Amikor Sztupa és Troché átvágtak a végtelenen, eltűntek a háttérképek. Nem szaladtak mögöttük a fák, becsukódott minden ablak. Szerencsére az egész nem tartott tovább egy-két percnél, a környezetük észre sem vette saját eltűnését. A fák úgy érezték, hogy szaladnak most is, az ablakok mindent láttak, a napot, a hegyeket, s természetesen a szaladó fákat is, épp visszafelé tartottak; láttak mindent, mintha nyitva lennének. Pedig egy nagy központi vezérlőrendszer parancsára az összes ablak becsukódott - hangtalanul, mint egy elegáns hotelban, nem hallatszott egy nyikordulás, egy surranó hang sem. Bezzeg, amikor újra kinyílottak, volt nagy recsegés-ropogás, pont úgy, ahogy az óriások ébrednek fel ezeréves álmukból, jócskán elmacskásodott végtagokkal, szörcsögve, szipákolva, akkorát nyújtózkodva, hogy a fölső polcról lepotyognak a bádogpoharak. Ám ahhoz, hogy kinyíljanak újra az ablakok, Sztupának és Trochénak át kellett vágniuk a végtelenen, ami mégis beletelt egy-két percbe. Egy-két igen nehéz, s ami azt illeti, elég hosszúnak tűnő percbe, amikor bár a közeg eltűnt, de a közegellenállás láthatatlanul is megerősödött: láthatatlan, tapinthatatlan Technocol Rapid töltötte ki hirtelen a partját vesztett teret, abban kellett előrejutniuk. Még azt a jellegzetes szagot sem érezték, ami a folyékony ragasztók között is unikálissá teszi a Technocolt. Mert a végtelenben is előre kell haladni, hátrafelé nem érdemes, s ha valami renitens mégis megpróbálná, kudarcot vallana, mert egyszerűen nem lehet. Ez köztudott. A fák például nagy bajban lennének a végtelenben, mert róluk közismert, hogy csak visszafelé tudnak szaladni. Vonat előre, fák hátra, ablak lehúz, vagy ha jön az alagút, felhúz. A végtelenben a fák tehetetlenek lennének, mert ha változtatnának a hozzáállásukon, nos, csak a vonatokkal szúrnának ki - tisztában volt ezzel Sztupa és Troché, de míg Sztupa hallgatott, Troché ki is akarta mondani, csakhogy átvágván a végtelenen, elhallgatnak a szavak is, s jobb, ha az ember befogja a száját. Tévénézés közben viszont nyugodtan jártathatjuk a pampulánkat.
Pénteken (13-án) Tim Roth lép fel a gengsztermitológia egy másodlagos fontosságú félistene, Dutch Schultz szerepében esti negyed tizenegykor az MGM-en, a meglepően sokat mondó című Gengszterben.
Szombat este jön a nagy John Wayne a Dunára, s velünk lesz vagy egy hétig. S ha már az alfélistenek szóba jöttek, Az angyal és a rosszemberben Wyatt Earp egyik haverját játssza a majsztrókám, ami - majd meglátják - az adott kontextusban már majdnem olyan, mintha ő maga lenne Wyatt. Ha kijelentjük, hogy a mai második magyarunk Csókás Márton a Film+-on 21.10-kor kezdődő xXx-ben, akkor logikusnak hathat mai találós kérdésünk is: ki volt ma az első magyar? Úgysem találják ki. (A Nagyorrú Kati, Ványadt Törpe másik haverjának, Ünnepnap főorvosnak a csaja.) Remélem, mindenki tud követni, mert Villám vagyok és Fürgeláb is, az MGM-en tíztől. Szerencsére nemcsak John Vén tölti velünk a hetet, hanem Róka J. Mihály is: Vissza a jövőbe volt a ViaSat3-on fél hét felé.
Vasárnap jön Harsányi Gábor, és átmetszi a gigádat, de szerencsére nem énekel közben: este nyolc előtt a Dunán Jó estét, nyár, jó estét, szerelem! Az milyen lenne, ha énekelne is? Mondjuk megpróbálná görögül eldalolni a Rézmozsarat vegyenek! című örökbecsű slágerét? S akkor jöjjön is a Te rongyos élet rögtön utána, ugyanazon a csatornán. Ebédre megnéztem a Cinemaxon A kém, aki a hidegből jött című lökarcsit, fekete-fehérben, a harmadik magyarral, Richard Burtonnel.
Hétfőn megyek vörösőrségbe, uh. no fuckin' tíví.
Kedden Nincs kegyelem, Róka úr visszatér a Film Mániára a Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő hőseként, azzal a himlőhelyes arccal, tudják. Amúgy a Film+ nem kegyelmez kora éjszaka.
Szerdán veteránok a Film Mánián: Egy gyilkosság anatómiája James Stewarttal és A Sakál napja de Gaulle tábornokkal.
Csütörtökön az MGM-en Véjn belelép a Vörös folyóba, A koppányi aga meg a Dunába. Nézzenek inkább rádiót (biztonság kedvéért: kikapcsoltat)!
