tévésmaci

Csikócsengő

  • tévésmaci
  • 2013. október 26.

Film

Amikor Sztupa és Troché dobira mentek, csak az idő számított, nem törődtek szerencsével, balszerencsével. Már délután kiálltak - egymásnak negyvenöt fokos szögben, háttal - az Urak asztalára, s a meszszibe tekintettek. Sztupa Szentlaci, Troché Visi felé. Nem szóltak, csak méregették a megteendő távot: erőltetett menetben Sztupára egy óra, Trochéra másfél várt - vaksötétben.

Legalább a vacsorát meg kellett várni ugyanis, amikor kitört az esti szabadidős program kulturált eltöltése (az állomány tévét nézett, bármit is adott az), a HDM-üti pedig visszahúzódott az odvába, rádiózni, olvasni, unatkozni, meg még, amit olyankor lehet csinálni, ha az embert fölzavarják egy éjszakára a hegyre. Sztupa szeretett biztosra menni, s szeretett abban a hitben ringatózni, hogy úgy ismeri a környéket, mint a tenyerét, hisz' ő itt tényleg otthon van, gyerekkorában minden esős nap után ide járt ki gombászni, itt nősült, itt van a háza, amit húszas évei legelején, vagyis tavalyelőtt épített, kalákában a családdal meg a barátokkal. Ebből persze egy szó sem volt igaz, de ő folyamatosan ezt a filmet játszotta magának. Szentlacin nem is laktak Sztupák, csak Hornyákok és Dombaik. Csakhogy Sztupa nem ma kezdte a dobizást, ezért valóban úgy ismerte a környéket, mint a tenyerét - még éjszaka is. Mindig gondosan kivárta a takarodót, s még utána is egy órát, felvett egy üres málhazsákot, hallgatózott egy kicsit az üti szobája előtt, horkol-e már a hadnagy, persze horkolt, és lehetett indulni. Elhagyni a körletet, a kerítésen átmászni nem volt nagy szám, hisz mindenki tudta, hogy megy, valszeg még az üti is, mehetett volna akár a főkapun is, csak hát a játékszabályok, ha már játékszabályok sincsenek, honi légvédelem sincsen, s akkor dobi sincsen, dobi nélkül pedig szar az élet. Troché ezzel szemben jobb' szeretett minél előbb elindulni, különben is, javíthatatlan romantikus volt, azért választotta a jóval hosszabb utat, mert vad elképzelései voltak Visiről, hogy ott van ám a nagy élet, esténként nyugatnémet és holland turisták ülnek be a szórakozóhelyekre, valaki halk jazzt játszik, s a helyi aranyifjak táncolnak. Mindenki csak arra vár, hogy mikor érkezik meg ő, hogy rendeljen egy málhazsáknyi röviditalt. Ezért Troché akkor indult, amikor az állomány nekiült tévézni.

Pénteken (27-én) este nyolckor a Cinemax egy korai Sidney Lumet-dolgozattal keresi az értők kedvét - A zálogos 1964-ben készült és fekete-fehér, de olyan arcok játszanak benne, akiket - Rod Steigeren kívül - ma már nem ismer a kutya sem. Ugyanitt éjjeli fél kettőkor X polgártárs, ám tizenegy előtt volt a Film+-on A nagy kékség, alighanem azért, mert épp fut valami Luc Bessontól a mozikban is.

Szombat is a Film+ napja, délben: Száll a kakukk fészkére. A Duna este kilenc után egy kosztümös Jean Marais-filmmel szolgálja a nemzeti összefogást: a Csoda a farkasokkal c. francia-olasz filmet a zsáner legendája, André Hunebelle rendezte.

Vasárnap a Duna esti háromnegyed tíz előtt elkezdi az Eldorádót, Bereményi Géza fővárosi filmjét, melyben Eperjes Károly is fellép.

Hétfőn a Hollókezű Edward, ja, nem is az, hanem A holló című 1994-es amerikai mű figyel be a Film+-ra, éjjel fél tizenkettő előtt. Figyelem, nem arról a madárról van szó, ami nemrégiben foglalkozott Edgar Allan Poe vészhelyzetben tanúsított magatartásával, hanem arról, amiben Brandon Lee vitézkedett a tragikus folytatásig.

Kedden nem lesz semmi.

Szerdán egy vitathatatlan filmtörténeti klasszikus, lapunk online felületének kedvence, a gyermeki, sihederi lét nagy ismerője, Francia Truffa tesz egy rövid látogatást az MGM-en, este nyolctól, s elővezeti közlendőjét a Zsebpénz tárgykörében - tartalmas szórakozás lesz bizonyára, a hozzá illő, magas színvonalú szinkronnal. 23.40-kor Bakkermann várja 2007-ből kedves nézőit az RTL Klubon. Ezt még akkor is megnéznénk, ha a csatorna előfizetős lenne.

Csütörtökön Vitézy László Vörös földje 1982-ből a Dunán harcol kilenc után az HBO Féktelenüljével. Tévézni így is, úgy is idejét múlt muri.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.