Barcelona főpolgármesterétől vette át az Európai Akadémia díját Lovász László

  • narancs.hu/MTA
  • 2019. február 13.

Tudomány

A társadalom érdekeit, fejlődését szolgáló erőfeszítéseiért kapta a rangos díjat.

Az Európai Akadémia barcelonai tudásközpontja által alapított Barcelona Hypatia Európai Tudományos Díjat elsőként Lovász László matematikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének ítélték oda. Ada Colau, Barcelona főpolgármestere ünnepélyes keretek között adta át a kitüntetést Lovász Lászlónak február 5-én – írja az MTA honlapja.

Lovász László, az MTA elnöke

Lovász László, az MTA elnöke

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A barcelonai városházán tartott ünnepségen Lovász László matematikatörténeti előadást tartott a gráfelméletről, és ezzel kapcsolatban beszélt saját életútjának legfontosabb eseményeiről is. A díjátadás előtt Kondorosi Éva, az MTA rendes tagja méltatta az elnököt.

A tudományos elismerést a matematika iránti elkötelezettségéért, a tudományterületén végzett magas színvonalú nemzetközi munkásságáért, valamint a társadalom érdekeit, fejlődését szolgáló erőfeszítéseiért kapta Lovász.

Az 1988-ban alapított Academia Europaea (AE) nem kormányzati, de több ország által is támogatott szervezet, amelynek célja a tudományosság, az oktatás és a kutatás elősegítése – olvasható az MTA honlapján. A körülbelül 4000 tagot – köztük jelenleg 72 Nobel-díjast isa soraiban tudó AE célkitűzései között szerepel az európai kutatások eredményeinek népszerűsítése és terjesztése, az interdiszciplináris és nemzetközi kutatási együttműködések támogatása, a társadalom figyelmének felhívása a tudományos eredmények hasznosságára.

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.