egotrip

Vajda Mihály: Szókratész

Kivégezték? Vagy mégsem?

  • Vajda Mihály
  • 2020.10.10 12:09

Egotrip

– Hát, drága Szókratészem, azt nem állítanám, hogy nem bámulnak meg téged a járókelők; még az autókból is rád bámulnak: a végén balesetet fogsz okozni. A kutya sem törődik vele manapság, hogy ki milyen öltözékben jár, de egy ilyen kiköpött ógörög, az mégiscsak feltűnést kelt. Hát még ha tudnák, hogy te nemcsak ógörögnek öltöztél, hanem valódi ógörög vagy. Az, hogy te vagy maga az athéni Szókratész, az már alig valakiben keltene megütközést: mit tudják ők, ki az.

Szeretném, ha körbejárnánk a Parlament előtti teret; meg akarok még mutatni neked egy-két gyönyörűséget, az „eredeti formájában” helyreállított téren.

– Várjál, megnézem közelebbről is ezt a rusnya szobrot.

– Hát csak nézzed. Otthon majd megmutatom neked az interneten a Károlyi-szobrot, amelyet elszállítottak, hogy a helyére újra felépítsék ezt a rémséget. A Károlyi-szobor egyike volt az elfogadható köztéri szobroknak Pesten. S milyen kellemes volt a környezete: árnyas park vette körül. Na, szép, mi? Gyerünk tovább. Ez itt, látod, a régi-új Kossuth-szobor. A kommunisták egy másik Kossuth-szobrot tettek a helyére. Nem állítom, hogy az szebb lett volna, de nem szerepelt a hátoldalán Petőfi rémes verse:

„A Kárpátoktul le az Al-Dunáig

Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar!

Szétszórt hajával, véres homlokával

Áll a viharban maga a magyar.”

Csak ez a négy sor volt az eredetin is bevésve. Uraink bizonyára abban reménykednek, hogy a nép majd otthon továbbolvassa. Pedig nagy költőnk e rémalkotása nagyon is megfelel a hivatalos történelmi emlékezetnek. Hogy ez egy véres szabadságharc idején, s a nacionalizmust mindenfelé kultiváló 19. század első felében íródott, azt csak a mifélénk mondaná el a népnek. A fontos csak az, hogy a magyar a legelhagyottabb minden népek közt – ez áll a költeményben, esküszöm. S ez még nem is a legrosszabb.

Na, de gyere még egy kicsit tovább. Az egyik utca elején elkészült már a történelmi emlékgödör. Falába a trianoni szerződésben elcsatolt valamennyi település neve bele van vésve állítólag. Hát az eredeti téren ez nem volt ott, még 24 évvel Trianon után sem. Igaz, nem is a téren van, hanem a térbe torkolló utcán. Még én sem láttam. Bár, ha te nem jössz, nem vagyok biztos benne, hogy megnéztem volna-e.

Ígérem, most már csak egy gyönyörűséget kell megnézned. Az sem a Kossuth téren van, hanem a hozzá kapcsolódó kisebb téren, a Vértanúk terén. Ez is valami Trianon emlékmű. Rémlik, hogy tényleg ott volt, ahol azután Nagy Imre állott valami hídon. Őt nem merték teljesen eltüntetni, Marx/Engels helyére került. Na, de forduljunk meg, nekem elegem van már. Bizonyára neked is fáj már a lábad.

– Nekem ugyan nem. De ha neked fáj, gyerünk haza.

– Ha nem fájna a lábam, tovább sétálnék veled a Vas utca felé, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai tüntetnek napok óta. Az épületet is elfoglalták. Örömmel beállnék közéjük. De hát én már nem bírom a gyűrődést. Hadd idézzek most egy Ady-verset. Az is egy kicsit bombasztikus. Általában baj van a politikai költészettel. Ámbár, nem biztos, hogy így van. Ha Petri Gyurira gondolok… Szóval az Ady-vers:

„…

Nagyobb igaza sohse volt népnek,

Hitványabb Nérók még seholse éltek.

Vagytok: a Ma, vagytok: a Holnap.

 

Én, beteg ember, csupáncsak várok,

Vitézlő harcos nem lehetek.

De szíveteket megérdemeltem,

Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem:

Véreim, magyar…”

Itt még az a szó áll, hogy proletárok. De nem proletárok tüntetnek a Vas utcában. Ha vannak is valahol, azok nem tüntetnek.

Gondolom, nem sokat értettél a fecsegésemből.

– Majd’ mindent értettem. Két és fél ezer év az két és fél ezer év. Nem állítom, hogy a dolgok ismétlődnek, de ha az ember két és fél évezreden át figyelő szemmel járja a világot, nagyjából megérti az „újat” is. Szóval… Miért tüntetnek a diákok?

