Vajda Mihály

Miért (nem) végezték ki Szókratészt?

Nem érti szegény

Egotrip

Hahó, Szókratész! Már azt hittem elvesztél. Vagy mint illegális betolakodót bevittek a rendőrök. Nem szoktál ilyen hosszan elmaradni.

Késő van? Észre sem vettem, hogy hosszan csavarogtam. Tudod, valahogy megszerettem ezt a várost.

Értem én ezt. Én is szeretem. Nem véletlenül maradtam egész életemben a lakosa. Fiatalkoromban magam is sokat csavarogtam benne a barátaimmal. Persze az az igazság, hogy akkor még kellemesebb volt. Nem volt ez a sok autó. Az emberek meg ráérősebbek voltak, nem rohantak, inkább sétáltak, s ami a legfontosabb: nem voltak olyan agresszívek, mint manapság. Persze ez a ma érezhető agresszív légkör is abból adódik, hogy mindig „dolguk” van. Nem engedhetik meg maguknak, hogy csak úgy legyenek. Mindig attól félnek, hogy lemaradnak valamiről.

Ezt meg én értem. Az utóbbi évtizedekben valami alapvetően megváltozott. De hagyjuk ezt most. Egyszer talán nekiülünk, s végigbeszéljük az összes változást, melyet 2500 évem során megéltem.

Nagyon örülnék neki, ha egyszer békében végigbeszélnénk az európai történelmet. Kezdve az ókori görögöktől, a te eredeti világodtól egészen a mai napig.

Jaj, de jó lenne! S ma már értem is, vagy legalábbis érteni vélem, hogy miről beszélsz. Amikor még – ahogy nevezed – ókori görög voltam, talán még a görög identitásom sem volt olyan világos a számomra, én egyszerűen csak athéninak tekintettem magam. Mi közöm lett volna nekem mondjuk a spártaiakhoz? Ott voltak persze a perzsák, akik azért mindkét város lakóitól nagyon különböztek, nagyon sok mindenben, nemcsak a nyelvükben. Aztán hogy mi volna az az Európa – én csak arról hallottam annak idején, hogy Zeusz bika képében elrabolta őt –, s mi volna a történelem… Sok mindent megértettem ebből ez alatt a mintegy 2500 év alatt. Egyvalamit azonban ma sikerült nem értenem. Amikor azt mondom, egyvalamit, akkor viccelek; hiszen ahogy járom a várost, s elgondolkodom ezen-azon, sok mindent nem értek azért.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.