tévésmaci

Mordulj, bolha!

  • tévésmaci
  • 2013. szeptember 29.

Film

Amikor Sztupa és Troché bolyongásaik során elérkeztek a városba, ahol csak villamosok jártak, szemük sem rebbent. Azt hitték, tudnak mindent, hisz ők is olvasnak bédekkereket, s a lapok kis színes hírein is általában rajta tartják a szemüket. Hallottak ők már eleget a messzi városról, ahol csak villamosok járnak, s különben is, mit nekik; bérkocsit, vagyis taxit nem használnak, a busz zajos, környezetszennyező és büdös kívül-belül, a troli tipikus komcsi vircsaft, s a nagyvárosok zöme földrajzilag nincsen olyan helyzetben, hogy hajójáratokkal oldja meg lakói és vendégei boldogulását.

A villamos még úgy is rendben lévőnek tűnt Sztupa és Troché szemében, hogy tudván tudták, az egyszólamúságuk úgyszólván ténykérdés. Magyarán nincsenek metrók vagy magasvasutak, nincsenek siklók vagy kéregvasutak, sehol egy fogaskerekű, libegőt vagy HÉV-et pedig elképzelni sem nagyon érdemes - ez mind benne volt az útikönyvekben. Csak a jó öreg vilga klasszik, ez a mosolygós pofájú szörnyeteg szántja fel a belvárost és a kerületeket. A hálózat maga a város, ahova nem megy el a villamos, az már a határ, a gyepű, a senki földje, amin túl már idegen világok következnek, melyeket jobb nem is ismerni. Jobb lenne, hisz mindenki ismeri őket, lévén a villamosos város lakói szintén olvasnak bédekkereket, ott is megjelennek a lapok, telis-tele kis színesekkel, amelyek megbokrosodott autóbuszokról, kutyafejű taxisofőrökről, végtelenített pályán szálló, földet alig is érő repülőgépekről adnak feszt híreket. Sztupának - miután megbarátkozott a vágányok állandó látványával - először ez tűnt fel. Mintha e hírek kicsit borongósabbra lettek volna hangszerelve, mint amilyet a tartalmuk megkívánt volna. Az még nem világégés, ha az autóbusz is megpróbál csengetni álmában, holott ilyet nyilván csak a villamosnak szabad. Kicsit sok volt e hírekben a jelző, a komor szín. S ha már színeknél tartunk, jegyezzük meg, hogy a városban pirosak voltak a villamosok, vagyis piros-fehérek, ami mondjuk egy pestin sárga, az volt piros, s ami fehér, az szintén fehér. Szóval egyáltalán nem voltak különös villamosok, hacsak annyiban nem, hogy volt köztük anyavillamos, apavillamos meg gyerekvillamosok, akik ha felnőttek, folytatván anyáik, apáik útját, rendes villamosok lettek: embervillamosok. Tévé?

Pénteken (30-án) mondhatnám azt is, hogy maradunk a villamosoknál, mert a Moszkva tér című filmet adja esti negyed tizenegytől a főtévé, de nincsen összefüggés. Volt délután a Film Mánián Hegedűs a háztetőn, nyolckor pedig a Nevada Smith című, okkal ismeretlen 1966-os westernt nyomta a Cinemax, Steve McQueen és Karl Malden főszereplésével.

Szombaton Robert Redford A cinkos című filmjét adja főműsoridőben az m1, fél tizenkettő előtt meg a Trainspottingot a Cinemax. Redford filmje a Lincoln-merényletben vádolt panzionistáról, illetve ifjú védőjéről szól, illedelmesen.

Vasárnap belefuthatunk megint a Duna Tv Gaál István-sorozatába, ami szerfelett helyes praxis, bár ezek a művek valszeg kikönyvtárazhatók a nagy fene digitalizált médiatérből, így az sem elveszett ember, aki vasárnap esténként táncolni jár. A Cinemax este nyolctól Anne Parillaud-t lépteti fel az Algériai napokban, aki pedig tíz előtt átkapcsol az MGM-re, rájöhet, hogy a miszficc régen mást jelentett, mint ma, noha a Kallódó emberek cím simán elment volna a valaha jól indított, ám hamar kifújt brit sorozatnak is. Még jóformán el sem múlt napjaink hőse, Michel Gondry Anne Parillaud után fut be a Cinemaxra a Buli a buszon című tavalyi magánszámával.

Hétfőn az Én, Anna című filmben késő este a Cinemaxon egymással játszik az öreg és a fiatal Éva Delektorszkája: Hayley Atwell és Charlotte Rampling (a Restlessből).

Szerdán talán még lesz egy Cry-baby valahol, de én inkább azt mondanám, hogy szóra sem érdemes az egész, s akkor járnak el helyesen, ha hagyják a tévézést, s megnézik a mondott Restlesst, ami pedig semmi különös, csak egy kis második világháborús limonádé, mégis ezerszer többet ér az egész rádióújságnál.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.