– Egy kicsit régebbről kell kezdenem. Nem olyan régről, ami neked régi, csak régebbről, mint amikor a balhé az SZFE körül kitört. Ott kezdeném, amikor a kormányzat a Magyar Tudományos Akadémiát megtámadta. A támadást az újonnan felállított Innovációs és Technológiai Minisztérium irányította. Személyesen az új minisztérium új minisztere, Palkovics László. A gépészmérnök képzettségű műszaki akadémikus (a fékekhez ért, ezt már akkor hallottam) dicstelen szerepet játszott a történetben. S meglepve ugyan nem voltam, de hangosan feljajdultam, amikor a dicstelenül, de eredményesen levezetett Akadémia-ellenes csata jutalmaképp rábízták az ország valamennyi egyetemének a főfelügyeletét. Miért is ne? Hiszen minden létező (pontosabban minden komolyan veendő, mert pénzt szülő) tudományos tudás birtokosa. Ami nem hoz pénzt, azt majd kinyírja – azt valószínűleg megsúgták neki, hogy ha valami pénzt nem hoz, de a nemzettudat szempontjából hasznos, azt ne nyírja ki, ellenkezőleg: támogassa.

Drága Szókratészem, nekifogtam, hogy megvizsgáljam, miként gondolkodik egy ilyen ember? Addig keresgéltem, míg a következő gyöngyszemre bukkantam (egy előadásának összefoglalása):

„A közúti közlekedés volumene fokozatosan növekszik, emiatt nő a közlekedési folyamatsűrűség, ami a környezetterhelés jelentős emelkedését okozza. Ezzel párhuzamosan romlik a közlekedés biztonsága is. A közlekedési folyamat stabilitásának biztosítása nem képzelhető el a járművek intelligenciájának növelése nélkül, ami részben vagy teljesen a vezető kikapcsolását jelenti az irányítási körből. (Kiemelés tőlem. – V. M.) Az előadás összefoglalja ennek a területnek a legfontosabb eredményeit, bemutatja a jármű- és a járműcsoport-irányítás különböző szintjein alkalmazott rendszereket, ezek szenzorait és irányítási anomáliáit. A műszaki problémák mellett foglalkozik a terület néhány jogi és morális problémájával is.”

A járművek intelligenciája a vezető kikapcsolását jelenti. S drága Szókratészem, most kihagyom Palkovics úr további disznóságait – melyeket most már nem is tekinthetünk disznóságnak, hiszen meggyőződése szerint cselekszik –, s rátérek az SZFE-történetre. Palkovics úr megkereste azt az embert, aki szívesen kikapcsolja a vezetőket az irányítási körből, mert csakis maga szeret vezetni. Megtalálta, rábízta, hogy az meg egy általa kinevezett kuratóriumra ruházza át az egyetem irányítását – nem ismerem pontosan a történetet, de nem is fontos –, s ezzel az eddigi vezetőket kikapcsolja az irányítási körből. Ez a diákoknak nagyon nem tetszett, s megkezdődött a balhé. Nagyon remélem, hogy nem adják fel a küzdelmet. Ragaszkodnak az egyetemi autonómiához. S nem adják be a derekukat Vidnyánszky úrnak (a kuratórium elnöke), aki sem a zsidókkal – „Karsai Györgynek sohasem fogom tudni elmagyarázni, hogy mi a nemzet, a haza, meg a kereszténység. Alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit én gondolok” –, sem a Nyugat mértékadó köreivel – „Micsoda erők állnak a háttérben. Félelmes erők. Rá kell nézni, ez egy hadsereg … ez egy nemzetközi csapat. A diákok eszközként vannak felhasználva” – nem békül.

Neked ajánljuk

Szécsi Noémi: Nem és nem

  • Szécsi Noémi

Erős szíve legyen annak, aki kicsavarja az olvasó tömegek kezéből a Jókaijukat. Ez egy szent kötelék, elszakíthatatlan.

Gépre kötve

Magyar közéleti influenszer nem robbantott nagyobbat az elmúlt időszakban, mint Gulyás Márton a Partizán elindításával. De itt rögtön tisztáznunk kellene, hogy mi is pontosan az a felület, ahol a Partizán működik.

Határkeresők

Leszbikus anyák, bocsánatot kérő gyilkosok, a mennyországba beszívva-bemargaritázva igyekvő floridai nyugdíjasok. Megnéztünk pár filmet az idei BIDF programjából.

A sötétség oldalvizein

  • Bacsadi Zsófia

Sokáig úgy tűnhetett, hogy a holokauszt marad a zsidókról zsidók által mesélt történetek sarokköve, a meghatározó trauma, amely évtizedek múltán is formálja az elbeszélést és a népirtás után született generációk identitását.

Lawrence Ferlinghetti (1919–2021)

  • Kálmán C. György

Nyilván vannak néhányan, szerencsések, akik személyesen is ismerték, magyarok is. Biztosan csupa jó emlékük van róla, azt hiszem, hogy szívélyes, kedves, kedélyes vendéglátó lehetett.

„Dúdolok neki Prokofjevet”

  • Soós Tamás

Játszik az agyafúrtan rockos Óriásban és az írókat könnyűzenészekkel összehozó Rájátszásban, de az elmúlt években szólóban találkozhattunk vele. Apaságról, Háy-versekről és a február végén megjelent második szerzői lemezéről beszélgettünk.

„Nem volt terv”

Huszonkét éves korában hagyta el az országot, jelenleg Thai­földön van a műterme. Minden munkája – bár a formák, a színek és olykor a médium is változnak – az ember, az emberség helyét keresi a szűk és a tágabb környezetben. Művészetről és hazáról beszélgettünk Messengeren, egy kalandos életút történeteinek a keretében.