A Duna először jó hosszan tejeskávébarnának és áthatolhatatlannak tűnt, csak a színén olykor-olykor elúszó faágak jelentettek némi változatosságot az egyhangú hömpölygésben. Csupán közvetlenül fájront előtt mozdult meg valami, Troché észre sem vette, vagy úgy tett, de Sztupa sokáig morfondírozott a hazaúton, hogy mit is észlelhetett, de nem jutott semmire. Másnap aztán valami ismerős fogadta őket, de még akkor sem tudták, hogy mi az. Jöttek reggel, nekidőltek a korlátnak, bámulták az elúszó tejeskávét, aztán este lett, és elhúztak. Ja, ellenkező irányba; hol erre, hol arra, mintha variálnák. Talán öt napnak is el kellett telnie a korlátnak dőlve, míg Troché meg nem törte a csendet, s azt nem mondta, hogy ki fogsz röhögni, mert ilyen vagy, halk vinnyogó röhögéssel kacagsz ki, más így sír, de akkor is megmondom, hogy én rohadt sok fehér nejlonzacskót látok úszni közvetlenül a víz felszíne alatt. Sztupa megrántotta a vállát, nem nejlonzacskók azok, hanem medúzák, látod, te röhögsz most ki. Troché valóban vigyorgott, s hitetlenkedve csóválta a fejét, de csak annyira, hogy egy pillanatra se tévessze szem elől a vizet, inkább nem nézett Sztupára. Medúzák a Dunában? Képtelenség. Ja, nem medúzák, szúrt vissza Sztupa, csak léket kapott a közelben egy nejlonzacskó-szállító uszály. A nyolcadik napon már biztosak voltak benne, hogy medúzákról van szó, Sztupa felhívott egy Vida nevű tudóst, aki elmondta, hogy olykor - egészen speciális légköri viszonyok hatására - felúsznak a Fekete-tengerből, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy fogja magát a medúza és felúszik, hanem úgy, hogy úszik egy kicsit, elpusztul, de a szaporulata onnan halad tovább az ár ellen. Mi viszont haladunk az árral, az meg csak úgy dől a tévé elé.
Pénteken (19-én) Szergej Leonyid rubeltrilógiájának egyik különösen undorító darabja, a Pár rubellal többért játszik kilenctől a Film Mánián, a szőnyegruhába öltözött Clint Eastwooddal a főszerepben.
Szombaton sem lesz jobb a helyzet, mert a Duna Tv-hez alighanem befigyelhetett egy 99 centes Fred Astaire-díszdoboz, amiből már délben előszedik a Selyemharisnya című 1957-es rettenetet fekete-fehérben, de higgyék el, hogy ez még semmi ahhoz képest, ami ránk vár! Este kilenckor a Film+ lerántja a leplet a nyolcvanas évek borzalmáról, ami a VHS-rendszer kelet-európai térhódításában fogalmazta meg üzenetét: műsoron a Mad Max. Mel Gibson kifiléz pár sivatagi rohadékot, s padlóig nyomja a pedált. Aki csak negyedóráig bírja, válthat a Dunára, ahol az 1950-es Éjszakai lovasok kezdődik, valami western, amiben már vannak autók is meg marhák is, úgy értem, Texasban.
Vasárnap zavartalanul folyik a Duna déli etetése, előszedték ezeket a mérhetetlenül ostoba komcsi kémfilmeket, most épp a Fény a redőny mögött kerül sorra, nekik legyen mondva, nyilván adják Csupati kalandjait is. Este ugyanitt a Régi idők focija keseríti az életünket, még hogy kell egy csapat? Nekünk mondják?
Hétfőn A nyolcadik utas: a Halál este a Film+-on, éjjel meg a Satyricon a Film Mánián - mind a kettő ezredszer.
Kedden maradunk a Film Mánián, kétezredszer megy a Hair, s meg is nézzük kétezredszerre, de éjjel lesz A középjátékos című svéd krimi is, nem mintha nem lenne mélyen elegünk a skandináv krimikből. Apropó, a hét végén elindult A híd amerikai remake-je valahol a mexikói határon.
Szerdán 12 majom a ViaSat3-on.
Csütörtökön csak egy a Film Mánián, de az maga A vörös Pimpernel, akihez, tudjuk, nem pizzafutárt kell kihívni, hanem a fekete pumpernickelt. Pfuj, tévé!
