e nélkül nem tudtuk volna, mert egyetlen területen sem olyan drága a szakkönyvek előállítása, mint a gyógyászatban. Nem tapasztaltam, hogy a rendszer rosszul működött volna, egyetlen olyan könyv sem került be erre a területre, aminek ne lett volna helye."
"Kiadtunk egy könyvet, de nem fogadta el a felsőoktatási piac, rajtunk ragadt - mondja Ábrahám István, a Nemzeti Tankönyvkiadó vezérigazgatója -, aztán látom, hogy a pályázat segítségével egy másik, nyilván jól lobbizó kiadónál megjelent a második kiadása." Magyarán a piac értékítélete ellenére.
Ábrahám István elismeri a köz- és a felsőoktatás közötti különbségeket, tudja, hogy a felsőoktatási könyvpiacon szükség van arra, hogy egy-egy speciális megközelítésből vagy bizonyos témakörökről írott mű megjelentetésének elősegítésével új igényeket is felkeltsenek, de ennek ellenére szerinte ezen a területen is inkább a könyvek vásárlását kellene támogatni, mintsem a kiadásukat: "Meggyőződésem, hogy a közoktatási tankönyvpiac is azért tudott ilyen gyorsan kifejlődni, mert a gyártás támogatásáról átálltak az olvasáséra." Farkasvölgyiné szerint épp ellenkezőleg: ha támogatás híján a könyv fogyasztói árába több költséget kell beépíteni, az jóval drágább lesz, kevesebben veszik meg, és többen fénymásolják majd, következésképpen épp a piackonformitás irányába tett lépés teheti tönkre a piacot.
A Felsőoktatási Tankönyv-támogatási Pályázatok Irodája kezdettől fogva súlyt helyezett arra, hogy legyen könyv a nyertes pályázatokból (ezt kb. 95 százalékosan el is érték), és ügyeltek a pályázatokban leírt költségvetési kalkulációk realitásának ellenőrzésére is. Ha azonban egy kiadó ügyeskedni akart, meg tudta tenni: papírköltséget például biztos meg lehet spórolni a nyomdával összejátszva, ha mondjuk a vállalt ötezer példány helyett csak ezerben nyomnak ki egy könyvet, de ötezerről jelentenek. A pályázaton nyert összegek egy része ily módon puha pénzként hasznosulhatott akár egy jobb autóban is, de vissza is foroghatott kiadókba - a svindli, hallgatólagosan, akár összhangban is lehetett a fő céllal, hogy működő magyar cégek dolgozzanak a piacon.
Félbe? Egészbe?
Mindaddig, amíg a minisztériumból hivatalos verzió nem jön, Borbély Gábor, a Felsőoktatási Pályázatok irodájának igazgatója sem tud véglegeset a változtatások mikéntjéről, azt azonban elképzelhetőnek tartja, hogy a művek gyártása helyett azok példányszámtól független kifejlesztését támogassák a jövőben, és szóba jöhet a tankönyvek könyvtárak számára történő megvásárlása is (ahogy a Soros Alapítvány is teszi): "Valószínűleg már nem kell fenntartani a magyar kiadók bújtatott tőkésítését, megvetették a lábukat, elég erősek." Szerinte különböző jellegű pályázatok útján lehetne törekedni arra, hogy az általánosan használható, színvonalas és nagy példányszámban hozzáférhető alapművek, illetve a speciális szakkönyvek kifejlesztését segítsék. A Mezőgazda és a Planétás kiadókban érdekelt Lelkes Lajos szerint (aki a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnökségében a tudományos és szakkönyv területet képviseli) "ilyen kis országban támogatás nélkül nem létezhet szakkönyvkiadás": továbbra is fenn kéne tartani, arra törekedve, hogy több jusson a természettudományokra (bár csökkent a társtud. művek aránya, de még mindig 70 százalék körül van, pedig ezeket olcsóbban lehet megjelentetni).
Habár állítólag valahol az egész pályázat megszüntetése is fölmerült, de legalábbis a rá fordítható összeg félbevágása, e sorok írójának nem sikerült kiderítenie, hogy a parlament előtt lévő költségvetés oktatási részének lebontása után végül mennyi jutna ide. A Felsőoktatási Tankönyv- és Könyvtár-támogatási Pályázat kuratóriumának viszont valóban megköszönték eddigi ténykedését. Ugyanakkor azt is csivitelik a madarak, hogy a változó feladatkörű és összetételű, immár Misztótfalusi Kiss Miklós nevét viselő új kuratórium élén a régit is elnöklő Mader Béla, a szegedi József Attila Tudományegyetem Központi Könyvtárának igazgatója áll majd. Szerinte a programiroda "szenzációs" munkát végzett, fog ez menni ezután is, de a "rendszert valószínűleg meg kell változtatni", még szigorúbban figyelve, hogy a pénz csak arra mehessen, amire adják. És miközben "elnöki lelke" sír, hogy a pályázati pénzek bizonyára kisebbek lesznek, intézményvezetőként úgy véli, "borzasztó fura játék" az, ha alapfunkciókra nincs pénz, pályázaton viszont mégis akad: mintha az embernek pályáznia kéne a havi fizetéséért.
Szőnyei Tamás
