tévésmaci

Mordulj, bolha!

  • tévésmaci
  • 2013. szeptember 29.

Film

Amikor Sztupa és Troché bolyongásaik során elérkeztek a városba, ahol csak villamosok jártak, szemük sem rebbent. Azt hitték, tudnak mindent, hisz ők is olvasnak bédekkereket, s a lapok kis színes hírein is általában rajta tartják a szemüket. Hallottak ők már eleget a messzi városról, ahol csak villamosok járnak, s különben is, mit nekik; bérkocsit, vagyis taxit nem használnak, a busz zajos, környezetszennyező és büdös kívül-belül, a troli tipikus komcsi vircsaft, s a nagyvárosok zöme földrajzilag nincsen olyan helyzetben, hogy hajójáratokkal oldja meg lakói és vendégei boldogulását.

A villamos még úgy is rendben lévőnek tűnt Sztupa és Troché szemében, hogy tudván tudták, az egyszólamúságuk úgyszólván ténykérdés. Magyarán nincsenek metrók vagy magasvasutak, nincsenek siklók vagy kéregvasutak, sehol egy fogaskerekű, libegőt vagy HÉV-et pedig elképzelni sem nagyon érdemes - ez mind benne volt az útikönyvekben. Csak a jó öreg vilga klasszik, ez a mosolygós pofájú szörnyeteg szántja fel a belvárost és a kerületeket. A hálózat maga a város, ahova nem megy el a villamos, az már a határ, a gyepű, a senki földje, amin túl már idegen világok következnek, melyeket jobb nem is ismerni. Jobb lenne, hisz mindenki ismeri őket, lévén a villamosos város lakói szintén olvasnak bédekkereket, ott is megjelennek a lapok, telis-tele kis színesekkel, amelyek megbokrosodott autóbuszokról, kutyafejű taxisofőrökről, végtelenített pályán szálló, földet alig is érő repülőgépekről adnak feszt híreket. Sztupának - miután megbarátkozott a vágányok állandó látványával - először ez tűnt fel. Mintha e hírek kicsit borongósabbra lettek volna hangszerelve, mint amilyet a tartalmuk megkívánt volna. Az még nem világégés, ha az autóbusz is megpróbál csengetni álmában, holott ilyet nyilván csak a villamosnak szabad. Kicsit sok volt e hírekben a jelző, a komor szín. S ha már színeknél tartunk, jegyezzük meg, hogy a városban pirosak voltak a villamosok, vagyis piros-fehérek, ami mondjuk egy pestin sárga, az volt piros, s ami fehér, az szintén fehér. Szóval egyáltalán nem voltak különös villamosok, hacsak annyiban nem, hogy volt köztük anyavillamos, apavillamos meg gyerekvillamosok, akik ha felnőttek, folytatván anyáik, apáik útját, rendes villamosok lettek: embervillamosok. Tévé?

Pénteken (30-án) mondhatnám azt is, hogy maradunk a villamosoknál, mert a Moszkva tér című filmet adja esti negyed tizenegytől a főtévé, de nincsen összefüggés. Volt délután a Film Mánián Hegedűs a háztetőn, nyolckor pedig a Nevada Smith című, okkal ismeretlen 1966-os westernt nyomta a Cinemax, Steve McQueen és Karl Malden főszereplésével.

Szombaton Robert Redford A cinkos című filmjét adja főműsoridőben az m1, fél tizenkettő előtt meg a Trainspottingot a Cinemax. Redford filmje a Lincoln-merényletben vádolt panzionistáról, illetve ifjú védőjéről szól, illedelmesen.

Vasárnap belefuthatunk megint a Duna Tv Gaál István-sorozatába, ami szerfelett helyes praxis, bár ezek a művek valszeg kikönyvtárazhatók a nagy fene digitalizált médiatérből, így az sem elveszett ember, aki vasárnap esténként táncolni jár. A Cinemax este nyolctól Anne Parillaud-t lépteti fel az Algériai napokban, aki pedig tíz előtt átkapcsol az MGM-re, rájöhet, hogy a miszficc régen mást jelentett, mint ma, noha a Kallódó emberek cím simán elment volna a valaha jól indított, ám hamar kifújt brit sorozatnak is. Még jóformán el sem múlt napjaink hőse, Michel Gondry Anne Parillaud után fut be a Cinemaxra a Buli a buszon című tavalyi magánszámával.

Hétfőn az Én, Anna című filmben késő este a Cinemaxon egymással játszik az öreg és a fiatal Éva Delektorszkája: Hayley Atwell és Charlotte Rampling (a Restlessből).

Szerdán talán még lesz egy Cry-baby valahol, de én inkább azt mondanám, hogy szóra sem érdemes az egész, s akkor járnak el helyesen, ha hagyják a tévézést, s megnézik a mondott Restlesst, ami pedig semmi különös, csak egy kis második világháborús limonádé, mégis ezerszer többet ér az egész rádióújságnál.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.