tévésmaci

Mordulj, bolha!

  • tévésmaci
  • 2013. szeptember 29.

Film

Amikor Sztupa és Troché bolyongásaik során elérkeztek a városba, ahol csak villamosok jártak, szemük sem rebbent. Azt hitték, tudnak mindent, hisz ők is olvasnak bédekkereket, s a lapok kis színes hírein is általában rajta tartják a szemüket. Hallottak ők már eleget a messzi városról, ahol csak villamosok járnak, s különben is, mit nekik; bérkocsit, vagyis taxit nem használnak, a busz zajos, környezetszennyező és büdös kívül-belül, a troli tipikus komcsi vircsaft, s a nagyvárosok zöme földrajzilag nincsen olyan helyzetben, hogy hajójáratokkal oldja meg lakói és vendégei boldogulását.

A villamos még úgy is rendben lévőnek tűnt Sztupa és Troché szemében, hogy tudván tudták, az egyszólamúságuk úgyszólván ténykérdés. Magyarán nincsenek metrók vagy magasvasutak, nincsenek siklók vagy kéregvasutak, sehol egy fogaskerekű, libegőt vagy HÉV-et pedig elképzelni sem nagyon érdemes - ez mind benne volt az útikönyvekben. Csak a jó öreg vilga klasszik, ez a mosolygós pofájú szörnyeteg szántja fel a belvárost és a kerületeket. A hálózat maga a város, ahova nem megy el a villamos, az már a határ, a gyepű, a senki földje, amin túl már idegen világok következnek, melyeket jobb nem is ismerni. Jobb lenne, hisz mindenki ismeri őket, lévén a villamosos város lakói szintén olvasnak bédekkereket, ott is megjelennek a lapok, telis-tele kis színesekkel, amelyek megbokrosodott autóbuszokról, kutyafejű taxisofőrökről, végtelenített pályán szálló, földet alig is érő repülőgépekről adnak feszt híreket. Sztupának - miután megbarátkozott a vágányok állandó látványával - először ez tűnt fel. Mintha e hírek kicsit borongósabbra lettek volna hangszerelve, mint amilyet a tartalmuk megkívánt volna. Az még nem világégés, ha az autóbusz is megpróbál csengetni álmában, holott ilyet nyilván csak a villamosnak szabad. Kicsit sok volt e hírekben a jelző, a komor szín. S ha már színeknél tartunk, jegyezzük meg, hogy a városban pirosak voltak a villamosok, vagyis piros-fehérek, ami mondjuk egy pestin sárga, az volt piros, s ami fehér, az szintén fehér. Szóval egyáltalán nem voltak különös villamosok, hacsak annyiban nem, hogy volt köztük anyavillamos, apavillamos meg gyerekvillamosok, akik ha felnőttek, folytatván anyáik, apáik útját, rendes villamosok lettek: embervillamosok. Tévé?

Pénteken (30-án) mondhatnám azt is, hogy maradunk a villamosoknál, mert a Moszkva tér című filmet adja esti negyed tizenegytől a főtévé, de nincsen összefüggés. Volt délután a Film Mánián Hegedűs a háztetőn, nyolckor pedig a Nevada Smith című, okkal ismeretlen 1966-os westernt nyomta a Cinemax, Steve McQueen és Karl Malden főszereplésével.

Szombaton Robert Redford A cinkos című filmjét adja főműsoridőben az m1, fél tizenkettő előtt meg a Trainspottingot a Cinemax. Redford filmje a Lincoln-merényletben vádolt panzionistáról, illetve ifjú védőjéről szól, illedelmesen.

Vasárnap belefuthatunk megint a Duna Tv Gaál István-sorozatába, ami szerfelett helyes praxis, bár ezek a művek valszeg kikönyvtárazhatók a nagy fene digitalizált médiatérből, így az sem elveszett ember, aki vasárnap esténként táncolni jár. A Cinemax este nyolctól Anne Parillaud-t lépteti fel az Algériai napokban, aki pedig tíz előtt átkapcsol az MGM-re, rájöhet, hogy a miszficc régen mást jelentett, mint ma, noha a Kallódó emberek cím simán elment volna a valaha jól indított, ám hamar kifújt brit sorozatnak is. Még jóformán el sem múlt napjaink hőse, Michel Gondry Anne Parillaud után fut be a Cinemaxra a Buli a buszon című tavalyi magánszámával.

Hétfőn az Én, Anna című filmben késő este a Cinemaxon egymással játszik az öreg és a fiatal Éva Delektorszkája: Hayley Atwell és Charlotte Rampling (a Restlessből).

Szerdán talán még lesz egy Cry-baby valahol, de én inkább azt mondanám, hogy szóra sem érdemes az egész, s akkor járnak el helyesen, ha hagyják a tévézést, s megnézik a mondott Restlesst, ami pedig semmi különös, csak egy kis második világháborús limonádé, mégis ezerszer többet ér az egész rádióújságnál.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.