Vajda Mihály

Míg Szókratész rendbe szedi magát a fürdőszobában, elmondom a kedves olvasónak, hogy most már abbahagyom az arról való okoskodást, hogy miért akarták az athéni polgárok kivégeztetni Szókratészt, meg hogy miképpen mentettem meg kedvenc filozófusomat a bürökpohártól – eltartott egy darabig, míg kifundáltam a vihart, melyben az a bizonyos hajó visszatértében Déloszról valamennyi utasával egyetemben, Thészeusz persze már nem volt közöttük, elpusztult.

Emlékszik rá talán a kedves olvasó, hogy miután a Kavics utca kellős közepén tisztáztuk, hogy a tunikás öregúr nemcsak hasonlít az ókori Szókratészre, hanem ő maga az a bizonyos Szókratész…

Szellőztessek sokat. Gondolom, ez azért jó, mert… Nem tudom.

Újabb lehetőség. Talán azért, mármint hogy azért végezték ki, mert valami idegenséget éreztek áradni a személyéből. Hogyan? Szókratész idegen Athénban? Ez butaság. Alapjában talán tényleg butaság, de mégis volt benne valami, ami az átlagos athéni polgárt irritálta. Szókratész – gondolta – azért nem egészen olyan, mint mi. Sőt, nagyon nem olyan, mint amilyenek mi vagyunk.

Egyvalamit tudok biztosan, azt, hogy nem tudok semmit

Már a legutóbb is azt mondottam, hogy szeretném már békén hagyni Szókratészünket, régen megjött már a hajó is Déloszból, kivégezték hát – nyugodjék békében, még ha egészen világossá nem is vált számunkra, hogy tulajdonképpen miért is végezték ki.

Melétosz babérjaira pályázva

Karóba nem húznak ma már

Próbálom összefoglalni, hogy mi mindent tekinthetünk, tekintettem filozófiának. (Persze mindaz, amit én itt Szókratész kivégzése kapcsán írok, csak szerintem van így. Hogy mások mit tekintenek filozófiának, azt tessék másoktól megkérdezni.)

Mert nem tudta, kicsoda is ő