tévésmaci

Csikócsengő

  • tévésmaci
  • 2013. október 26.

Film

Amikor Sztupa és Troché dobira mentek, csak az idő számított, nem törődtek szerencsével, balszerencsével. Már délután kiálltak - egymásnak negyvenöt fokos szögben, háttal - az Urak asztalára, s a meszszibe tekintettek. Sztupa Szentlaci, Troché Visi felé. Nem szóltak, csak méregették a megteendő távot: erőltetett menetben Sztupára egy óra, Trochéra másfél várt - vaksötétben.

Legalább a vacsorát meg kellett várni ugyanis, amikor kitört az esti szabadidős program kulturált eltöltése (az állomány tévét nézett, bármit is adott az), a HDM-üti pedig visszahúzódott az odvába, rádiózni, olvasni, unatkozni, meg még, amit olyankor lehet csinálni, ha az embert fölzavarják egy éjszakára a hegyre. Sztupa szeretett biztosra menni, s szeretett abban a hitben ringatózni, hogy úgy ismeri a környéket, mint a tenyerét, hisz' ő itt tényleg otthon van, gyerekkorában minden esős nap után ide járt ki gombászni, itt nősült, itt van a háza, amit húszas évei legelején, vagyis tavalyelőtt épített, kalákában a családdal meg a barátokkal. Ebből persze egy szó sem volt igaz, de ő folyamatosan ezt a filmet játszotta magának. Szentlacin nem is laktak Sztupák, csak Hornyákok és Dombaik. Csakhogy Sztupa nem ma kezdte a dobizást, ezért valóban úgy ismerte a környéket, mint a tenyerét - még éjszaka is. Mindig gondosan kivárta a takarodót, s még utána is egy órát, felvett egy üres málhazsákot, hallgatózott egy kicsit az üti szobája előtt, horkol-e már a hadnagy, persze horkolt, és lehetett indulni. Elhagyni a körletet, a kerítésen átmászni nem volt nagy szám, hisz mindenki tudta, hogy megy, valszeg még az üti is, mehetett volna akár a főkapun is, csak hát a játékszabályok, ha már játékszabályok sincsenek, honi légvédelem sincsen, s akkor dobi sincsen, dobi nélkül pedig szar az élet. Troché ezzel szemben jobb' szeretett minél előbb elindulni, különben is, javíthatatlan romantikus volt, azért választotta a jóval hosszabb utat, mert vad elképzelései voltak Visiről, hogy ott van ám a nagy élet, esténként nyugatnémet és holland turisták ülnek be a szórakozóhelyekre, valaki halk jazzt játszik, s a helyi aranyifjak táncolnak. Mindenki csak arra vár, hogy mikor érkezik meg ő, hogy rendeljen egy málhazsáknyi röviditalt. Ezért Troché akkor indult, amikor az állomány nekiült tévézni.

Pénteken (27-én) este nyolckor a Cinemax egy korai Sidney Lumet-dolgozattal keresi az értők kedvét - A zálogos 1964-ben készült és fekete-fehér, de olyan arcok játszanak benne, akiket - Rod Steigeren kívül - ma már nem ismer a kutya sem. Ugyanitt éjjeli fél kettőkor X polgártárs, ám tizenegy előtt volt a Film+-on A nagy kékség, alighanem azért, mert épp fut valami Luc Bessontól a mozikban is.

Szombat is a Film+ napja, délben: Száll a kakukk fészkére. A Duna este kilenc után egy kosztümös Jean Marais-filmmel szolgálja a nemzeti összefogást: a Csoda a farkasokkal c. francia-olasz filmet a zsáner legendája, André Hunebelle rendezte.

Vasárnap a Duna esti háromnegyed tíz előtt elkezdi az Eldorádót, Bereményi Géza fővárosi filmjét, melyben Eperjes Károly is fellép.

Hétfőn a Hollókezű Edward, ja, nem is az, hanem A holló című 1994-es amerikai mű figyel be a Film+-ra, éjjel fél tizenkettő előtt. Figyelem, nem arról a madárról van szó, ami nemrégiben foglalkozott Edgar Allan Poe vészhelyzetben tanúsított magatartásával, hanem arról, amiben Brandon Lee vitézkedett a tragikus folytatásig.

Kedden nem lesz semmi.

Szerdán egy vitathatatlan filmtörténeti klasszikus, lapunk online felületének kedvence, a gyermeki, sihederi lét nagy ismerője, Francia Truffa tesz egy rövid látogatást az MGM-en, este nyolctól, s elővezeti közlendőjét a Zsebpénz tárgykörében - tartalmas szórakozás lesz bizonyára, a hozzá illő, magas színvonalú szinkronnal. 23.40-kor Bakkermann várja 2007-ből kedves nézőit az RTL Klubon. Ezt még akkor is megnéznénk, ha a csatorna előfizetős lenne.

Csütörtökön Vitézy László Vörös földje 1982-ből a Dunán harcol kilenc után az HBO Féktelenüljével. Tévézni így is, úgy is idejét múlt muri.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.