(E-mail Szókratésznek New Yorkba) Amikor már tudtam, hogy Amerikába mész, öreg barátom – megint nem tudom, melyikünk az öregebb, a fene megeszi –, megkértem New York-i barátaimat, segítsenek majd venni neked egy laptopot vagy okostelefont, s tanítsanak meg e-mailezni.
Halló, Szókratész, te szuszogsz ott? Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar visszajössz. Tán csak nem itt érzed magad a legjobban?
Hahó, Szókratész! Már azt hittem elvesztél. Vagy mint illegális betolakodót bevittek a rendőrök. Nem szoktál ilyen hosszan elmaradni.
Hol az ördögben kódorog már megint az öreg ebben a hidegben? – mondom magamban, aztán meggyőzöm magam, hogy ne viselkedjek úgy, mint ennek a 2500 éves fura öregúrnak a mamája.
Hol az ördögben kódorog az öreg? Mindjárt nyolc óra. Tudja-e egyáltalán, hogy kijárási tilalom van? Nem tudom soha, mit ért és mit nem ért. Magyarul ugyebár nem tud, én pedig nem vizsgáltam meg, mit kommunikál az „operatív törzs” angolul is. Ha egyáltalán…
Elegünk volt a Kossuth térből, ballagunk haza, mármint hozzám. Hogy a nálam fiatalabb, 2500 éves Szókratész hol van otthon, azt nehéz lenne megmondani, most éppen nálam, a Kavics utcában. Úgy szalad fel a Rózsadombra, mintha nem 2500 éves, csak 2500 napos lenne. Én már alig kapok levegőt. Igaz, tizenöt éve még én is fel tudtam szaladni. Megérkezünk, kényelembe helyezzük magunkat, lassan én is magamhoz térek.
