tévésmaci

Amikor Sztupa és Troché a rotyogányt próbálgatták, Troché először kedvetlennek tűnt. Hagyta volna az egészet annyiban, s keresett volna más, esetleg autentikusabb népi hangszert. "mafa őriz otthon, persze hét lakat alatt egy szagpant, állítólag a nagyapjától örökölte, de még a személyzetet sem engedi hozzányúlni, ő maga törli róla a port, s néhanap, ha különösen mélabús a kedve neki, meg is szólaltatja pirkadatkor, amikor még nyugszik a környék - mondta Troché, de maga sem hitte, hogy Sztupa ilyen könnyen letesz a rotyogányról.

Amikor Sztupa és Troché dobira mentek, csak az idő számított, nem törődtek szerencsével, balszerencsével. Már délután kiálltak - egymásnak negyvenöt fokos szögben, háttal - az Urak asztalára, s a meszszibe tekintettek. Sztupa Szentlaci, Troché Visi felé. Nem szóltak, csak méregették a megteendő távot: erőltetett menetben Sztupára egy óra, Trochéra másfél várt - vaksötétben.

Amikor Sztupa és Troché találkoztak a vándorbíróval, gyönyörű augusztusi éjszaka haladt a Sigurcello Circus karavánja Borjádról Lőrincre. Troché a liliputi ugrócsoporttal, Sztupa a műlovarnő kocsiján utazott, s éppen azt fejtegette, hogy valaha - meglehet, pontosan ezen a helyen - egy híres, nagyon fiatal magyar költő és vendéglátója választottak maguknak valamit, amikor a kocsik mellett, az árokparton, menetiránnyal szemben rohanó direttore hangja félbeszakította.

Amikor Sztupa és Troché megálltak a sorompónál, a kocsisor reménytelenül hosszúnak látszott. Sztupa leállította a motort, hátradőlt, s lehunyta a szemét. Troché türelmetlenül körbepillantott, de azonmód meg is akadt a szeme valamin. A vasúti pályát szegélyező sűrű fasor (nyár volt, a lombok teljes erejükből bokrosodtak) egy helyütt foghíjasnak mutatta magát, tán két fa hiányozhatott, de lehetett az három is. Megcsillant az egyik sínszál, Troché le sem vette onnan a tekintetét: várta a vonatot.

Amikor Sztupa és Troché bolyongásaik során elérkeztek a városba, ahol csak villamosok jártak, szemük sem rebbent. Azt hitték, tudnak mindent, hisz ők is olvasnak bédekkereket, s a lapok kis színes hírein is általában rajta tartják a szemüket. Hallottak ők már eleget a messzi városról, ahol csak villamosok járnak, s különben is, mit nekik; bérkocsit, vagyis taxit nem használnak, a busz zajos, környezetszennyező és büdös kívül-belül, a troli tipikus komcsi vircsaft, s a nagyvárosok zöme földrajzilag nincsen olyan helyzetben, hogy hajójáratokkal oldja meg lakói és vendégei boldogulását.

Amikor Sztupa és Troché találkoztak a felháborodott macskákkal, nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a dolognak, legfeljebb annyi tűnt fel nekik, hogy elég sokan vannak. De lehettek volna akár rengetegen is, Sztupa és Troché úgy voltak vele, hogy ilyen nincs, ilyen macskák nincsenek, tudniillik felháborodottak, mérges macska lehet, de az is inkább kígyó. Pedig a macskák lassan, de biztosan növekvő létszámban minden igyekezetükkel azt óhajtották kommunikálni, hogy rohadtul fel vannak háborodva, már-már bepipultak.

Amikor Sztupa és Troché ugyanazok voltak, Sztupa megállt a tükör előtt. Hosszan nézte a szemben álló ürgét, de nem vett észre rajta semmi különöset. Először az öltözetét ellenőrizte a szokottnál is nagyobb alapossággal, noha jól emlékezett rá, hogy mit vett fel reggel; nem nagyon akarózott beismerni, de már akkor is direkt "sztupás" darabokat választott. Öltönyt szűk szárú nadrággal, edzőcipőt, svájci sapkát, vékony nyakkendőt, széles gallérú csíkos inget a hetvenes évek divatja szerint.

Amikor Sztupa és Troché megálltak szemben a gyerekekkel, meghűlt a vér az ereikben. A gyerekek rengetegen voltak, álltak dermedten a lejtős, gyilkosan meredek utca tetején, nem túlságosan rendezett sorokban, ároktól árokig, de még a kétoldali árkokban is néhányan, elfoglalva az utca teljes szélességét.

Amikor Sztupa és Troché a Lánchíd korlátjának dőlve bámulták a Dunát, pont középen találkoztak. Sztupa Buda felől jött, Troché szemből. Az utolsó két lámpaoszlop között huszonkét lépés, tizenegy-tizenegy; nyár volt, a rengeteg turistától sajnos nem lehetett pisztolypárbajosat játszani, mégis egyszerre értek a helyszínre, s rövid üdvözlések után már neki is dőltek a korlátnak a Margit-sziget felőli oldalon. Innen már ment minden, mint a karikacsapás, nézték a vizet. Nézték, egyre csak nézték.